2011. július 30., szombat

30.Fejezet


„Van, amikor nincs választási lehetőséged. Az élet adja a lapot és te nem kérhetsz másikat, egyszerűen el kell fogadnod és szeretned.”



30. Different (Más)



(Narrátor)


Nem igaz, hogy nincs semmi! Mi az, hogy nincs semmi? Egyáltalán minek jár az ember könyvtárba, minek írnak kőzetekről könyveket, ha nincs benne, ami nekem kell? Se a könyvtárban, se a könyvesboltban, se a levéltárban nem találtam semmit erről a kristályról! – Jessica ideges gondolatai kiültek arcára, és arra gondolt, hogy talán be kellene vennie pár nyugtatót, mondjuk hatot, hogy egy kicsit lejjebb hozza az agyvizét. Mégsem nyúlt a gyógyírt hozó pirulákhoz, tovább járkált fel-alá a város parkos főterén. Az emberek megnézték bájos alakját, vékony, karcsú testét, és lila karikákkal övezett kék szemeit. Fehér blúzt és barna mellényt vett fel, szürke farmernadrággal, és barna csizmával. Öltözködésén is érezni lehetett a beköszöntő ősz hullámait. Az iskola elkezdődött, ezzel a problémák korszaka kezdődött meg a tinédzser társadalom számára. Jessicát azonban egy kicsit sem érdekelte a suli, és hogy milyen jegyekkel honorálják a tanárok a munkáját. Most fontosabb volt egy más ügy, ami nem volt sem évszakhoz, sem öltözködéshez, sem kedvhez kötve. Különleges küldetésen volt, amely tulajdonképpen az apja hagyatéka. Nem is került volna bele, ebbe az egész ügybe, ha nem látta volna az apja rejtélyes halálát. Azon az éjjelen vámpírokkal álmodott, és tudta, hogy ez egy örök célt tűzött ki elé. Megtalálni a vámpírt, aki megölte az apját. Megtalálni és megölni.

A szellő lágyan járt a fák között, nevetve suhant a leveleken, s mint egy játékos gyerek körbejárta egész Mystic Forksot. Jessica hajába is belekapott, finoman húzogatta, szétszórta barna tincseit, ezerfelé, tökéletes rendetlenségbe. A lány arca nem mosolygott úgy, mint a pajkos szél. Jessica arca beesett volt a drogoktól, és lila karikák éktelenkedtek a szeme alatt a kialvatlanság miatt. Ám szemében elszántság tükröződött és a kezében ott szorongatta a borostyán színű kristályt, melyet még a Cullen birtokon talált. Tudni akarta, hogy ez micsoda, és hogy hogyan használható fel egy vámpír ellen. Biztos volt benne, hogy használni tudja, csak azt nem, hogyan.

Ránézett a kristályra, ami egy régi, antik vasfoganatba volt rejtve. Látta, ahogy a Nap megcsillan rajta, és újult erővel indult el a városi könyvtár felé, hogy újabb könyvek százait kutassa át, hogy végre magyarázatot leljen.

***








A kórház nyugodt volt ezen a reggelen, a betegek békésen aludtak, vagy TV-t néztek. Csak az egyik páciens illetlenkedett a konyhán, a reggelijét követelve. Mai nap folyamán már harmadjára. A csendesen folydogáló vizeket meg sem zavarta egy gyönyörű nő jötte. Húszas éveiben járó kellemes személyiségnek tűnő hölgy bukkant fel az üres folyosón. Szőke haja minden egyes lépésnél meglibbent, ahogy a lány a magas sarkújában szelte az épületet. Kopogás követte, ugyanakkor síri csend. Az infúziós gépek monoton pittyegését nem zavarta ez az új hang. A hölgy céltudatosan lépkedett előre, tudta hova tart és mit csinál. Egyenesen a vérraktár felé haladt, s közben feltűnésmentesen levette a napszemüvegét. A kezében fogta miközben a vérraktár őrével beszélt, aki egy kopaszodó, ötvenes éveiben járó, ám robosztus és keménykötésű férfiú volt. Kezei már elkezdtek ráncosodni, de ettől még érdesek voltak, nem sebészkéz volt az övé. A férfi nem akarta beengedni a nőt, ám mikor gyönyörű zöldeskék szemeibe nézett, egyszerre minden ellenvetése elpárolgott. Átengedte a nőt, aki elegánsan kifosztotta a raktárt, de figyelt, hogy egyenlő mennyiség fogyjon nagyjából mindből, nehogy túlságosan nagy feltűnést keltsen. Nem mintha ez nem lett volna veszélyes, és felelőtlen, de a minimum intézkedést megtette. Eltette a tasakokat, majd bezáratta maga mögött a raktárt az őrrel. Végül kitörölte az emlékeit és egy lágy csókolt lehelt a szájára. Ezután eltűnt, mintha kámforrá vált volna. A gyönyörű hölgy, amilyen váratlanul érkezett, úgy távozott is. A kórház pedig csak későn jön majd rá a kedves vámpírlány lopására.

Lora bedobta a csomagtartóba a véres tasakokkal teli táskát, majd beült a kocsiba és elhajtott. Mielőtt azonban kiérhetett volna a városból, az iskola mellett haladt el. Szinte már idegtépő lassúsággal vezetett az épület mellett, mert kiszimatolt valamit. Illetve valakit. Vadász ösztöne hajtotta immár, s koncentrált, vajon kiből áradhat ez az édes illat. Egy pillanat alatt megtalálta a forrást, egy harmincas férfi képében. Az alany éppen a parkolóban haladt autója felé, arcán megkönnyebbültség látszott. Egy világosszürke póló és egy fekete ing volt rajta, az ing kigombolva, ujjai feltűrve. A haja középhosszú és barna volt, egy-két tincse a homlokát cirógatta. Sötétbarna szemei magába szippantották Lora tekintetét.

A tábla felkerült az asztalra és a játékosok elfoglalták a rajt mezőt. A cél kitűzve, és Lora terve már készen is állt. A lány dob a kockával és lép.

***






„Itt a Gilbert család rögzítője, kérem, hagyjon üzenetet!”

„ÖÖöö, halló! Szia Jenna! Ez az üzenet neked szól!... Lehet, hogy nem hiszed el, de én attól még szeretlek. Ha nem tenném, nem küldenék neked semmit se a telefonodra, se a céges mobilra, se az otthonira. De én küldök!... Figyelj, őszintén hiszek kettőnkben! Szeretnék találkozni veled, hogy megbeszélhessük a dolgot! És hogy lásd, nem zsebből akarom megoldani a dolgot, nem egy puccos étterembe akarlak elvinni. Gyere át hozzám este! Csinálok tacco-t, extra sajttal! Tudom, nem egy ötcsillagos luxushotel mesterszakácsának főztje, de én a szívem is belerakom neked! Várlak este!

Logan”

– El ne menj! – mondta Elena, miközben a lépcsőről jött le és végighallgatta Jennával együtt az üzenetet. – Ha elmész, az azt jelenti, hogy kapott egy esélyt!

– Igazad van, de bunkóság lenne nem elmenni. Ott főzőcskézik, én meg itthon nézem a TV-t, amíg ő minden percben várja, hogy elmenjek. – Jenna arcára gyászos kifejezés ült, nem tudta mit tegyen. A szíve mélyén talán adott volna még egy esélyt Logannak, de az eszével tudta, hogy mekkora bunkó, és nem akart még egyszer orra esni. Valahogy mégis vonzotta a remény, hogy megjavult, hogy végre lett egy kis felelősségtudata, hogy Logan egy kicsit jobban tudja értékelni őt. Talán változott annyit, vagy esetleg rájött, hogy tényleg nem tud nélküle élni, és ezért szorosabban tartja magánál. Vagy… dettó ugyanaz lesz minden, mint volt, és megint dughatja a homokba a fejét, hogy milyen okos volt már megint, hogy engedett Logan sármjának.

– Jenna, azt hiszem, itt nem tudok segíteni. Döntsd el… - motyogta Elena, miközben kivett egy műanyag poharas kakaót, majd kilibbent vele a konyhából, a házból. Útközben még felkapta az előszobában lévő táskáját, és azzal együtt tűnt el. Jenna sejtette hová tart, általában, ha talál egy kis szabad időt, és ihletet, akkor kimegy a temetőbe, a szülei sírjához és ott írja a naplóját. Pont, mintha nekik mesélné az életét, vagy számot adna a történtekről. Nem normális viselkedés, de ha így tudja levezetni magában a gyászt, akkor inkább nem tiltja el ettől.

Jenna gondolatainak árja lassan maga alá temette a vékony hölgyet. Jenna szíve hol jobbra, hol balra vert félre, nem tudta, mit csináljon. Hallgasson az egyikre és nyomja el a másikat? Vagy netán fordítva? Higgyen Logannak, és ugorjon a mélyvízbe, vagy inkább maradjon a parton, és nézze a szeszélyesen hullámzó tengert. Legyen egy boldogságmámortól úszó hónapja, és utána egy dühtől, elveszettségtől és megalázottságtól rázkódó, vagy legyen teljesen monoton két hónapja, amiben a gyerekneveléssel és az élet dolgaival foglalkozhat? Vagy esetleg egy halvány harmadik verzió, amiben boldogan él, amíg meg nem hal, Logannal az oldalán.

Az utóbbi a legvalószínűtlenebb. Hirtelen egy érzés nyílalt belé. Már tudta mit akar, és nem akart többet két tűz között rázkódni az érzelmeivel. Eldöntötte, hogy igenis vállalja a kockázatot, és inkább eufóriában fürdik egy hónapig és utána, mint törött üveg szilánkjai esik a padlóra, mintsem egész életében azon tűnődjön, mi lett volna, ha… Elhatározta, hogy igenis boldog lesz, nem számít mennyi időre.

Eközben a rögzítő újra és újra lejátszotta Logan üzenet, immáron tizensokadszorra. Jenna leállította, majd felvette a kagylót és tárcsázta Logan számát.


***





Stefan… Stefan… - sóhajtott magában Damon. – Most az egyszer megleptél engem. Illetve nem is te, inkább a magánsereged, amit magad mellé toboroztál. Tudtam, hogy Mystic Forksban rajtunk kívül is vannak vámpírok, és azt is, hogy Cullenék békések, és ugyanabba a suliba járnak, mint Stefan. Azt viszont soha nem gondoltam volna, hogy az öcsém mellé állnak, és ellenem fordulnak. Gondoltam, hogy Stefan mindent meg fog tenni, hogy még véletlenül se sikerüljön kihoznom Katherine-t. Menekül előle, mint valami démon elől a múltból. És pontosan ez az ami Katherine. Egy rém az öcsém és az én múltamból, de én megragadnám ezt a szörnyet, ellentétben Stefannal, aki legszívesebben kitörölné az emlékezetéből. Stefan a múltja elől menekül, és mindent megtenne azért, hogy a felépített békés világát távol tartsa tőlem. Természetesen ez lehetetlen, de engem izgat, hogy meddig bírja szuflával. Vagyunk, akik vagyunk, és Elena túlságosan nagy veszélynek van kitéve. Engem vonz ez a veszély, és Stefan körülbástyázza magát a védtelen dolgokkal. Elena, emberi élet, az iskola, az állatvér. Gyengíti magát, amíg végül összeroppantja az a világ, amit ő maga épített. Én pedig ott leszek, és az első sorból nézem, miközben popcorn-t eszek.

Damon a pincében egyre több erőt gyűjtött. Nem mozgott, csak a gondolatai szárnyaltak, ebből is erőt merített. A padon feküdt ott, ahová Stefan letette, pár nappal ezelőtt. Az ajtó zárva volt és verbéna keserű szaga érződött a levegőben. Vér sehol.

Hirtelen Damonnak eszébe jutott valaki, aki segíthet. Egy aprócska játékszer, akit ő hozott létre. A Salvatore birtokon, az erdőben talált rá, miután együtt hancúroztak Tanya-val. A lány egy merő verejtéktenger volt, és a szemében félelem tükröződött. Akkor Damon bevitte magával a házba, megetette, megfürdette és a kanapén aludt. Egy napig nem is tért magához, de aztán ijedten ugrott fel. Nem félt Damontól, aki mellette ült és whisky-t kortyolgatott. Meredith teljesen elámult a helyzettől, nem értette mi lehet vele. A teste furcsa volt, és mégis ugyanolyan. Erősebbnek érezte magát, gyorsabbnak és élénkebbnek, mint valaha.

– Meghaltam? – kérdezte csendesen, miközben fölült. Megtörölte a szája szélét, s mikor ránézett ujjaira, azok vörös vértől fénylettek.

– Nyugalom! Életben vagy! – felelte Damon, bájosan játékos mosollyal az arcán. – Megmentettelek.

Meredith értetlenül nézett maga elé.

– Ne, hidd, hogy a superman stílus bejön nekem! – Hirtelen bukfencezett egyet a gyomra.

– Éhes vagy – jelentette ki Damon, még mindig mosolyogva. Meredith egy nagy tányér sült krumplira gondolt, ketchuppal és majonézzel. A kedvenc nassolnivalója volt ez, mégis most hányingerszerű bukfencet vetett a gyomra.

– Nem – tiltakozott Meredith.

– De, éhes vagy, csak nem éppen arra – okította Damon. Leült a lány mellé, megfogta a kezét, és Meredith lágy ujjait használva felhasította a csuklója alatt folyó ért. Damon keze vérezni kezdett, mire Meredith-et újra elfogta az éhség, jobban, mint eddig. Érezte a friss nedű kívánatos illatát és egyrészt megrökönyödött saját magán, másrészt bele szeretett volna kóstolni. Damon odatolta a vérző csuklóját a lány elé. – Vedd el! – suttogta, mire a lány beleharapott.

Damonnak most rá volt szüksége és tudta, hogyan szerezze meg magának. Gondolatban Meredith-re fókuszált és egy üzenetet közvetített. „Gyere hozzám! Szabadíts ki!”

Meredith pedig engedelmeskedett Damon hívó szavának, mely kristálytisztán csengett a fülében. A lány fél órán belül a Salvatore telken volt, s hamarosan a vonzás elvezette őt a pincébe. Damon előtt végre felcsillant a szerencse, ám nem számított arra, hogy Stefan hagyott maga után valamit.

– Meredith! Nyisd ki az ajtót! – parancsolta Damon, de mikor a lány keze a kilincshez ért, felsistergett és égett hús illata szállt a levegőben. – Verbéna?!

– Mi volt ez? – kérdezte a lány. – Nem érhetek a kilincshez!

Damon arca két kilométeresre nyúlt. Meredith nem volt vámpír, nem hathatott volna rá a verbéna. Nem változtatta át a lányt, ebben biztos volt. Bár Meredith jó pár napja nem evett mást, csak vámpírvért… talán ez lehet a titok nyitja. A vámpírvérrel rendelkező emberek élénkebben, egy kicsit gyorsabbak és erősebbek lesznek társaiknál, de nem bántja őket a napfény. Ellenben a verbénával, ami ezek szerint a vámpírvér miatt halálos vámpírokra. És az át nem változtatott emberekre is fenyegetést jelent.

Damonnak hamar eszébe jutott egy tartalékterv. Méghozzá egy szőke hajrálány, Caroline képében. Damon újra az elméjéhez nyúlt, hogy megtalálja a lányt. Nem volt mágus, nem látta, hogy éppen hol van, vagy mit csinált, de neki is ugyanazt az üzenettel vegyített vonzást küldte, mint Meredith-nek.

„Gyere hozzám! Szabadíts ki!”


***








„Kedves Naplóm!


Ma is ugyanazt csinálom, mint eddig minden egyes eltelt napban. Megpróbálom túlélni. Talán ez most még nehezebb lesz, ugyanis olyan dolgok törtek felszínre, amik fölött nem tudok fejet hajtani. Nem tudok nem rá gondolni. Tudom, hogy Stefan vámpír és távol kell tartanom tőle az egész családomat. Jeremy és Jenna most a legfontosabbak és nekem meg kell védenem őket. Még akkor is, ha ennek az az ára, hogy a saját boldogságomat teszem tönkre.

Igaz, hogy Stefan eddig nem bántott senkit, de itt van Damon, aki a támadásokért felelős. Egy bátyj, aki veszélyt hordoz magával mindenhova. Caroline-t is az ujja köré csavarta, és még kitudja hány embert, akivel találkozott. Hogy segítsek én ezen? Caroline veszett ügy, annyira el van szállva magától, hogy együtt lehet Damonnal. Én tűnnék a féltékeny libának, aki el akarja venni ezt is tőle. Én nem beszélhetek vele. Szerintem Bonnie-ra sem hallgatna. Jut eszembe Bonnie…

Szegénnyel nem beszéltem, már… elég régóta. Gondjai lehetnek a nagymamája, meg emiatt a látó dolog miatt. Ő nem akart más lenni, nem akart látó, vagy médium, vagy kitudjami lenni. És először el sem hitte, hogy igaz lehet, de a nagymamája folyton ezt tömi belé. Egy idő után én is hinnék benne, ha mindig ezt mondanák nekem. Persze én nem Bonnie vagyok, ezért teljesen más a dolog.

Mégis, most hogy anyuék elmentek, kezdenek még jobban bonyolódni a szálak. Kaptam egy csöpögős, érzelmes üzenetet Matt-től, aki velem akar lenni. Nem válaszoltam neki. Stefan nem tudja a számom, legalábbis nem cseréltünk soha, ezért ő személyesen keres meg. Éjjel bejön a szobámba, az ablakon keresztül, úgy, hogy gyakorlatilag csak ugrik egyet. Aztán két másodperc alatt kámforrá válik. Az öcsém pedig… ő örökkön örökké kámfort játszik. Nincs otthon, de senki nem tudja hová ment. És rejtélyesen sok időt tölt Vicki Donovannal, ami nem baj, de szerintem nem túl százas az a csaj.

A hab a tortán, hogy visszajött Logan és állandóan megtölti a rögzítőt és még a TV-ből is ő folyik. Ennél már csak az lenne jobb, ha összejönne Jennával, mert akkor éjjel-nappal bámulhatnánk a bárgyú művigyorát.

Ajh! Az én fejem meg tele van kavarodással és kérdéssel. Furcsán azt szeretném, ha Stefan itt lenne, átölelne, megvigasztalna, mesélhetnék neki. De nem, mert rájövök, hogy ő egy gyilkos, egy vámpír, aki semmi másra, csak a véremre szomjazik…”


– Elena! – ismerős hang szántotta végig a temető békés csöndjét.

– Stefan – suttogta Elena elhalóan, és becsukta a naplóját. Összepakolt és felállt, bár nem látta a fiút.

– Ne menj el, kérlek – mondta Stefan még mindig rejtekhelyéről, ám Elena nem hallgatott rá. Elindult a kijárat felé, és maga mögött kereste a hang forrását. Végül Stefan kemény és izmos mellkasának ütközött. – Beszéljük meg!

– Nem! – Elena megkerülte és a kijárat felé lépdelt.

– Elena, esküszöm, hogy mindenre választ kapsz. Őszintén! – mondta Stefan, aki beérte és mellette haladt.

– Miért? – fakadt ki és állt meg Elena. – Miért kellene egyetlen szavadat is meghallgatnom, vagy elhinnem? Eddig mit tettél? Folyton csak hazudtál, és most azt mondod, őszinte leszel? Szerinted mi vagyok, hogy játszhatsz itt velem?

– Sosem játszanék veled, mert fontos vagy nekem. Őszinte leszek, mert tudod, mi vagyok.

– Ennél jobb indok kell – mondta Elena, majd elsétált. Stefan utána.

– Ha esélyt sem adsz, hogy elmagyarázzam, szerinted mi lesz? Tudsz majd békében élni válaszok nélkül? Tudsz majd úgy iskolába járni, hogy tudod, mi vagyok, mégsem beszélsz velem, és arra vársz, vajon mikor harapok el egy nyakat? Tudsz úgy élni, hogy félsz tőlem, és félted a szeretteidet? A barátaidat? Egyetlen kérdésed sincs?

Erre megállt Elena, de nem fordult meg. Mérlegelt, mivel tudta, hogy igaza van Stefannak.

– Ha nincs, akkor menj, sétálj ki ebből a temetőből, de egy szót se szólj vissza, és soha többé ne beszéljünk – mondta Stefan. – Ha van, akkor fordulj meg és tedd fel. Engedd, hogy elmagyarázzam, engedd, hogy megbékítselek. Nem kérem, hogy szeress, de ne is vess meg így.

Elena megfordult, s már szólásra nyitott száját, de nem mondhatott semmit, mert elakadt a lélegzete. A temetőt hatalmas ködfelhő kerítette hatalmába, s a közeli fáról egy varjú károgását hallották. Az egész hátborzongató és veszedelmes lett, egy pillanatra Stefan hátán is végigfutott a verejték, mert tudta, hogy ki gerjesztette a ködöt és ki bújt az állat képébe. Csak egy vámpírral találkozott eddig, akinek ez volt a kedvenc trükkje. A látogató pedig nem volt más, mint Damon Salvatore, akinek a cellában kellett volna lennie.

Egy pillanatra elhalt a varjúkárogás, de egy sikoly törte meg a temető síri csöndjét. Elena sikolya volt ez, és Stefan még éppen látta, ahogy bátyja befogja a lány száját, és Stefanra kacsint. Majd ködöstül, varjústul, Elenástul eltűnt. A temető újra csendes volt, újra elhagyatott, újra kietlen.