2013. június 24., hétfő

44.Fejezet

Sziasztok!
Hosszú kihagyás után érkezik a 44. fejezet. A szálak tovább bonyolódnak, szóval érdemes visszaolvasni az előző fejezeteket!

Wedó


„Van, amikor tudatában vagy a cselekmény végkimenetelének. Van, amikor pontosan érted és látod magad előtt, hogy mi lesz a vége. Van, amikor megérzed, hogy baj lesz. Van, amikor meg tudod jósolni, hogy szerencsétlen vége lesz a dolgoknak. Mégsem tudsz kiszállni, mert a gépezet már beindult és nem enged szabadulni.”



44. Blood night (Véres éjszaka)



(Bella szemszöge)


- Amikor valaki „welcome drinkkel” kínál, nem szokás faképnél hagyni! – jelentette ki bölcsen Alice, miközben megfogta a karomat. – Legalább próbálj meg lazítani egy kicsit!
Alice könyörgő tekintetét csak kis ideig sikerült állnom. Nagyot sóhajtottam, majd a festményt kezdtem nézni a falon.
– Bella! – Edward hangjára azonnal reagáltam, és keresni kezdtem a szerelmemet. Hamar megláttam, amint két pohár pezsgővel a kezében felénk tart. Lélegzetelállítóan festett szmokingban, olyan eleganciát sugárzott, amit semmi más nem tudott utánozni. Egy pillanatra elhittem, hogy az ezerkilencszázas évek elejébe csöppentünk és egy kellemes bálon töltöm az időmet a párommal. Szerencsére csak egy pillanatra sikerült ezt az illúziót megtartanom, s a következőben már újra a jelenben voltam.
Edward odaadta nekem az egyik poharat, majd édes óriásnyuszi-szemekkel nézett rám, mintha teljesen ártatlan kérlelés lenne.
– Még sohasem koccintottál velem… - mondta. Először nem is figyeltem arra, hogy mit mond, csak arra, hogy hogyan biggyeszti az ajkait, miközben beszél. Aztán rájöttem, hogy reagálni kellene erre valamit, és ezért gyorsan morcos grimaszt vágtam, az semleges arccal koccintottam vele.
– Kihasználod a jólelkűségemet – jelentettem ki, majd beleszürcsöltem a pezsgőbe. Túl édes volt. A következő másodperben már Edward ajkát éreztem az enyémen pihenni, ahogy egy lágy szájrapuszit lehel a számra.
– Köszönöm – suttogta Edward, majd hűvös ajkait újra a sajátjaimon éreztem. Edward karja a derekam köré fonódott, majd egy puszit nyomott a homlokomra és Alice-t kezdte figyelni, aki úgy állt előttünk, mintha moziban lenne.
– Olyan édesek vagytok! – vigyorgott. – Megyek, megkeresem Jaspert!
Miután Alice lelépett, gyorsan akcióba kezdtem.
– Menjünk haza! Kérlek!
- Nem, Bella. Felejtsd el! – jelentette ki mosolyogva Edward. – Felkérhetlek egy táncra?
– Ó, kizárt dolog! – ráztam a fejem és hörpintettem egyet a pezsgőmből, melynek szénsav és alkohol tartalma végigkarmolta, majd felmelegítette torkomat.


*** 




-Meredith, Meredith, Meredith… - sóhajtott Damon. – Az utamban vagy.
– Igazán? – kérdezte a lány, miközben megtörölte véres száját, majd a padlóra dobta a halott fiút, akiből az imént szívta ki az életet. – Szerintem ő van útban. De ez már nem az én problémám – mosolygott a lány és kislisszolt a szobából.
Damon körbenézett, majd felemelte a halott fiút és betette az egyik szekrénybe. Mikor ezzel végzett, letörte az egyik fa szék lábát, majd a szilánkos falábat a zakója belső zsebébe rejtette. Ezután kilépett a szobából és becsukta maga mögött az ajtót. A bál kellemes hangulatban telt, a társaság kis része táncolt, a nagy része pedig elmélyült beszélgetést folytatott, vagy felszínesen pletykált.
Szegény Damon, nem is sejtette, hogy rosszul tippelte meg a vámpírok számát a teremben…


***




- Irina! Szia! – ugrott barátnője nyakába Alice, mikor meglátta a Denali klán nővéreit.
– Alice! Olyan rég láttalak! – mosolygott Irina.
– Hol van Tanya? – kérdezte Kate, akin leplezetlen feszültség uralkodott.
– Azt nem tudom pontosan, hogy hol van, de azt tudom, hogy hol nincs – mondta Alice, aki hirtelen komoly lett és visszahúzódó. El akarta mondani, hogy mi történt Tanyaval, de bátyja közbeszólt.
– Mindjárt itt lesz! Azt mondta, még készülődik és induljunk el! – mondta Emmett, aki közben megérkezett Rosalie-val.
Ne most. Látod Kate-et? Mindenkit kinyiffant helyben, ha megtudja mi lett a hugicájával. Otthon ráérünk vérfürdőt szervezni, nem gondolod?
Alice észrevétlenül bólintott Emmett gondolataira, majd elkezdte üdítővel kínálni az újonnan érkezőket és bemutatni őket az embereknek. Mikor ezzel végeztek Irina félrehúzta Alice-t, hogy négyszemközt tudjanak beszélgetni.
– Mi történt Tanyaval? – kérdezte Irina. – Láttam rajtad, hogy valami nem stimmel.
– Irina, nézd… - kezdte volna Alice, de a vámpírlány félbeszakította.
– Edward az oka, ugye? Tudtam én! – jelentette ki Irina.
– Edward egy emberlányba lett szerelmes. Soha nem érdekelte őt Tanya, mármint szexuálisan. Képzelheted, hogy érzi magát Tanya. Nem akarta látni, ahogy ők itt enyelegnek az egész város előtt. Nem tudom, hogy mikor jön, vagy, hogy egyáltalán eljön-e – ecsetelte komoly arccal Alice, de közben belül azért imádkozott, hogy ebből később ne legyen maradandó seb.
– Ez érthető, ismerem Tanyat, Edward az egyik szenvedélyévé vált – bólintott Irina.
– Nem akartuk nagydobra verni, ez senkinek se tenne jót – mondta Alice.
Egy másodperc sem telt belé, egy látomás villant a lány fejében. A Cullen házat látta, amint az lángokban áll. Az üvegajtó kirobbant, majd lángok nyaldosták az ablakkeretet. Ezután hirtelen Edward ugrott ki az emeleti ablakból. Egyenesen Alice szemébe nézett, s egy könnycsepp hullott ki a szeméből, majd a tekintete sötét és vad lett, mint egy szörnyetegnek. Edward sarkon fordult és eltűnt az erdőben, Alice látomása pedig ezzel véget ért.
– Igazad van Alice, hallgatok róla, esküszöm. Most megkeresem Kate-et! – jelentette ki Irina, de Alice nem is hallotta rendesen, csak fásultan bólintott. Belekortyolt a pezsgőjébe, majd érezte, hogy egy kéz a vállára nehezedik. Edward volt a kéz tulajdonosa, aki a látomást Alice-szel együtt nézte végig premier plánból.
– Ki tehet ilyet? – kérdezte Alice csendesen. – Kate? Irina? Vagy valaki egészen más? De ki más? Hazudtam, és ezért fizetni fog az egész család.
– Alice! Sssssh! Nyugodj meg. Nem tehetsz róla. Egyelőre nyugodj meg. Próbálj meg koncentrálni. Mikor fog ez megtörténni? – kérdezte Edward komolyan, de a hangja olyan volt, mint a bársony és méz keveréke, de Alice-t nem tudta megtéveszteni. Edward is éppolyan ideges volt, mint maga Alice.
– A közeljövőben. Nem tudom, hogy pontosan mikor. Egy hét múlva, talán kettő – motyogta Alice, miközben meredten a pezsgőjét nézte. – Edward! El kell menned Tanyaért! – jelentette ki hirtelen.
– De te is tudod, hogy Tanya… - kezdte Edward, de Alice félbeszakította.
– Tudom, de el kell menned a házba, ahol a maradványok vannak. El kell égetnünk. Tisztes temetést kell tartanunk neki. És el kell mondanunk a Denaliknak, hogy mi történt – mondta Alice ellentmondást nem tűrő hangon, és rögtön szervezkedni kezdett. – Megkeresem Jaspert és megkérdezem, hogy milyen reakciót várhatunk a Denaliktól.
– És Bellával mi lesz? – kérdezte Edward.
– Figyelek rá, megígérem. Hazamegyünk, adok neki enni, megfürdetem, lefektetem, mesélek neki esti mesét, elaltatom. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj – biztosította Alice.
– Megkeresem és elköszönök tőle – jelentette ki Edward és már el is tűnt a tömegben, majd Alice is elsietett.

***




A teremben hegedűk hangja árasztotta a melegséget, az ijedtséget és a biztonságot. Nagy zeneszerzők tökéletesen komponált művei úgy szálltak a báli forgatagban, mint egy bódító füst az aknában. Könnyen szelte végig a termeket, és egy-egy pillanatra mindenki elképzelte, milyen is lett volna itt lakni az ezernyolcszázas években, hallgatni az élő zenét és táncolni a barátokkal.
Lora kényelmes tempóban odasétált a csoki szökőkúthoz és felvett egy epret, majd belemártotta a csokoládé szószba és kecsesen beleharapott. Természetesen viselkedett, pedig tudta, hogy a Salvatore-ok legszívesebben bármelyik pillanatban karót döfnének a szívébe. Nem félt egyiküktől sem, de nem becsülte le találékonyságukat. Ettől függetlenül tudta, hogy az a hármas fogat, melynek tagja egyenesen a halál felé rohan, és olyan szalmaszálak tartják össze, hogy egyetlen fújástól darabokra hullik.
– Ó, Lora! Micsoda meglepetés! – sétált oda hozzá Damon.
– Damon. Miben segíthetek? – kérdezte Lora, miután megette az epret.
– Egy pezsgőt hoztam neked. Békepezsgő – nyújtotta oda a poharat Damon. Lora elvette.
– Köszönöm – mondta, majd koccintottak Damonnal.
– Az új kezdetre – mondott tósztot Damon, majd belekortyolt az italába. Lora is belekóstolt volna, de megütötte az orrát a verbéna szúrós szaga.
– Ha te hazugsággal kezdenéd újra, akkor sajnos el kell, utasítsam a békejobbodat. – Lora letette a pezsgős poharat, majd odahajolt Damonhoz és a fülébe suttogott. – A háborút jobban szeretem.
– Én is – mondta Damon, majd szabad kezével villámgyorsan leszúrta a vámpírlányt. Nem volt pontos, sem mély a seb, de hirtelen Lora összeesett. Damon behúzta az első szobába, amit talált, majd elindult a mosdóhoz.
Abban a pillanatban, ahogy Damon elment, megjelent Nikki és kihúzta a karót Lora hasából.
– Megmondtam, hogy ez lesz – morogta Nikki, majd kinyitotta a táskáját és egy váltásruhát húzott elő belőle. Pár másodperc múlva Lora is magához tért. – Most boldog vagy? – kérdezte Nikki.
– Sokkal rosszabb célzó, mint gondoltam, de a kellő erő azért megvolt benne – forgatta a szemét Lora. Nikki csak csóválta a fejét, majd segített letörölni a vért Loráról és átöltözni. Az üres ruhát az ágyon hagyták, mintha még mindig ott feküdne. Így Damon abban a hitben van, hogy kiiktatta Lorát, így könnyebb kiiktatni Damont, mikor nem számít rá.

***





-Én is megyek veled – jelentette ki kérlelhetetlenül Bella, mikor Edward bejelentette korai távozását.
– Nem, Bella, most itt kell maradnod. Este találkozunk otthon! – Zárta le a vitát Edward.
– Edward Cullen! Nem elég, hogy itt hagysz, még csak el sem köszönsz rendesen? – húzta fel az egyik szemöldökét Bella. Erre Edwardnak megenyhült az arca, és elkapta Bella derekát. Csendesen magához húzta, miközben tekintetük egybeolvadt. Edward lassan közelített Bella arca felé, a várakozás édes pillanatait úgy húzta el, mintha ezek lennének az utolsó perceik. Gyengéden értek egymáshoz ajkaik, s Bella szíve egyre hevesebben és hevesebben vert, míg elszakadt a cérna és vadul csókolni kezdte szerelmét. Edward boldogan somolygott, de visszahúzta szilaj kedvesét a való világba és lassan, gyengéden csókolta Bellát. Abban a pillanatban a lehető legkülönbözőbbek voltak, hiszen Bella forró testtel, zakatoló szívvel, hevesen követelte Edward ajkait, aki viszont egy pillanatra sem engedett az ösztöneinek, hideg kezei biztosan tartották Bellát, hűvös csókja pedig kimért volt, de semmivel sem tökéletlenebb, mint Bella ösztöni csókja. Együtt alkottak egészet és a különbségeik miatt volt még hihetetlenebb érzés a szerelem.
Alice már kiment a csodálatosan feldíszített házból és előállt az autóval. A szürke Volvon csillogott, ahogy a lámpások fénye ráesett, éppúgy, ahogy Alice szeme is csillogott, de nem a fényektől. A vámpírlány barna szemét félelem és aggodalom töltötte meg, ahogy várakozott Edwardra. Fejében újra és újra lejátszotta a látomását, hátha bármi nyomra akad. De sajnos nem jutott közelebb a megoldáshoz, és hogy ki állítja a feje tetejére a Cullen házat, az egyelőre titok marad.
Edward kecsesen, de gyorsan szállt be a kocsiba az anyósülésre. Becsukta maga mögött az ajtót, mire Alice kérdés nélkül a gázra lépett. Az autó felbőgött és pár másodperc múlva már el is tűntek a Lockwood birtokról, mintha sohasem jártak volna ott. Csak az ablakban figyelő Bella emlékezett arra, hogy Cullenék egy perce még a bálban voltak.
Mikor azonban Bella is szeme elől veszítette őket, hirtelen roppant üres és unalmas lett a mulatság. Éppen addig a pillanatig tartotta unalmasnak, amíg Bellának társasága nem akadt, mégpedig Damon Salvatore személyében.
-Megismersz Angyalom? – kérdezte Damon tenyérbe mászó műmosollyal az arcán. Édes illata és jellegzetes hangja azonnal elárulta őt, de Bella nem akart hinni a szemének.
-Te ki vagy? – kérdezte értetlenséget mímelve.
-Ismerjük egymást, Kedvesem – mormolta Damon a nyakába. – Én vagyok a Herceged!
Bella épp felháborodva válaszolni akart, de mire hátrafordult Damonnak hűlt helye sem maradt. Még érezte hűs leheletét, ahogy csiklandozza a nyakát, biztos volt benne, hogy nem csak képzelte a beszélgetést. Vajon ez a férfi lenne a hercege? Nem! Biztos volt benne, hogy nem. Csakis Edward Cullen lehet a hercege, álmai férfiúja, senki más. De Edward elment, semmi magyarázatot nem hagyva, eltűnt, mint a kámfor. Tudta, hogy Edward titkol valamit és Bellának egyre kevésbé tetszettek a titkok. Unta már, hogy mindenből kimarad, és ha valami igazán fontos dolog történik, akkor rögtön félreállítják, mint egy tehetetlen kisgyereket. Elég lesz már az eltűnésekből és az örökös kérdőjelekből. Elhatározta, hogy ha újra találkoznak, igenis kikérdezi Edwardot mindenről. Tiszta vizet kell önteniük a kapcsolatuk poharába.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése