43.Fejezet

Sziasztok! 

Voálá, itt van a negyvenhármas számú fejezet. Kész történelem ez a Mystic Forks, remélem, még nem unjátok! :)  Nos, ha van, aki unja, az olvassa el a friss fejezetet, ugyanis nem mindennapi dolgok történnek. Kicsit sok szemszögváltás van benne, de ettől lett még ropogósabb a fejezet! :)

Karácsonyi ajándéknak nem lenne utolsó, ha megdobnátok egy megjegyzéssel! :))

Véres pusszantás: Wedó

„Azt hiszed okos vagy? Azt hiszed meg tudod váltani a világot? Nekem nem kellene a világ minden okossága sem, nekem az is jó lenne, ha buta lennél, de legalább tudnám, hogy szívedből szeretsz engem és nem az eszeddel.”

43. The founder’s ball (Az alapítók bálja)

(Narrátor szemszöge)

Másnap az iskolában mindenki csak is az alapítók napi bálról tudott beszélni. Caroline elárasztott mindenkit azzal, hogy ő milyen csodálatosan fog festeni. Elenát azonban hidegen hagyta ez az egész, mivel az előző estén gondolkodott. Részben a Damonnal töltött délután hallottak, részben pedig a Stefannal átbeszélgetett éjszaka volt napirenden. Stefan elmesélte az ő verzióját Katherine-ről, és megbeszélték a vámpír problémát is, élen Meredith-tel.

***

-Damon, te jössz a ma esti bálra? – kérdezte Stefan reggel.

– Igen, Stefan, de nem kell aggódnod, van már partnerem is és öltönyöm is az estére – biztosította Damon, majd hörpintett egyet a reggeli véradagjából. – És mellesleg egy borzalmasan gonosz tervem is van, amiben sajnos mindenki Szent Stefanja nem szerepel.

– Damon! Ha Elenának bármi baja esik…

- Akkor mi lesz? Háborús áldozatok mindig akadnak.

– Damon!

– Nem érdekel Stefan! Ha nem akarod a barátnődet a bálon látni, tessék, akadályozd meg! Maradj itthon! De az ördögi tervemet nem fogom lefújni csak azért, mert esetleg véletlenül Elenára is fröccsen egy kis vér.

– Tömegmészárlást akarsz rendezni? – kérdezte Stefan sokkal halkabban. Damon erre csak a szemét forgatta.

– Igen, Stefan és te leszel az első, akit kinyírlak, ha még egy ilyen idióta kérdést felteszel – mosolygott Damon, majd kiitta a poharának utolsó vércseppjét, lerakta az üres poharat és eltűnt.

***

-Elena! Mi lenne, ha a ma estét kettesben töltenénk? – kérdezte Stefan nekidőlve az egyik szekrényajtónak.

– Csábító, de ma van az alapítók napi bál. Kötelező program, mert Gilbert vagyok.

– Én pedig Salvatore, de lesz rajtunk kívül minimum egy Gilbert, és Salvatore is – próbálta meggyőzni Stefan.

– Ezek szerint nem akarsz velem jönni a bálba? – Elena becsukta a szekrényét és Stefanra koncentrált.

– De, Elena, szívesen vagyok veled, csak nincs kedvem a mai este zsúfolt tömegben mosolyogni.

– Akkor az én kedvemért. Kérlek? – Elena megfogta Stefan kezét, és a szemébe nézett, mikor ezt kérte tőle. Stefan beleegyezően sóhajtott, aztán adott Elena szájára egy puszit.

– Hát legyen… - Miközben a terem felé sétáltak Stefan már gondolkodott a következő anti-bál mentőötleten.

***

-Hölgyem! Megtisztelne azzal, hogy elkísér a mai alapítók napi bálra? – kérdezte Alarick térden állva Lorától, aki éppen a fehérneműjét vette fel. Lora az ágyon ült, Alarick pedig mellette térdelt.

– Örömmel, Mr. Saltzman. De lenne egy feltételem.

– Bármi lehet.

– Én választok neked öltönyt ma estére – mosolygott csillogó tekintettel Lora.

– Nem vagy egy egyszerű eset – sóhajtott Alarick. – Rendben van.

Lora azonnal a nyakába ugrott és csókolgatni kezdte a nyakát.

– De akkor nekem is van egy kérésem – állította le egy pillanatra kedvesét Rick. – Ne túl hivalkodó legyen.

– Természetesen, Uram! – pukedlizett Lora, majd fölvett egy farmer rövidnadrágot és egy western csizmát, majd egy fehér trikót és egy inget. Rick felvette a farmerját és egy sötétkék pólót, majd reggelizni indult a konyhába.

***

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – jelentette ki Bella karcosan.

– Dehogynem! Bella, te most vagy tizenhét és most kell ezeket átélned – okította kemény érvekkel Alice. – Én választok neked ruhát, cipőt, ékszert, sminket, hajat, mindent! Neked csak el kell menned Edwarddal a bálba és egy órán keresztül jól kell éreznetek magatokat. Ennyi a feladatod, nem több.

– Pont ettől tartottam – motyogta Bella. Enyhén szólva megrémült, hogy Alice akarja felöltöztetni, mint valami próbababát. Enyhén szólva megrémült, hogy Alice akarja felöltöztetni, mint valami próbababát.

– Figyelj Bella! Mikor Edward ember volt, imádta a bálokat! Legalább neki okozz egy kis örömöt! – füllentette Alice, miközben bekanyarodtak a kémiafolyosóra. Beálltak a szertár előtt kígyózó sorba, ahol mindenki a kísérlethez szükséges eszközöket próbálta beszerezni.

– Rendben, Alice. De csak Edward miatt csinálom ezt! – Bella ezzel lezártnak tekintette a témát, Alice pedig már szárnyalt is a boldogságtól és tervezgetni kezdte a délutáni programot. Minimum két plázát végig akart járni, hogy megtalálhassa a tökéletes ruhát Bellának és magának.

***

(A bálon)

- Én itt megfordulok, Edward engedj el, nekem ennyi elég volt! – mondta Bella, miközben a Lockwood udvaron haladtak a bejárat felé.

– De hiszen még csak be se mentünk! – méltatlankodott Alice.

– Töri a lábam a cipő, fáj a fejem, a hasam, és mindenem – sorolta ellenérveit Bella.

– Legalább Edward kedvéért menjünk be! – kérlelte Alice.

– Utállak Alice Cullen! – jelentette ki halálosan komolyan Bella, miközben egyre közelebb értek a bejárathoz.

– Örvendek Mr. Lockwood! Mrs. Lockwood, csodálatos a dekoráció! – bókolt alkalomhoz illően Edward.

– Mr. Cullen! Ms. Cullen! Ms. Swan! Öröm titeket újra látni! – jelentette ki Richard Lockwood és kezet fogott Edwarddal.

– Á, Mr. Saltzman! Örülök, hogy eljött! És milyen bájos partnere van! – mosolygott kedvesen Carol Lockwood. Majd Alarick kezet rázott Richarddal.

– A nevem Lora Day, és meg kell mondjam, csodás házigazda ön Mrs. Lockwood. Le vagyok nyűgözve Mr. Lockwood!

– Fáradjanak beljebb! – invitálta vendégeit Richard.

Belül hatalmas pompa várta a vendégeket. Az ajtó mellett egy pincér állt, aki pezsgőt szolgált a belépőknek. Az előszobában hatalmas liliomcsokrok voltak kristályvázákban elhelyezve, mellettük pedig gyertyák ontották a fényt. A mennyezetről hatalmas kristálycsillár lógott, amin minimum száz gyertya égett. A szalonba belépve svédasztal várta az éhezőket, és mellette még több jobbnál jobbféle italt szolgáltak fel. Mindenkin káprázatos ruha volt és elragadóan festettek a férfiak a kiváló minőségű öltönyökben. A különböző szobákban kiállították az alapító családoktól kapott ereklyéket, melyek eredeti 1800-as évekbeli darabok voltak.

– Stefan és Elena! Meglep, hogy itt látlak benneteket! – üdvözölte őket Damon. – Elena, te elképesztően gyönyörű vagy. Tesó, neked pedig jól áll az öltöny.

– Köszönöm Damon – mondta Elena meglepetten.

– Damon. Állj le – mondta rezzenéstelen arccal Stefan. Kis részint értette a bókolásra, nagyobb részint az ördögi tervre koncentrált.

– Ez csak egy apróság volt Stefan, ne húzd fel magad rajta – jelentette ki nemes egyszerűséggel Damon és mosolyogva emelte a pezsgőspoharát, majd belekortyolt és távozott. Fél óra sem telt bele, de megjelent Meredith, és ezzel a problémák kezdtek a felszínre törni. Meredith flörtölt Matt-tel és feltűnően sokszor, és sokáig nézte a fiú nyakát. Egy pillanat alatt átváltozott Meredith arca, és már nem a kedves mosolygós arcú lány volt, hanem egy pokolbéli szörnyeteg. Vörös lett a retinája és kidudorodtak az erek a szeme alatt.

– Egy pillanatra megbocsájtasz? – kérdezte Stefan, de meg sem várta Elena válaszát, már is ment szuperhőst játszani, és megmenteni Matt bőrét.

– Meredith! – parancsolt rá fojtott hangon. Arrébb lökte a lány vállát Matt nyakától. – Matt, hoznál a barátnődnek egy pezsgőt? – kérdezte gyorsan Stefan, miközben le sem vette a szemét Meredith-ről.

– Persze… - azzal Matt lelépett a színről. Szerencséjére.

– Bébiszittert akarsz játszani? Keress magadnak más balekot Stefan! – jegyezte meg gunyorosan Meredith, majd tovább akart lépni, de Stefan megállította.

– Részeg vagy? – kérdezte Stefan.

– Majd leszek. Fiatal még az este. De minden esetre szomjasnak szomjas vagyok – villantott egy fenyegető mosolyt Meredith, úgy hogy éppen kilátszottak éles szemfogai.

– Hó-hó! Azt felejtsd el Meredith! Nem rendezel vérfürdőt itt! – jelentette ki keményen Stefan.

***

(Eközben)

Mikor Stefan ott hagyta Elenát, a lánynak máris akadt társasága. Lora lépett oda hozzá és végighúzta kesztyűs ujját Elena nyakán.

– Szép esténk van, nem gondolod? – kérdezte műmosollyal az arcán Lora.

– De. – Elena nagyot nyelt.

– Mikor legutóbb találkoztunk még fontos személy voltál az életemben, aki sehová sem tartozott, ezért érintetlen volt. Most a rossz helyen állsz a harcban Elena. Bármit is tervez Damon, el fog bukni. Remélem, figyelmezteted őt helyettem is.

Miután Lora beleültette a bogarat Elena fülébe tovább állt és egy ital után nézett. Elena látta, hogy Stefan éppen Meredith-tel beszélget, de hirtelen nem ez lett a legfontosabb. Meg akarta találni Damont, hogy kivallathassa a tervéről.

***

(Eközben)

– Maga megbabonázóan fest Liz! – bókolt Damon, majd pezsgőt nyújtott a nevető sheriff-nek.

– Köszi Damon. Ez tényleg jól esett. – Elvette a pezsgőt, majd koccintottak.

– Szívesen máskor is, bár eredetileg nem erről akartam veled beszélni. Teljesen biztos vagyok benne, hogy két vámpírhölgy van ma a társaságunkban.

– Komolyan beszélsz? Kik azok? – A sheriff máris a táskájához nyúlt, de Damon megfogta a nő kezét, ezzel leállítva a mozdulatot.

– Mi a terved Liz? Lelövöd őket? Pánikot keltesz? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Damon. – Ennél fondorlatosabbnak kell lennünk. Van nálam egy fiola verbéna. Bele tudjuk keverni az italukba, mondjuk a teraszon, ahol nem figyel senki, aztán valaki csöndesen hátba lövi egy fagolyóval. Vagy karót döf a szívébe, ez már csak részletkérdés. A lényeg pedig, a diszkréció.

– Igazad van, Damon. Mikor csináljuk?

– Szólni fogok, egyenlőre élvezzük a partit. De talán szükséges lenne egy-két embered, akik tudják használni a fegyvert, ha esetleg tudod…

- Természetesen – felelte a sheriff.

– Damon! – jött oda Elena.

– Igen? – kérdezte bájmosollyal az arcán Damon.

– Beszélhetnénk? Négyszemközt… - kérdezte titkolózva Elena.

– Persze. Felkérhetlek egy táncra? – kérdezte megoldva a problémát Damon.

– Menjünk – bólintott Elena.

A parketten hat-hét pár keringett a zenére, és az Elena-Damon páros hamar beilleszkedett közéjük. Elena hamar belevágott a beszélgetés közepébe.

– Mi a terved Lora ellen? – szegezte neki a kérdést.

– Honnan veszed, hogy nekem tervem van Lora ellen? – kérdezte ártatlan boci szemekkel Damon.

– Bármit is tervezel, nem fog sikerülni. Lora számít rá – mondta komolyan Elena.

– Én lehet, hogy jobban aggódnék Meredith miatt. Rossz bőrben van – súgta Damon.

– Damon, Meredith a legjobb barátnőm. Nagyon szépen megkérlek, hogy ne bántsd őt.

– Meglátom, mit tehetek Elena.

– Elena! – szólította meg a párost Stefan. – Damon, nincs kedved átadni a barátnőmet?

– Természetesen – mosolygott Damon. – Miért is ne? Nekem úgyis van még elintézni valóm.

Azzal Damon eltűnt a forgatagban, átadva a helyét Stefannak.

– Mi Damon titkos terve? – kérdezte csöndesen Elena.

– Bárcsak tudnám…

***

(Eközben)

-Mi a neved? – kérdezte Meredith egy kedves, részeg sráctól.

– Mark.

– Szuper! Az én nevem Meredith.

– Szia!

– Nos, Mark szívesen táncolnék veled, de te túl finom vagy ahhoz, hogy sokáig kerülgessük egymást – jelentette ki önelégült ribanc hangsúllyal Meredith. – Viszlát, édesem! – súgta a fiú fülébe, majd egy erőteljes mozdulattal belemélyesztette szemfogait a nyaki ütőeret takaró bőrbe. A fiú hirtelen megszólalni sem tudott, azután pedig már nem tudott megszólalni a jelentős vérveszteségtől. A meleg, édes nedű úgy áramlott át Meredith testén, mintha egy borzongás futna végig rajta. Ez persze forrósággal töltötte el, és boldogan szívott még több vért magába. A következményekkel nem is foglalkozott, hogy bárki megláthatja, vagy, hogy a fiú idő előtt meghal. 

42.Fejezet

Sziasztok Vámpírjaim!

Szenteste alkalmával szeretnék ezzel a fejezettel Boldog Vámpírságban Gazdag Karácsonyt kívánni nektek! :)

Holnap érkezik a következő fejezet, az esti órákban! :) 

Véres pusszantás: Wedó <3

„Pofont kaptál? Állj talpra! Vársz valakit, aki nem akar jönni? Tojd le! Ha igazán fontos vagy, egyszer úgyis besétálsz az életembe…”

42. Girlfriends

(Narrátor szemszöge)

Ha azt hisszük, hogy egy aprócska nyaklánc sok galibát tud okozni, akkor egy Apuka mennyit tud? Egy hús, vér ember, aki beszél, cselekszik és még jobban összebogozza a szálakat?

Jessica előző éjjel alig tudott elaludni a mellette fekvő félhulla Mike-kal, és reggel mikor felkelt, Mike helyett csak lila karikákat talált a szeme alatt. Persze az alapozó, korrektor és púder jelentősen segített a helyzeten, de lássuk be, nem egy túlzottan rózsás kezdés.

A sors szerencsére, vagy szerencsétlenségünkre, kiszámíthatatlanul működik és hol jobb, hol rosszabb lapokat oszt. Az élet dílernek csapnivaló, de rendezőként zseniális munkát végez. Mikor Jess beért az iskolába, Mike már várt rá az egyik asztalon ülve. Azonnal felállt és a lányhoz sétált, majd megcsókolta a lányt. Jessica először teljesen meglepődött, azután persze élénken viszonozta Mike kitüntető figyelmességét.

– Ezzel még tartoztam tegnap este – jelentette be Mike elégedetten, mikor elengedte Jessicát, hogy a lány elegendő mennyiségű oxigénhez juthasson.

– Ne haragudj, én esküszöm, hogy nem tudtam! – Jess hangja egyre magasabb és hangosabb lett, így Mike kreatívan, gyorsan a szájára tapasztotta a sajátját, ezzel elnémítva Jessicát és újra megcsókolva kedvesét.

– Nem haragszom. Már el is felejtettem – mosolygott Mike. – Gyere! Menjünk órára!

Mike összekulcsolta ujjaikat és úgy indultak az iskolaépület felé. Mikor bementek, majdnem beleütköztek Elenába és Bonnie-ba, akik épp a mosdóból jöttek ki és törtek utat maguknak a tömegben.

– Jess! Mike! Minden oké? – kérdezte gyorsan Elena, mire a páros bólintott, és a lány már el is tűnt a forgatagban. Hamar beolvadt Mike és Jessica is a tömegbe, így pedig kezdetét vehette az sulis rutin. Persze nem kis meghökkenést okozott az iskolai életben az, hogy ők egy párt alkotnak, így hétfő reggel is volt min csámcsogni.

***

(Emlék from 1864)

- Nézzen rám! Stefan, nézz rám! – Katherine dallamos hangon parancsolt Stefanra, aki éppen a cipője orrát nézte zavarában. A kisasszony kérése azonban szent volt, így kék szemeit Katherine-re emelte. Katherine-t elöntötte a melegség, de közben fondorlat és egy jó parti öröme zsongott benne. – Szívesen táncolok Önnel, a következő dal csak az Öné, de most iparkodnom kell a parkettre, mivel kedves bátyjának ígértem a mostani táncot.

Stefan szemei erre elkerekedtek, Katherine tekintete azonban megnyugtatta a fiúban feltörő vadállatot.

– Köszönöm, hogy megtisztel Miss Katherine! A tekintetem Önnel lesz ezalatt a rövid idő alatt is – Stefan kezet csókolt, majd ellépett a hölgytől és elvett egy pohár italt az egyik felszolgáló férfitól. Miután felhörpintette a pohár tartalmát, visszatette a tálcára azt. Kisétált a teraszra és a csillagokat kezdte vizslatni. Pár perc magánya lehetett csak, mert odalépett hozzá egy férfi.

– Áh, az ifjabb Mr. Salvatore. Örvendek, az én nevem Bingley Richardson ezredes – nyújtott kezet a tiszt. Stefan elfogadta és illedelmesen kezet ráztak.

– Remélem nem lesz szükség az haderejére ezredes úr. Minden egyes vércsepp, amit veszítünk hatalmas áldozat a Földnek.

– Igaza van Uram, de Ön is tudja, hogy ez nem csak rajtam múlik. A katonáim égnek a tettvágytól, ámbátor szabad megjegyeznem, hogy köztük van az Ön mélyen tisztelt bátyja is. Igen tehetséges katona, így nem is várható el tőle más.

– Többek közt ezért is reménykedem a harc elmaradtában. Nem lenne szerencsés, ha a szeretett bátyám otthagyná a fegyverét a harcmezőn. – Stefan ezt csak félig tudta őszintén mondani. Felszínen fortyogott, hogy az első táncot Damonnak ígérte az igéző tekintetű Katherine kisasszony. Kívánta bátyja halálát, hogy ne állhasson szerelmük útjába, ám közben tudta, hogy hatalmas űrt hagyna maga után, ha Damon eltűnne a világról. – Ha megbocsájt, Mr. Richardson, most szeretném megtekinteni a bál első táncát.

– Jómagam is részt veszek benne, ezért én is a táncterembe igyekszem, örülök, hogy eszembe juttatta.

Belépve a táncterem pompája aligha ragadta meg Stefan figyelmét. Sokkal inkább egy halvány barackszín ruhában álló hölgy, aki a terem másik végében társalgott. Aztán megszólalt a zene és Damon tűnt fel a színen, felkérve a gyönyörű hölgyet, Katherine-t. Ahogy a lány felé fordult, hajába illesztett gyöngyök csillámlottak az erős gyertyafényben. Egy lassabb dalt húztak a muzsikusok és egymásba olvadó tekintetek járták körbe a táncparkettet. Stefan majd felrobbant a terem szélén álló bámészkodók között, ahogy bátyját és szíve hölgyét látta keringőzni.

Katherine arca pirospozsgás volt és gyermeki, barna szemeiben játékosság csillogott. Damon arcára kellemes félmosoly ült ki, kék szemét le sem vette volna partneréről. Ámbár tekintete néhol lecsusszant Katherine szeméről a telt dekoltázsára, ezzel még nagyobb féltékenységet keltve Stefanban. Katherine barackszín ruháján úgy futottak végig a rózsafüzérminták, mintha csak angyalkák varrták volna rá. A fűzője pedig úgy simult a derekára, hogy Stefan megirigyelte azt. Kesztyűt nem viselt, csak egy szalag volt körbetekerve a karján, ezzel egzotikus harmóniát, mégis újdonságot nyújtva a küllemének egyensúlyában.

A zene egyre halkult és mikor Stefan idegei már a végüket járták, a párok eltávolodtak egymástól, majd meghajoltak. A nők ezután mosolyogtak és tapssal köszönték meg a zenét és a táncot. Damon még gyönyörködött egy pillanatot Katherine-ben, aztán a lány újból meghajolt és továbblépett a férfitől.

Katherine az udvarhölgyeivel nevetgélt, Damon pedig egyenesen Stefanhoz ment.

– Jó estét Öcsém! – köszöntötte vidáman Damon.

– Neked is Bátyám! - mondta, majd kezet ráztak. Stefan persze füllentett, de ez nem jelentett semmit Damon számára, aki révbe érkezettnek érezte magát. – Enyém a következő tánc Katherine-nel.

–Ó, hát akkor ne okozz neki csalódást – mosolygott Damon, aki mintha fel sem fogta volna öccse szavait, még mindig a fellegek közt járt. Ez még jobban feldühítette Stefant. Az zavarta, hogy Damon nem tekinti őt ellenfélnek, azt hiszi, hogy csak egy gyalog, nem pedig tiszt a pályán. Stefan be akarta bizonyítani, hogy ő a fehér király a táblán, nem pedig Damon.

Damon már tovább is lépett és egy pohár bor kíséretében üdvözölte a barátait, akikkel hangosan nevetgéltek egy jól elsütött poénon. A bál hangulata rózsás volt, és a házigazda máris táncra invitálta vendégeit. Stefan gyomrában és torkában hirtelen egy gombóc nőtt, és megigazítva öltönyét, Katherine-hez indult. Mikor a kisasszony elé ért, mélyen meghajolt, majd a kezét ajánlva fölkérte őt.

– Miss Katherine? – Katherine légies könnyedséggel pukedlizett, majd elfogadta Stefan kezét.

– Mr. Salvatore.

Ahogy Stefan kezébe illesztette ujjait, a fiút elöntötte a mámoros eufória. A torkában lévő gombóc elpárolgott, s helyette boldogság járta át minden testrészét.

– Hogy van Miss Katherine? – kérdezte könnyedén csevegve Stefan.

– Örülök, hogy megkérdezte Mr. Salvatore, remekül érzem magam. A tánc felpezsdít, bár, ha így folytatom mégis rövid lesz a mai éjszakám.

– Ezt hogy érti?

– Ó, annyi finomság van terítéken, és így is annyi félét kóstoltam már. Csodaszámba menne, ha nem rontanám el a gyomrom.

– Ha óhajtja, szívesen megfékezem az Ön gyönyörű ujjait a torkoskodástól – mosolygott Stefan.

– Hogyan gondolta elzárni éhes ujjaim?

– Esetleg lefoglalnám, mint most, ha nem haragszik. Most mondta, hogy a tánc boldoggá teszi Hölgyemet.

– Ha nem haragszik nem ígérkeznék el, bár kétség kívül csábító ajánlattal kecsegtetett Mr. Salvatore – mondta Katherine bájos mosollyal az arcán, és hiába kosarazta ki Stefant, a fiú mégis csak jobban lángra lobbant iránta.

– Megértem indítékát Miss Katherine, élvezem Önnel most a táncot, ha csak ennyi adatik meg – mondta Stefan bájmosollyal az arcán. 

Elmerült a lány tekintetének vizsgálatában, miközben a táncmozdulatok játszi könnyedséggel jöttek egymás után. Hol két kezébe vette a lány gyöngének tűnő apró kezeit, hol pedig tánctartást vettek fel, ezzel közelebb kerülvén egymáshoz. Ekkor Stefannak alkalma volt megtapintani Katherine ruhájának bársonyos lágyságát és bőrének hamvas puhaságát. Az elvarázsolt hangulatnak pedig csak a csönd vetett véget, s ezzel a táncnak is.

***

(Narrátor szemszöge)

- Hazavigyelek? – kérdezte Damon félmosollyal az arcán Elenától.

– Nem kell, köszi – utasította vissza azonnal Elena.

– Áhh, tudom, megbeszéltétek Stefannal, hogy együtt lesztek. Hogy ő visz haza. Hogy romantikus beszélgetések és édes csókok csattannak majd el kettőtök között.

– Damon! – Állította le Elena a fiút.

– Sajnos most egy másik nővel van elfoglalva Stefan, akit már akkor ismert, mikor meg sem születtél. Én tudnék mesélni, de te egyedül akarsz hazamenni – Damon arcán még mindig ott ült a félmosoly, Elena pedig erősen elbizonytalanodott. Nem azért, mert féltékeny volt, hanem azért, mert mindenre kíváncsi volt Stefan múltjából. Fényt akart végre látni az alagút végén. Többek között ezért egyezett bele végül.

– Elvinnél?

– Persze. Szállj be – mondta könnyedén Damon, majd lovagiasan ajtót nyitott Elenának.

– Hová megyünk? – kérdezte Elena, miközben homlokán ráncok rajzolódtak ki, mivel nem hazafelé tartott Damon és nem is a Salvatore rezidencia felé.

– Mindjárt meglátod.

Pár perc múlva meg is látta.

– Ez most komoly? – kérdezte gúnyosan Elena. – A McDonald’s?

– Éhes vagyok. Te mit kérsz?

– Én haza akarok menni Damon.

– Oké, az is meglesz. – a McDrive-on sorra kerültek és Damon leadta a rendelést. – Két McChiken menü lesz egyet kólával, a másikat mentes vízzel, és lesz még egy vaníliás-áfonyás álompite és egy almás pite is. Elvitelre, igen.

Miután megkapták az ételeket Damon Elena kezébe nyomta a zacskókat. Nem telt el tíz perc, de már a Gilbert ház előtt álltak, mivel Damon úgy száguldott, mint egy őrült. Villámgyorsan leállította a motort, majd megkerülve a kocsit kinyitotta Elena ajtaját és elvette tőle a zacskókat. Beleszagolt, majd elégedett csibészes mosolyra húzta a száját. Elena csak csóválta a fejét, majd kiszállt a kocsiból és kinyitotta az ajtót.

– Elena Gilbert, megengeded, hogy belépjek a házba? – Elena furcsán nézett rá, aztán igent mondott. Egy pillanatra elmorfondírozott, hogy mi van, ha nemet mond. Damon belépett és felvitte Elena szobájába a kaját.

Damon leült a szoba közepén, és mintha otthon lenne, kényelmesen enni kezdte a menüjét.

– Szeretném, ha elmagyaráznád, mi is ez az egész! – mondta Elena, és leült az ágyára.

– Nos, ez egy szendvics, sült krumpli, üdítő és desszert.

– Damon!

– Mire vagy kíváncsi? – kérdezte Damon, majd egy sült krumplit vezényelt a szájába.

– A vámpírok tudnak enni? Mármint ugye a – itt lehalkította a hangját még jobban – vértől eltekintve?

– Igen. Tulajdonképpen a szervezetem teljesen normálisan működik. De persze a vér az alapvető táplálék, vér nélkül nem tudnék megélni sajtburgeren, vagy ilyesmin.

– És mi a helyzet Stefannal? – kérdezte témát váltva Elena, miután vett egy sült krumplit.

– Nos, ő nem szereti a gyorskaját. Viszont előnyben részesíti a nyúl-, mókus-, és hasonló édes kis állatkák vérét.

– Te az élőkét iszod, te sem vagy jobb – jegyezte meg Elena.

– Segítesz? Megolvad a fagyi az álompitében – mondta kétségbeesetten Damon és egy kanalat nyújtott Elenának. Elena szem forgatva sóhajtott, aztán leült a földre és bekapott egy kanál vanília fagyit.

– Szóval, ki az a nő, akiről te beszélsz?

– Na, mi az? Csak nem féltékenyek vagyunk? – csillant fel Damon égszínkék szeme.

- Damon!

– Ő, az a nő… nos, ő Stefan ex-barátnője – felelte nemes egyszerűséggel Damon.

– Hm.. – Elena egy pillanatra elbizonytalanodott.

– Azért érdekes a dolog, mert Katherine, ő az ex-barátnő – fűzte hozzá Damon, kiugorva a mesélő szerepből. – Nem átlagos pár voltak. És nem azért szakítottak, mert megromlott a kapcsolat, vagy valaki megcsalta a másikat.

– Akkor mi történt? – kérdezte Elena, majd egy újabb sült krumplit tett a szájába.

– Katherine egy sajnálatos balesetben meghalt. És, hát ugye, ha a halál választ el valakit tőlünk, akkor annak a gyászjelei sokáig a szívünkben maradnak.

– Ez mikor történt? – kérdezte Elena.

– Mintha tegnap lett volna, nem olyan rég.

– Őszinte részvétem – motyogta Elena. Furán hangzott a szájából ez a mondat, amit pár hónappal ezelőtt mázsaszámra mondtak neki a szülei halála miatt.

– Katherine milyen volt?

– Gyönyörű. Barna szemei voltak, barna haja, nevető, kedves ajka. Hosszú göndör haja volt és sápadt bőre. Vékony volt és kecses, nagyon játékos volt, és sokat nevetett.

– Kivel járt előbb? Veled, vagy Stefannal? – kérdezte élesen Elena, leszűrve a Damon szemében megbúvó csillogást és vágyódást.

– Hm.. – nevetett magában Damon. – Jól látod a dolgot. Egyszerre ismertük meg. De mivel halottról vagy jót, vagy semmit, inkább ebbe nem folynék bele. Majd Stefantól megkérdezed. Úgyis mást mond majd, mint amit én mondanék.

Elena elgondolkodott ezen, Damon pedig közben befejezte az ebédjét.

– Damon? – kérdezte hirtelen Elena.

– Igen?

– Hogyan tudsz emberek fejébe belemászni? – ráncolta Elena a homlokát a délelőtti iskolára gondolva.

– Elena, én vámpír vagyok, nem szuperhős. Nem tudok „belemászni” a fejedbe. Viszont a házi feladatomat nekem is és neked is meg kell csinálnod, úgyhogy én nem zavarlak tovább. Az almás pite a tiéd. – Azzal felállt Damon és a nyitott ablakhoz lépett.

– De hát nem is jársz suliba! – méltatlankodott hiába Elena.

– Szép álmokat!

Damon eltűnt az ablakon keresztül, mintha ott sem lett volna. Minden arra utaló nyom, hogy Damon itt járt, csak egy kupac meckis zacskó volt és egy jókora adag információ, amit Damon Elenára bízott.

Elena bekapott még egy sült krumplit, majd teli szájjal motyogta, hogy ő nem is szereti az almás pitét. Megfogta a pitét és kihajította azon az ablakon, ahol Damon eltűnt.

***

Ha szeretnétek még többet megtudni a fejezettel kapcsolatban, katt ide http://www.facebook.com/pages/Mystic-Forks/103429523078645

Kommenteket pedig még mindig várok! :D

41.Fejezet

Sziasztok!

Na, mit hozott a Mystic télapó? 

Friss fejezetet, mi mást? :D

Faljátok a betűket, ha már csoki nincs a zokniban! :D 

Boldog Mikulást!  

Pusszantás mindenkinek: Wedó

„Egyszer dönteni kell. Jobbra, vagy balra? Előre, vagy hátra? Veled, vagy ellened? Vámpír, vagy vérfarkas?”

41. The necklace (A nyaklánc)

(Narrátor)

– Ez a barátod? – kérdezte Jess apja.

– Hát… - Jessica nem igazán tudott felelni erre a kérdésre, mert maga sem tudta, hogy mi igaz.

– Jártok?

– Nem.

– Fogtok? – kérdezte meglepően flegmán Jessica édesapja.

– Remélem… - rántotta meg a vállát Jess.

– Na, nem volt ebben semmi bonyolult – mosolygott Richard.

– Akkor miért lőtted le? - Jessica fájóan nézett Mike ernyedt testére.

– Mert nem tudtam, hogy éppen meg akar-e ölni, vagy meg akar csókolni. Nem tudtam eldönteni, melyik a jobb.

– De Apa! – háborodott fel Jess.

– Jól van, jól van! Maradj csendben, mert felvered anyádat – csitította Jessicát.

– Miért nem jöttél vissza? Hol voltál az elmúlt tíz évben, Apa? – vádlón nézett rá, és szemében újabb könnycseppek jelentek meg. – Most pedig megjössz, és lelövöd a barátomat, aki meg akart csókolni! Szerinted mennyi jó dolog történt velem az évek során? Anya az idegösszeroppanás szélén táncol, és én pedig a lúzernek éreztem magam a családom miatt. Mikor pedig végre kezdek jó útra kerülni, elrontod az egészet! Hol voltál?

– Nem mondhatom el, kicsi Jessim – csöndesedett el hirtelen a kevéssé gondoskodó apuka.

– Nem szeretsz. Tudom, ez a baj. Senkinek se vagyok olyan fontos, hogy megtartson, értem én. Hálás lennék, ha eldöntenéd, hogy hova tartozol; és ha elraknád azt a verbénalövő akármit.

– Miért akarsz összejönni egy vámpírral? – kérdezte teljesen eltérő útra terelve Jesst.

– Mert megért és szeret engem. Nem érdekel, hogy vámpír – jelentette ki dölyfösen Jessica.

– Makacs vagy, mint az anyád… - sóhajtotta Richard. – Jessica! Fontos mondanivalóm van, és azt akarom, hogy ígérd meg, hogy betartod.

– Nem ígérem meg, de megpróbálom… - mondta vonakodva Jess.

– Ne kövesd a vámpírokat! Ne keresd a tanács tagjait! Ne kutakodj a könyvtárban! Ne történjen veled még egy ilyen elrablásos eset! Nem azt mondom, hogy szakíts a barátoddal, de nagyon szépen megkérlek, hogy kerüld el a vámpírok utáni áskálódást. Jártok pár hónapig, aztán megy tovább az életed, és nem akarom, hogy beszippantson téged ez az űr. És tudod miért? Mert megölne téged. Egyszer szúrj szemet egy éhes vámpírnak, és vége. Nem tudsz elmenekülni, nem tudsz segítséget hívni, nem tudod megvédeni magad! Az pedig, hogy vámpír akarsz lenni, ugye meg sem fordult a fejedben?! … Jessica?!

– Nem volt a karácsonyi kívánságlistámon, ne aggódj – mondta Jess.

– Jessica! Ez nem vicces – mondta keményen Richard.

– Oké, megígérem, hogy nem leszek vámpír és nem kutakodok többet a piszkos ügyekben – Jess ezzel letette a szavát az asztalra, innen már nem veheti vissza.

– Bízom benned – ajtócsapódás hangja hallatszott. – De édesanyádban már nem – keserű arccal nézett Richard. – Még találkozunk!

Még homlokon puszilta a lányt, aztán kilépett az ajtón. Jess ott maradt kételyekkel és egy halottnak tűnő, de csak alvó vámpírral a szobájában.

***

Reggel hat órakor csörgött az óra és Elena lecsapta a szundit. Mikor kinyitotta a szemét, úgy érezte, mintha újjászületett volna. Tudta, hogy ez a mai nap más lesz, mint a többi. Jobb. Kikelt az ágyból és elhúzta a függönyeit, és egy-két percig csak nézte a zsenge napsütést, ahogy a D-vitamin a bőrébe ivódik. Aztán elvégezte a fürdőszobai tevékenységeit, majd feltúrta a ruhatárát. Végül elővett egy fekete, szűk farmert, és egy bordó színű ujjatlan felsőt, aminek a teteje csipkéből volt. Felvett rá egy sálat, aztán sminkelt, és lement reggelizni. Ivott egy kávét, és közben összefutott az enyhén kómás Jeremy-vel, és neki is a kezébe nyomott egy bögrényi koffeint. Aztán bekapott két kekszet, és az előszobába ment a cipőjéért. Rövid gondolkodás után egy fekete bokacsizmára esett a választása, aminek hat centis közép-vékony sarka volt. Ezután már látta a Porsche-t, a ház előtt, és felkapta a táskáját és a bőrdzsekijét, majd kilépett az ajtón.

Stefan nekidőlt az anyósülés melletti ajtónak és elégedetten elmosolyodott, mikor végignézett Elenán.

– Jól nézel ki – jelentette ki, majd egy csókra húzta magához a lányt.

– Te is – motyogta Elena, majd ledobta a táskáját maga mellé, és kényelmesen beletúrt Stefan amúgy is bozontos frizurájába.

– Jó reggelt! – mosolygott Stefan, mikor elváltak egymástól. Felkapta a lány táskáját és a vállára vette, aztán kinyitotta a hölgynek az ajtót. Elena pukedlizett, majd beszállt. Stefan gyors léptekkel, de határozottan emberi tempóban gyalogolt a kocsi hátuljához, hogy betegye a táskát a csomagtartóba. Azután beszállt a volán mögé és felbömbölt a motor.

– Gondolkodtam azon, amit tegnap mondtál – kezdte Stefan.

– Mármint melyik részén?

– Azon, hogy az érzéseim hatással vannak rád. Igazad volt, de ha már hatással vagyok rá, akkor szeretném, ha jó irányba fordulnának a dolgok. Szeretném, hogy működjön, bár ez kicsit nehéznek tűnik, tekintve a faji különbségeket. Féltelek. Ha bármikor rám törne a vámpír, azonnal vége a dolognak.

– Ezzel vitatkoznék, de rendben – egyezett bele Elena. Tudta, hogy akkor sem hagyhatja el, ha leszokik a diétáról. Stefan akkor is az a Stefan marad, akibe szerelmes, így ez nem lehet akadály.

– Milyen óráid lesznek ma? – kérdezte Stefan, ezzel kirántva Elenát a gondolatai közül.

– Irodalom, matek, technika, pszichológia, biosz, német és kémia. Kettőig vagyok – összegezte Elena.

– Utána találkozunk? Hazaviszlek – ajánlotta fel Stefan.

– Kettőkor találkozunk a parkolóban – mosolygott Elena. Mikor ezt kimondta, akkor értek az iskola parkolójába, és pár másodperc múlva már le is állt a motor. Kiszálltak a kocsiból és nem kevés érdeklődő tekintet villant a párosra. Stefan kivette a táskákat a csomagtartóból, majd összekulcsolta kezüket és elindultak az iskolaépület felé. Még nem tettek meg két métert, de már óriási meglepetés érte őket. A bejárati ajtón Meredith White lépett ki és egyenesen Elenát nézte. A lány tíz centis magassarkúban, cicanaciban és mély kivágású felsőben volt. Mondhatni emberien nézett ki. Az arcán semmi nem látszott, mintha kilenckor feküdt volna le, egyetlen karika sem díszelgett rajta. Elena a sminkre gondolt, azzal bármit el lehet tűntetni. Stefan azonban látta, hogy ez nem az alapozó érdeme. A lány vámpír volt. Egy igazi, tagadhatatlanul vámpír lány.

– Ő? – kérdezte Elena és Stefanra nézett.

– Vámpír – suttogta Stef. Meredith hallotta a beszélgetést és felvillantotta szemfogait, amik persze tökéletesen normálisak voltak, de mégis fenyegetőnek tűntek Elenának. Meredith egyenesen odament hozzájuk és végig Elenán tartotta a szemét. Tudta, hogy Stefan nem fog jelenetet rendezni ennyi iskolás előtt. Meredith megállt a páros előtt fél méterrel, és pár másodpercig még Elenát nézte, majd Stefan felé fordult.

– Olyan dologba ütötted bele az orrod, amibe nem kellett volna. A tegnapi akciótok… lesznek még következményei. Már te is része vagy a társas játéknak és sajnos a vesztes oldalon állsz.

– Ki változtatott át? – kérdezte teljesen más témához kapcsolódóan Stefan.

– Katherine – mondta kimérten Meredith, majd mikor ellenőrizte a Stefan arcára kiülő döbbenetet megfordult és vámpírtempóban a fák közé vetette magát. Elena körbenézett, hogy bárki látta-e az incidenst, de az összes diák el volt foglalva a saját életével, így mindössze két szemtanúja volt Meredith vámpírságának. Elena és Stefan.

– Ki az a Katherine? – kérdezte Elena.

– Egy vámpír, de ezt elmondom, ha több időnk lesz. Bonnie mindjárt itt lesz és téged fog keresni. Hallom, ahogy Caroline-t kérdezgeti a folyosón. – Stefan megcsókolta Elenát, majd emberi tempóban követte Meredith nyomvonalát az erdőbe. Elena bement az iskolába és szinte nekiütközött Bonnie-nak.

– Elena! De jó, hogy látlak! Azonnal beszélnünk kell! – Bonnie megragadta Elena kezét és a lánymosdóba húzta. Az összes toalettfülkébe benyitott, hogy van-e valaki bent, de szerencsére a mosdó üres volt.

– Mi történt Bonnie? – kérdezte zavarodottan Elena.

– Nézd csak! – Elővette a pólója alól nyakláncát és Elena orrához tolta. – Ezt a nyakláncot a nagymamámtól kaptam. A nagymamám tudod, hogy micsoda? Egy boszorkány. Halál komoly. Azt mondta, hogy ez majd megvéd, olyan, mint egy talizmán.

– Antik darabnak látszik. De mi ellen kell védelem? – próbálta fölvenni a fonalat Elena.

– Nem tudom! – fakadt ki Bonnie. Aztán összeszedte magát és folytatta. – Nagyi azt mondta, hogy majd, ha eljön az ideje meg fogom tudni. És, hogy reméli, hogy ez minél később lesz. Na, de a lényeg! Képzeld, mikor reggel odamentem Meredith-hez köszönni, tudod mit csinált a nyaklánc? Elkezdett rezegni, bizsergett, mintha a mobilom lenne rezgőre állítva. Tudod, milyen hülye érzés, főleg a melleid között, mert ennek olyan hosszú a lánca, hogy a térdemig leér!

– Az komoly… – reagált rá kicsit értetlenül Elena.

– Gyorsan leráztam, hogy kivegyem a nyakamból azt a vackot, erre mikor eltűnt a közelemből abbahagyta. Ez mi?

– Enyhén szólva furcsa.

– Nem akarom levenni. A nagyim szerint megvéd, amitől meg kell, és nem akarom azt hinni, de talán Meredith az, akitől meg kell védenie. Ez egy furcsa megérzés, olyan, mintha azt sugallná valami, hogy nem szabad megbíznom benne többé. Tudom, hogy legjobb barátnők voltunk, de elég sok furcsaság van most körülötte. Nem akarok megbízni benne, hogy aztán csalódjak.

– Bonnie, teljes mértékben igazad van. Meredith-el meg kell szüntetni minden kapcsolatot. Nem csak neked bűzlik az a lány és nem azért mondom, mert rossz parfümöt használ. Én sem bízom benne, sőt! Caroline-ban jobban megbízom, mint benne!

– Az pedig nagy szó, ha már itt tartunk – jegyezte meg Bonnie. – Nem tudnátok egy gyors fegyverszünetet kötni?

– Bonnie, tudod, hogy én nem is harcoltam vele, így nem tudok fegyverszünetet kötni.

Hirtelen kinyílt az ajtó és egy kilencedikes lány jött be rajta. Belepillantott a tükörbe, majd bement az egyik fülkébe.

– Menjünk – biccentett az ajtó felé Elena. Bonnie bólintott, aztán felkapta a cuccát és kiviharzott a mosdóból.

***

Stefan egy ideig még emberi tempóban közlekedett, aztán vámpír sebességre kapcsolt. Meredith illata még ott lengett a levegőben és minden fán, ami mellett elment érezni lehetett a szagát. Kisvártatva egy mezőre ért, ahol Meredith állt. A lány a napsugarakat nézte, majd lepillantott csuklójára, amin egy ezüst karkötő díszelgett. Nem túl hivalkodó, kedves, nőies, és bármihez, bármikor felvehető, így nyugodtan járhat-kelhet a Napon, anélkül, hogy bármiféle feltűnést keltene.

– Katherine? – kérdezte Stefan.

– Igen, jól hallottad. Életben van – oktatta ki Meredith.

– Hazudsz. Egy kriptában aszalódik már vagy másfél évszázada! – jelentette ki Stefan és megingathatatlannak látszott. Még.

– Akkor szerinted ki változtatott át?

– Akárki – vágta rá Stefan.

– Akkor honnan tudom, hogy ki ő?

– Nem is tudod, hogy ki ő – támadott Stefan.

– Középmagas, barna, csigás haj, igéző barna tekintet, vezetékneve Pierce, és veled meg a bátyáddal is járt. Na, nem ismerős?

Ezzel belefojtotta a szót Stefanba, és az összes eddig összegyűjtött lelki ereje, mely kemény oszlopokon állt, kezdett meginogni.

– Bámulatos a hasonlóság Elena és Katherine között – felnevetett. – Már értem miért Elenával jársz és nem Caroline-nal. Egy darabka mindig van veled Katherine-ből.

– Nem azért járok Elenával, mert annyira hasonlít Katherine-re. Azért, mert szerelmes vagyok belé.

Meredith megrántotta a vállát. – Mondj, amit akarsz. Jut eszembe! Katherine szívesen találkozna veled a közeljövőben. És gratulálok a tegnapi magánakciódhoz! Sikerült magadra haragítanod Lorát. Sőt, a bátyádnak is. Két Salvatore-ral több a fekete listán – mosolygott Meredith.

– Nem érdekel Katherine. Lorát pedig nem ismerem, így nincs mitől félnem – jelentette ki Stefan. Látszólag erős volt, de belül éppen megpróbálta összekaparni megmaradt hitét.

– Te tudod… Remélem, hasznodra lesz az a másfél évszázad tapasztalat, mert szükséged lesz rá, ha így halad a dolog. Nekem viszont mennem kell, ha nem haragszol. Egyébként becsöngettek!

Meredith már el is tűnt a rengetegben. Stefan nem követte, nem volt miért. Inkább leült a fűbe és gondolkodni kezdett. Olyan információkat kapott, amik igen sok fejtörést okoztak.

***

Elena a mai nap folyamán rengetegszer gondolt Damonra. Megesett, hogy elkalandozott órán és hirtelen olyan fantáziálgatások szőtték be a fejét, amibe még ő maga is belepirult. Nem értette, hogy miért, de végül rájött, hogy azért, vannak ilyen furcsa gondolatai, mert nem volt rajta a verbénás nyaklánc. Nem tudta kiverni a fejéből Damont, de miközben az álomképek leperegtek a szeme előtt, nem tudta, hogy éppen a saját gondolatai, vagy Damoné. Nem tudta kilökni a felesleges és idegen gondolatokat, akárhogy is szerette volna. Elképzelte egy pillanatra, hogy milyen kellemesen bizsergető érzés végigsimítani Damon hófehér kockás hasán, majd szertefoszlott a kép és máris visszakerült az iskolapadba. Pár perc szünet után újra kezdődött a móka és arra gondolt, hogy Stefannal csókolózik a focipálya füvében. Aztán hirtelen Stefan feje kicserélődött Damonéra, akinek jóval édesebb volt a csókja. Persze, mikor végre szabadon engedte az elméjét, tudta, hogy ez nem így van, de Damon elültetett egy olyan kételyt, hogy mi van, ha mégse?

Egész nap, szinte minden órán ez ment. Damon kegyetlenül kihasználta, hogy Elena fejében turkálhat. De mikor kicsöngettek az utolsó órájáról, azonnal megszűnt a kapcsolat és Damon kilépett a fejéből. Fontosabb dolgai akadtak. Megvárta, amíg Elena és Bonnie kisétál és már ment is oda hozzájuk. Elena hatalmas meglepődésére nem hozzá intézte a szavait, hanem Bonnie-hoz.

– Oda adod megnézni a gyönyörű szép, rezgő nyakláncodat? – kérdezte csibészes mosollyal az arcán Damon.

- Nem adom oda! – felelte meghökkenve Bonnie. Damon arcáról nem törlődött le a mosoly, ugyanúgy megkérdezte még egyszer.

– Akkor csak mutasd meg, kérlek.

– Nem!

– Bonnie… - kezdte Elena. – Hozzá sem fog érni.

Bonnie csúnyán nézett rá, majd Damonhoz fordult. Méricskélte őt.

– Megígéred?

– Megígérem – válaszolta készségesen Damon. Bonnie előhúzta a nyakláncot. Damon azonnal rákapott volna, de a nyaklánc megrázta őt.

– Ezt te csináltad? – kérdezte, miközben a kezét vizsgálta.

– Nem! Hazudtál! Tűnj el! – kiabálta Bonnie, majd megkerülte Damont és elindult a kocsija felé.

– Hó-hó-hó! Várjunk csak! – Damon azonnal utánaeredt otthagyva egyedül Elenát. – Bonnie! Én figyelmeztetlek, nem bántalak! Az a nyaklánc sok gondot fog okozni még neked. Emily Bennett, átok, kristály, meteor! Minden ehhez a nyaklánchoz köt. Majd szólj, ha felbukkan Emily és elkezd üldözni téged!

– Hazudsz! És nem érdekelsz! – Bonnie beült az autójába, majd beindította a motort és elhajtott. Ezzel otthagyva a védtelen Elenát Damon társaságában.

Kommenteket várok mindenkitől! :D Ünnepekre tekintettel legalább ennyivel ajándékozzatok meg légyszi. :D <3 

40.Fejezet

Sziasztok!

Köszönöm a kommenteket, és remélem ez a fejezet jobban elnyeri majd a tetszéseteket, mint az előző. Szerintem, a címe nagyon sokatmondó lett. :D

Én fejezet írás közben ezt a számot hallgattam, esetleg, ha közben ti is hallgatjátok, még élvezetesebb lesz a dolog. :)

Jó olvasást, és ne felejtsetek el megjegyzést írni! <3

Pussz: Wedó

„Hol vagy ilyenkor? Hol vagy, mikor szükségem lenne rád? Miért nem vagy mellettem? Miért nem fogod a kezem? Hisz szerelmemként ez lenne a kötelességed…”

40. The true love (Az igaz szerelem)

(Narrátor szemszöge)

Mikor Lora házához ért Mike és Stefan a lányok még mit sem sejtettek a mentőakcióról. Elterelésképpen Mike kopogtatott, de nem várta meg, amíg kinyitják az ajtót, azonnal berontott. Stefan sajnos nem tudott belépni, de Mike-nak az volt a feladata, hogy Nikkit kicsalja. Mike egy igen nőies rúgással a falhoz vágta a vámpírlányt, majd felkapta Jessicát, aki érdeklődve állt a szemközti ajtóban. Vámpírsebességgel kivitte a házból, de alig jutott el pár méter távolságba, hatalmas rúgás érte, a visszajáró. Mike alig tudta korrigálni az esését, éppen csak annyira, hogy ne Jessicára essen. Jess nekivágódott a kemény betonnak, de nem kellett még egy hetven kilós vámpír súlyát is magán tudnia. Mike azonnal felállt és Nikkire támadt. A lány egy erős mozdulattal Lora házának ablakához csapta, amivel az ablaküveg, mint függöny, kecsesen omlott a földre. Nikki azonban nem számolt a váratlan túlerővel, Stefannal. A fiú egy tizedmásodperc alatt mögötte termett és eltörte a nyakát. Felébred ugyan, de időnyerés szempontjából és az erőforrások kímélésének céljából tökéletes lépés volt.

Elena megjelent az ajtóban és Stefanhoz rohant.

– Mi történt? – kérdezte meglepve, és fázva a hűvös levegő rideg csókja miatt. – Az Jessica? – A földről feltápászkodó lányra nézett, majd Stefanra, aki kimérten bólintott. Mike azonnal kedvese mellett termett és könnyedén a karjaiba emelte őt. Jessica arca végig felhorzsolódott csúfos sebek árulkodtak a ma este történtekről.

– Kéne egy fuvar – mondta Mike, mikor közelebb ért a Stefan-Elena pároshoz.

– Erre – mondta Stefan és a háta mögé intett. A Porschéhoz vezette a népet és mindenki helyet foglalt. Nem mondanám, hogy kényelmesen, de befértek. Egy ilyen sportautót nem nagycsaládosoknak terveztek. Mike ölében tartotta és simogatta Jessica arcát a hátsó ülésen, a lány pedig félig elszenderedve, félig éberen nézte a fiú arcát. Elena az anyósülésen ült és hol Stefant figyelte, hol pedig az ablak mellett elsuhanó tájat. Mike eközben elvezette Jessicáék házához Stefant, és mikor odaértek a vámpír segített kiemelni Jessicát.

Mike bevitte a lányt és Jessica a saját szobájába vezette, ahol letette a lányt az ágyára. Levette a lábáról a cipőt, majd betakarta és odaült az ágy szélére.

– Velem maradnál egy kicsit? – kérdezte csendesen Jessica.

– Persze. – Mike arca mérsékelten volt csak boldog, pedig belül majd kiugrott a cipőjéből, annyira örült az invitálásnak.

– Mi történt? – kérdezte Jess.

– Miután elváltunk? Agyaltam egy csomót, hogy mit kéne tenni, aztán rájöttem, hogy Stefan az, aki segíteni tud. Elmentem hozzájuk és leraktam elé az adu- ász-kártyát. Elenát.

–Ravasz. Arra nem gondoltál, hogy jó messzire lelépsz, nehogy elkaphasson Lora?

– Kellett volna? – kérdezte Mike, és közben angyali mosollyal nézett Jessicára. Erre Jess nem felelt semmit, csak csöndesen nézte Mike arcát. Nem tudta eldönteni, hogy ez élete legszebb pillanata, vagy nem. Közben Mike megfogta Jess kezét és mélyen a szemébe nézett.

– Jessica, én nem, azért mentem el Stefanhoz, hogy Elenán segítsek. Miattad volt. Csak és kizárólag miattad.

– Köszönöm szépen, Mike. – Ennél többre nem tellett. Jessica nyeldeste a könnyeit és közben mosolygott. Kibújt Mike kezeinek lágy tartásából és simogatni kezdte a fiú karját. Mike-ot kirázta a hideg és a kezén felálltak a szőrszálak, mégis ugyanolyan vidáman nézett Jessicára, mint eddig. Finoman közelebb hajolt a lányhoz és szabad kezével Jess arcát simogatta. Ezután még közelebb húzódott hozzá és egészen könnyedén, mintha vattacukorba harapna, egy kellemes első csókot lehelt a lány szájára. Jessica apró ajkai, mintha otthonra találtak volna, úgy viszonozta Mike csókját. Jessica keze, ami nem Mike karját simogatta a fiú hajába túrt és frissítő felfedezőútra indult.

Ám az idilli pillanatot, mely határozottan Jessica életének legszebb pillanata volt, tönkretette egy lövés. Mike megmerevedett, majd erőtlenül zuhant a lányra. Egy kéz azonban megfogta a vállát és lerántotta a lányról. Jessica ijedten nézett hol Mike-ra, hol pedig a gyilkosára.

– Ne nézz így rá. Verbéna. Túléli. Neked viszont annál több megmagyarázni valód van… kislányom. – Jelentette ki a férfi.

– Apa… - Jessica szemében újabb könnyek gyűltek, hol öröm-hol sírás miatt.

***

- Hazaviszlek – jelentette ki Stefan, miután Mike és Jessica kiszálltak a kocsiból.

– Kedves lenne tőled – mondta kimérten Elena. – Stefan, én gondolkodtam. Nem kérem tőled, hogy maradj velem. De Damont is viszed, ha elmész?

– Terveim szerint olyan messze próbálom élni az életem Damontól, amennyire csak lehetséges. De nem engedem, hogy Damon terrorban tartsa az otthonunkat.

A kocsi nagyon gyorsan megérkezett a Gilbert házhoz, Stefan igencsak rálépett a gázpedálra. Elenának, mintha kést szúrtak volna a szívébe, úgy érezte az elutasítás fájdalmát. Stefan megállt a veranda előtt és leállította a motort.

– Elena, tudom, hogy ez nehéz neked. De a te érdekedben kell távol maradnom tőled. Nem tudnám kifejezni neked szavakban, hogy mennyire sokat jelentesz nekem. Pont ezért kell megőriznem az ártatlanságodat. Nem akarom, hogy belekeveredj a vámpírügyekbe, ezt te is megérted.

– Stefan, én sokat jelentek neked?

– Igen, Elena, ezt próbálom neked elmagyarázni.

– Ha így van, akkor kérlek, hagyd abba ezt a monológot. Tudod, hogy te mit jelentesz nekem? Bella megértette velem, hogy ez nem úgy van, ahogy régebben én, ahogy most te látod. Van kockázat. De minden kapcsolat, minden szenvedély a kockázaton alapul. Fogalmad sincs róla, hogy mennyit jelentesz nekem, de minél többre tippelsz, annál fontosabb lenne, hogy együtt maradhassunk. Stefan, nincs esélyed megvédeni engem. Ugyanúgy kilépek a busz elé, ugyanúgy megvágom magam, ugyanúgy Damon leselkedik rám, ha veled vagyok, ha nem. Nem kell testőr. Nem azért akarok veled lenni, mert félek.

– Elena, nem érted. Nem miattad van, hanem miattam. Nem engedhetek a boldogságnak, mert mindkettőnket magunk alá temet. – Stefan kiszállt a kocsiból és átment az anyósülés oldalára, majd kinyitotta az ajtót Elenának. A lány sóhajtott, majd kiszállt.

– Nem akarom, hogy bajod essen – suttogta Stefan. Elena becsukta az ajtót, ami köztük volt. Előrébb lépett egyet és mélyen Stefan égszínkék szemeibe nézett.

– Nem értetted, hogy mire tanított meg a mai nap? Stefan, mikor Mike szólt, hogy elraboltak, akkor hogyan reagáltál? Lassan összeszedted a fogkeféd meg a zsebkésed, bezselézted a hajad és indultál?

– Nem – fintorgott a vámpír.

– Azonnal pattantál, hogy megmentsd az életemet? – Stefan nem válaszolt. Elena tovább érvelt. – Tudod, hogy miért Stefan? Azért, mert szeretsz engem. A te érzésed, de rám is hatással van, és mivel rám is hatással van, ezért nem dönthetsz rólunk egyedül. Ha el akarsz taszítani magadtól, ha el akarsz menekülni az a te döntésed. De nem értem teszed. Magad miatt mész el. Én döntöttem. Szeretlek Stefan. Nem akarlak elengedni, mert szeretlek. Ez az én döntésem.

– Te még soha nem mondtad így ki…

- Szeretlek, Stefan! És, ha kell, még elmondom neked párszor, hogy rájöjj. Szeretlek!

Mintha egy pumpa lett volna Stefanban, ami egyre erősebben hatott rá. Egy palack, amibe egyre több vizet töltenek. Egy lufi, amibe egyre több levegőt töltenek. És végül elszakad a cérna, kicsordul a víz és kipukkad a lufi. Stefanban hirtelen pontosan ez történt, és úgy kereste Elena ajkait, mintha ágyúból lőtték volna ki. Mintha csak ez adhatna gyógyírt a sebre. És adott.

Ennél felhőtlenebb, kötetlenebb boldogságot még nem érzett. Mintha vasláncok ezreit kellett volna eddig hordania és most végre ledobhatta őket. Hevesen csókolta Elenát, a pillanatba pedig úgy belekapaszkodott, mintha az utolsó volna. Mintha nem lenne, se tér, se idő, a galaxis megállna egy pillanatra, pontosan olyan hosszúpillanatra, amekkorára kívánjuk, és nem lenne más, csak én és ő. Csak Elena és Stefan. Valaki beleharap élete legfinomabb, legédesebb, legtökéletesebb desszertjébe, és az érzi: igen; ez az! Pontosan ilyen ez a pillanat. Ez az, a bizonyos híres tökéletes pillanat.

A pillanat azonban elszállt és Stefan arca keményedni kezdett. A szeme már nem volt az eredeti kék, már feketén ragyogott, mint a legéhesebb vadállatnak, amely a Földön élt. Szemei sötétek voltak, mint az éj, és fenyegetően, szomorúan csillantak meg a holdfényben. Elena még éppen elcsípte éhes és bocsánatért könyörgő pillantását, mikor Stefan elfordult tőle, és a kocsi másik oldalán termett. Mintha szomjazná a levegőt, úgy kapott friss oxigén után. Elena megértő szemekkel nézett rá.

– Holnap reggel jössz értem? – kérdezte félénken, de megmentve a kínossá is válható helyzetet.

– Igen – mondta kisvártatva Stefan, mikor visszanyerte eredeti szemszínét. Lehunyta a szemét és vett két mély lélegzetet, majd emberi tempóban odasétált Elenához. Jobb tenyere az arcára simult, majd magához húzta a lányt egy búcsúcsókra. – Jó éjszakát!

– Jó éjt, Stefan! – Elena csendben megvárta míg a vámpír beült a kocsijába, a motor felzúg, majd kilő a Porsche. – Szeretlek – suttogta az éjszakának, és a távolodó kocsinak, aztán megfordult és bement a házba.

***

„Mégis van remény. Van remény arra, hogy újra láthatom Őt. Másfél évszázadot vártam arra, hogy végre láthassam, végre megfoghassam, megcsókolhassam Őt.” – gondolkodott Damon, miközben a Salvatore házban a fürdőkádban itta a pezsgőjét.

„Az az átkozott Fell templom…. Tudom ki fog segíteni, hogy bejuthassak. Emily Bennett. Megmentettem a gyermekeit, tartozik nekem ezzel. Ahhoz pedig, hogy Emily-vel beszélhessek, a drága Bonnie Bennett fog nekem segíteni. Az a lány most kezdett csak beleszagolni a mágiába… én pedig, meglegyintem az orra előtt a mézes madzagot.

Katherine… ha tudnád, hogy hiányzol nekem. Az örökkévalóság minden percében hiányzol, mikor nem vagy velem. Nem segít, se idő, se hely, se vér. Semmi. Csak te. Te pedig már nem olyan sokára velem leszel. Most pedig koccintok a közös örökkévalóságunkra, ami akkor kezdődött el, mikor megláttalak, és soha nem ér véget.”

Ha szeretnél egy-két kulisszatitkot megtudni a fejezetről és történetről, lájkold a Mystic Forks rajongói oldalt face-en! :D A chat felett katt a like-ra! :)

39.Fejezet

Sziasztok!

Szeretnék kommenteket kérni a fejezetekhez, mert fontos lenne nekem a véleményetek, de az előző fejezethez senki sem írt. Ha csöndben maradnék és elkönyvelném kudarcnak, akkor nem hiszem, hogy sok erőm lenne a további fejezetek írásához. Nem feltétlen bátorítást, vagy cukormázos hasonlítokat kérek, hogy mennyire hiperszuper. (Így is tudom, hogy tökéletes xD) Inkább a vonalvezetésre lennék kíváncsi, mi az, amit hiányoltok, amiből túl sok van. Mennyire legyek érzékletes, vagy kíméljelek meg titeket a mocskos fantáziámtól. Segítsetek kérlek!

Ui.: Mindjárt itt a Breaking Dawn Permier! ÁÁÁÁÁ úgy várom! :D :D :D <3

Pusszantalak benneteket és kellemes márton napi ünnepeket! :)

Wedó

„Mi lenne, ha megírhatnád a saját történetedet? Mi lenne, ha átírhatnád a múltadat, hogy jobbá tedd a jövődet? Mi lenne, ha átírhatnád a sorsot, és életeket mentenél? Mi lenne, ha azzal, hogy életeket mentesz, el is veszel életeket? Még mindig megéri? Még mindig önző vagy?"

39. Destiny (Végzet)

(Stefan szemszöge)

„2010. Október 8.

Kedves Naplóm!

Miért ilyen furcsa az élet és halál csavara? Miért kell nekem újra belé futnom? Miért kell újra elengednem? Helyes egyáltalán, amit teszek? Mikor Katherine-t megismertem, azt hittem ennél jobb dolog nem történhet velem. Most mégis. Megismertem Elenát.

Katherine-t el kellett engednem, mert más volt a családom nézete és az ő kiléte. Túl sok problémát szült, mivel a szüleim vadásztak a fajtánkra. Katherine-t elengedtem, mert meghalt. És most? Elena családja meghalt, a gyámjának pedig semmi kifogása ellenem. Nincsenek köztünk olyan társadalmi problémák, mint Katherine-nel voltak. Mégis, úgy érzem, el kell engednem, mert már azzal is ártok neki, ha egy légtérben vagyok vele. Megnyomorítom az életét, mikor vele vagyok, miközben be is aranyozom azt. Borzasztó mély ellentétek gyötrik megfagyott szívemet.

Úgy érzem magamat, mint egy tizenéves fiatal srác, aki először szerelmes. Nem szabadna szerelmesnek lennem, főképpen nem Elenába. Mit várok? Hogy összeköltözünk? Hogy együtt öregszünk meg? Ébredj föl Stefan, te sosem öregszel meg! Ha feltennék nekem a kérdést, hogy átváltoztatnám-e Elenát, akkor először rávágnám, hogy igen! Igen, szeretnék örökre együtt lenni vele, szeretném érezni az illatát minden egyes nap, mikor felébredek. Aztán, mikor ráébrednék, hogy neki nem biztos, hogy ez az álma, akkor rájönnék, hogy milyen önző is vagyok, hogy ráerőltetném magamat egy örökkévalóságra. Elena, ha átváltozik, a családról alkotott álma megszűnik. Nem lehet gyereke, nem lehetnek unokái, nem lehet nagy, népes családja, akik ott nevetgélnének körülötte. Nem öregedne, és az élete menekülésből állna, nehogy valaki rájöjjön, hogy nem öregszik. Nem akasztanék a nyakába ilyen terhet.

Hiába, mégis ha arra gondolok, hogy el fog tűnni a föld felszínéről, valahogy nekem is késztetés keletkezik a gyomromban. Egy olyan ürességet hagyna maga mögött ez a lány, ami magába szippantaná az egész galaxist, és vele együtt engem is. Nem tudnék azzal a tudattal létezni, hogy ő már nincs köztünk. El tudnám nézni, ahogy megöregszik, még azt is, hogy más mellett hal meg, de azt nem tudom, hogy mit teszek, mikor eljön az a pillanat, hogy lehunyja a szemét és többé nem nyitja ki. Az egyetlen szerencsém, hogy van rá még minimum hetven évem, hogy megszokjam a gondolatot, vagy leszoktassam magam Elenáról, és az utána való vágyakozásról.

Ha ilyen nagyvonalú dolgokról írok itt, akár magamban is dönthetnék, mit jelent nekem ez a lány és mit akarok kezdeni kettőnk életével. Nem mint irányító személy, csak el akarom dönteni, hogy harcolok érte és vele, vagy hagyom a csillagát tovább repülni a végtelenbe nélkülem.”

Alig tudtam befejezni a mondatot, dörömböltek az ajtón. Letettem a tollat, eltettem a naplómat és lementem az előszobába. Mike állt az ajtóban, és ijedt fejjel kezdte rám zúdítani az információt.

– Stefan, segítened kell! Lora és Nikki elkapta Jessicát és Elenát. Lora házában tartják őrizet alatt őket. Damon isten tudja, hol van, másban pedig nem bízom. Neked pedig ugyanolyan érdeked kihozni őket, mint nekem.

– Elrabolták Elenát? Vezess oda!

***

(Tanya szemszöge)

Hittem Lorának, és láttam már, hogy a kutyája, hogyan tud vámpírt ölni. Egyetlen harapás és vége. Nem kell az utolsó csepp vért kiinni valakiből, nem szükséges nyakat törni hozzá. Egyetlen harapás a lábba, kézbe, vagy a testem bármelyik részébe, és halott vagyok. Véglegesen.

Mégis visszamegyek a házhoz és mégis szükségesnek érzem azt, hogy bemenjek. Nem tehetek mást. Nem azért, mert valaki üldöz, nem azért, mert kikényszeríti egy másik, erősebb vámpír. Talán a saját lelkiismeretem, az emberségem az, ami most visszavezet az erdőszéli házhoz, ahol Damon raboskodik. Nem számít mi lesz, odajutok, és kihozom Damont.

A fák villámgyorsan tűntek el mellettem, és a levelek, faágak érintése is pihe puha simogatásnak tetszett ilyen sebesség mellett. Nem foglalkoztam vele, hogy min megyek keresztül, csak rohantam előre, a ház felé. Mikor éreztem, hogy közel vagyok, akkor sem lassítottam a tempón és végül úgy csapódtam be a házba, mint egy rakéta. Nem számított, hogy betörtem az üveget, mikor beugrottam az ablakon. Azonnal lementem a pinceszerű járatba és berontottam Damonhoz. A földön ült és nézte az orra előtt lévő palackot, amiben vörösen csillogott a vér. Előkaptam a táskámból egy termoszt, amiben még meleg vér volt és odaadtam Damonnak.

– Tanya? – kérdezte meglepődötten.

– Tudom, hol van Katherine. – Nem foglalkoztam vele, hogy meglepődött, a berohanásomon, de az sokkal jobban bántott, ahogy felcsillant a szeme, mikor Katherine nevét hallotta. Elhessegettem a rosszmájú megjegyzéseket és csak a feladatomra koncentráltam.

– Nem is ismerted… - gondolkodott el hirtelen. Az arcán kétkedés volt.

– Még előtted megismertem, és nincs túl sok időnk, úgyhogy ne ezen vitázzunk. – Hallottam, ahogy Lora állatkája felpattan és a ház irányába kezd futni. – Régi Fell templom, ahová eltemették a vámpírokat. Ott lesz Katherine. Emily Bennett ismerős? Egy átkot szórt a kriptára, hogy megvédje a bennrekedt Katherine-t. De a többi vámpíron is ott ül ugyanez a bűbáj. Vigyél magaddal valami ébresztőt, mert százötven év alatt igencsak kiszáradt. Lora itt tartana téged egy örökkévalóságon át, vagy megöletne a kutyusával, ha mindent elmondtál neki, amit tudsz. Szeret téged, még ha furcsán fejezi is ki.

Ahogy ledaráltam neki a mondandómat a kutya már a hátam mögött vicsorgott. Megfordultam és a túlsó falhoz rúgtam a kutyát. Damon ijedtében azonnal fölpattant és a lépcsőhöz rohant. Én is utána indultam, de kutya már meg is rázta magát és rávetette magát a lábamra. Úgy kapaszkodott belém, mintha egy parazita lenne és éreztem, hogy a méreg a fogából, mint valami mérgeskígyómarásnál szétárad a testemben.

– Szereltek! – mondtam Damonnak, majd lerúgtam magamról a kutyát, de alig álltam a lábaimon. Mikor visszafordultam, hogy elmenjek, Damon még mindig ott állt a lépcső tetején, megkövülten. – Fuss! – ordítottam rá, mire összerezzent, még gyönyörű kék szemeit az enyémbe fúrta, aztán eltűnt. Én már alig álltam a lábamon, az egész világ forgott velem. Hol homályosan hol élesen láttam, és mindvégig próbáltam még több kárt tenni a kutyában. Nem is tudom, hogy sikerrel jártam-e, de hallottam néha egy-egy reccsenést és nagyon reméltem, hogy eltört a nyaka. Még két harapást kapta, egyet a bal karomba, a másikat pedig az oldalamba. Amikor éreztem, hogy a fogai a gyomorfalamba és húsomba fúródnak az egész világ elsötétült. Csöndesen zuhantam a mélység felé és egy életre elcsendesedett körülöttem minden. Szerettem Edwardot, szerettem Damont, és végül egyikük se szeretett vissza igazán, de ettől függetlenül miattuk haltam meg. És tudja meg az egész világ, hogy megérte. Megérte a szerelemért meghalni, hiszem belülről fűtött. Boldog érzés, és nem bántam meg, hogy olyasvalaki miatt haltam meg, akit szeretek. Sok olyan férfi került az utamba, aki azért halt meg, mert megtetszettem neki. Persze azoknak a férfiaknak az utolsó élményük egy gyönyörűséges extázis, amely még sosem történt velük. Nekem az utolsó emlékem a pokoli fájdalom, ahogy szinte ég a testem, és egyszerre jeges és kemény, mint a kő. A fájdalom újabb és újabb hullámai, és egy viszonzatlan szerelem, ami sosem teljesülhet be. Nem voltam hamupipőke és nem jött el értem a szőke herceg, de nem bántam meg, hogy meghaltam a hercegemért.

***

(Narrátor)

Mikor Forbes sheriff belépett az irodájába, még semmi különöset nem vett észre. Az iroda csendes volt, takarítás utáni szag lebegett odabent. A szőnyeg tiszta volt, a kandallóról letörölték a port és az íróasztal üres felületei csillogtak, mint a Salamon töke.

Csak akkor érte hatalmas meglepetés Liz-t, mikor kinyitotta a második fiókját, és az egykor hatalmas tömegekben aktázott vámpíresetek teljesen eltűntek. Egyetlen cetli sem maradt, az összes ügy, amelyet lejegyeztek, és ami alapján el lehetett volna indulni a vámpírnyomozások ügyében, felszívódott, mintha sose lett volna ott. A sheriff arcára kiülő döbbenetet le kellett volna fotózni, olyan ritkán ül ki ilyen tekintet az arcára, és olyan vicces is volt egyben. Liz leült az asztala mellett lévő székre, és megkövülten nézett maga elé. A polgármesterasszony épp délelőtt adta ki a parancsot, hogy vagy felmutat egy rendes elméletet és rendes bizonyítékot, vagy búcsút mondhat a jelvényének. Ezek után mit lehetne tenni?

Egy fél óra múlva még ugyanúgy ült a széken és bámult a semmibe. A telefonja rezegni kezdett az egyenruha zsebében. Mechanikusan kivette a zsebébe és a képernyőre pillantott.

Bejövő hívás Charlie Swantól.

Felvette, és a füléhez emelte. Ám hiába kérdezgetett bármit Charlie, a sheriff tudatáig már nem jutott el. Mintha elnyelte volna az információt egy vákuum Elizabeth agya és füle között. Végül már nem hallott mást a sheriff, mint üres, monoton morgást, ahogy a másik oldalon letett telefon után szokás. Elvágták a környezetétől, elvágták a tudatától. Csak csöndben ült, kiszáradt könnycsatornákkal, és kattogott az agya, de talán teljesen feleslegesen. A gondolatok már nem jutottak el az elméjéig.

***

– Billy! Jacob! Gyertek be! – invitálta beljebb őket Charlie.

– Erre jártunk, és ma meccs van. Gondoltam nézhetnénk együtt – rántotta meg a vállát Billy.

- Persze. Jacob, Bella fent van, nyugodtan menj fel hozzá. Dumáljatok!

– Oké, köszönöm Charlie – mondta Jake, majd felsprintelt a lépcsőn. Kopogott, majd belépett Bella szobájába. A szoba azonban üres volt, a villany ugyan égett. Kilépett, és rögtön meghallotta, ahogy a csövekben áramlik a víz, így tudta, hogy Bella a fürdőszobában van. Visszament a szobájába és ledobta magát az ágyra. Körbenézett a falakon, képek voltak a lány múltjából, mikor kiskorában festegetett, rajzolgatott. Más díszítés nem volt. Mikor Bella belépett kis híján dobott egy hátast, amikor meglátta Jacobot. Jacob pedig rögtön elpirult, mikor meglátta, hogy Bella egy szál törölközőben jött be.

– Öhm. Szia! – pattant fel Jake. – Én… köhm… kint megvárlak.

– Aha – bólintott Bella. Jacob kiment, és miután Bella felöltözött újra bement.

– Mi a helyzet? –kérdezte Bella. – Nem szólt Charlie, hogy jöttök.

– Port Angelesben voltunk pár alkatrészért és visszafelé jöttünk, mikor apám kitalálta, hogy jöjjünk el. Charlie meg rábólintott.

– Hmm…

- És egyébként te merre jártál? Mi van veled? – kérdezte Jake csevegő hangnemben.

– Semmi különös, olvastam, tanultam.

– Azt már tudod, hogy kivel mész az alapítók napi bálra? – kérdezte Jacob, mire Bella vonásai kérdővé fordultak. – Most pénteken.

– Te miről beszélsz? – kérdezte meglepetten Bella.

– Most van százakárhány éve, hogy letelepedtek ide az első Mystic Forksi lakosok és ezt meg kell ünnepelni. Egy bált szokott adni a Lockwood kastélyban a polgármester és aztán még lesz egy-két hasonló program az évben. Apám a rezervátumot képviseli, szóval ott kell lennie. Én meg gondoltam elhívlak… hacsak nem mész valaki mással.

– Jake, én azt sem tudtam, hogy bál lesz. Ugye nem haragszol, ha nem most döntöm el ebben a pillanatban, hogy egyáltalán elmegyek-e.

– Ja, nyugi, nem gáz. Majd csörögj rám, ha tudsz valamit – váltott át flegma stílusra Jacob, miközben próbálta hova tenni a dolgot.

– Inkább mesélj nekem, kérlek. Pontosan mi is ez? Sosem voltam itt ilyenkor apunál látogatóban, úgyhogy fogalmam sincs, mi van itt – kérte Bella, és Jacob persze szívesen mesélt neki. Este tízig beszélgettek mindenféle városi és rezervátumbéli dolgokról, majd Charlie felkiabált, hogy jöjjön le Jake, így véget ért a mesedélután. Miután elindultak haza Billy-ék Charlie feljött beszélgetni Bellához.

– Mi a helyzet közted és Jacob között, Bells?

– Semmi, haverok vagyunk. Jacob jó fej és eldumálunk – Bella vállat vont, de szíve mélyén a pokol hetedik bugyrában érezte magát. Nem akart ilyesmiről beszélni Charlie-val.

– Úgy vettem észre, eléggé hajt ez a Jacob gyerek.

– Rosszul. Mondtam neked, hogy csak barátok vagyunk.

– De ha lenne valami, akkor elmondanád, ugye Bells? – kérdezte komolyan Charlie.

– Esküszöm neked, hogy ha szerelmes lennék Jacobba, akkor elmondanám neked. De nem vagyok, így azt hiszem, túltárgyaltuk a dolgot.

– Rendben.

– Fáradt vagyok. Jó éjt Apu! – köszönt el Bella.

– Oké, oké! Jó éjt, kicsim! – Charlie leoltotta a lámpát, majd kiment a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.

Bella pedig sokáig feküdt az ágyban, de álom sajnos nem jött a szemére. Ellentétben gondolatokkal, melyek folyamatosan ostromolták, Jacobbal kapcsolatban. Nem akarta megbántani a fiút, de nem tudta, hogyan utasítsa vissza a bálmeghívót. Semmiképp sem akart elmenni a bálba, és Jacobbal meg pláne nem. Edward pedig aznap éjjel nem jött el a Swan házhoz.

Utó-utóirat: Írjatok megjegyzést! (: