27.Fejezet

"Te sem védekezhetsz azzal, hogy senkit sem bántottál, azzal is bűnt követsz el, ha nem védsz meg valakit."

27. Vampire shokk (Vámpírsokk)

(Emlék 1864-ból)

Amikor Stefan felébredt, újra visszatért az összes emléke, ami eltűnt Katherine igézése miatt. Újra látta magát Katherine szobájában. A lány befejezte a fésülködést, és odament hozzá. Stefan az ágyon ült, és csillogó szemekkel nézte. A karcsú derekát, a természetes mosolyát, hullámos tincseit, amik néhol az arcába lógtak. Az egész lénye elvarázsolta Stefant. Végre szerelmes volt, igazán szerelmes.

– Szeretnél szórakozni velem, Stefan? – kérdezte Katherine játékosan.

– Csak, ha előtte elmondod a játékszabályokat, Miss Katherine – mosolygott Stef.

– Azt hittem, ismersz már ennyire – ráncolta a homlokát Katherine, de a szája széle még mindig felfelé görbült. – Nincsenek szabályok.

Stefan megcsókolta szerelmét, aki finoman viszonozta azt. Aztán, ahogy a szájak játéka egyre mélyebbre ment az éjszakában, olyannyira lett a hangulat is forróbb. A kedves puszik napja lejárt, ideje volt végre belemenni az éjjelbe, és végre szenvedélyes csókokat váltani. A tiltott gyümölcs mindig a legédesebb, és ezt mindketten tudták, mindkettőjüket elvakította az édesség. Végül Katherine-t nem csak az édesség, de az éjség is hatalmába kerítette. A vágytól eltorzult arca láttán azonban Stefan számára véget ért az este.

– Az arcod! – Tágra nyílt szemekkel hátrébb húzódott tőle. – Olyan, mint egy démoné!

– Stefan, nézz csak a szemembe, ugyanaz a Katherine vagyok, akit szeretsz! – A lány szeméről lassanként visszahúzódott a vörösség, és így tiszta barna szemét mutatta a világnak.

– Nem! Te nem az vagy! Te egy szörnyeteg vagy!

Katherine mélyen a szemébe nézett, és ráerőszakolta saját akaratát a fiúra. Mentette a kapcsolatukat és a titkot.

– Amit az előbb láttál, elfelejted, Stefan. Nem emlékszel semmi másra, csak, hogy szeretsz. És, ha bármikor meglátnád a vámpír énemet, azonnal elfelejted és a szerelemre emlékszel. Semmi, de semmi nem választhat el minket.

– Semmi nem választhat el minket – suttogta Stefan.

Katherine közelebb csúszott hozzá, és ajkaik újból egymáséra tapadtak. Az volt az első éjjel, mikor Stefan az egész éjjelt Katherine-nel töltötte. Az első éjjel, mikor együtt voltak. Az első éjjel, mikor megigézték.

Stefan nézte, ahogy a vízben tükröződik az arca. A tó mellett ült, Mystic Forkstól északra a kőfejtőnél. Emily Bennett ide hozta őket, miután meghaltak. Átváltozása után ez volt az első alkalom, hogy látta magát. Az arca ugyanolyan volt, mint egy héttel ezelőtt, mikor még ember volt. De mikor megérezte a friss vér illatát, ahogy Damon reggelizik, az arca eltorzult és valóban olyan volt, mint egy szörnyetegé. Nem akart ilyen lenni, nem akart vámpír lenni. Nem akarta, hogy bárki is ilyen arccal lássa.

(Elena szemszöge)

Amikor a szüleink meghaltak, Apu összes kacatja egy dobozba került. Az összes régi Gilbert dologgal együtt. Képek, könyvek, füzetek, ruhák. Minden, amit nem akartam látni, minden, ami a szüleimre emlékeztetett, azt ebbe a dobozta zárták. Jenna és John bácsi szedték össze a dolgokat. Utálták egymást és sokat veszekedtek, miközben pakoltak. Nem értettem miért, aztán John mondta el, hogy régebben lefeküdtek, és ezért bánik így vele Jenna. Nem erre akartam kitérni, de ez is része a történetnek. Jeremy meg se nézte a dobozt, de én vetettem egy utolsó pillantást rá, mielőtt bezárták és a régi boltba rakták volna. Régi fénykép Johnatan Gilbertről, óra, és Johnatan naplója. Nem apáé volt, ezért arra gondoltam, elolvasom. Kivettem a dobozból és fölvittem a szobámba. Ránéztem a sajátomra, a zöld könyvecskére, amiben gyakorlatilag az életemet rejtegettem. Másfél évszázadnyi különbség látszott rajta, de én ugyanazt csináltam, mint ő. A Gilbertek… őrültek.

Ez még jobban tudatosult bennem, mikor elolvastam a naplót. Őrült találmányok és rettegés az éjszaka démonjai miatt. Nem értettem, hogy mi lehet ez, és hogy valóság, vagy túlságosan élénk volt a fantáziája. Ezen a héten újra átlapoztam a könyvet, nem is tudom… talán unalomból. Megakadt a szemem több dolgon is, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Mesél Giuseppe Salvatore-ról, aki a legnagyobb pártfogója volt. A fő terv kitalálója. Illetve említést tesz Giuseppe fiairól is Damon és Stefan Salvatore-ról. A fiúkról, akik még nem voltak beavatva a vámpírok elleni tervbe. A fiúkról, akik egy bizonyos Katherine Pierce nevű hölggyel töltötték a nyarat. Stefan és Damon Salvatore, akik meghaltak a Willow-i csatában…

Nem csak ez a momentum ragadt meg. Egy rajzzal egybekötött leírás is volt benne, hogy milyen egy vámpír arca. A szeme vöröslik, a szemüregben pedig megkeményednek és kiduzzadnak az erek. Elég ijesztő képet mellékelt a leírásához Johnatan, de nem igazán tudtam elképzelni, hogy létezhet ilyen. Nos, hogy most láttam Stefan arcát, ami teljesen olyan volt, mint ahogy a Gilbert ősöm leírta a naplóban… elhiszem. Sőt, még félelmetesebb élőben, mint, amit John leírt. Komoly bizonyítékra leltem Stefan által. Viszont tőle akartam hallani, az igazságot.

– Az arcod! – vetettem a szemére, miközben a szavaim mintha túlságosan is hangosak lennének ezen a kihalt estén, ezen a kihalt verandán. – Stefan, mi vagy te?

Nem válaszolt. Még mindig háttal ált nekem, s lassanként fordult felém.

– Mi vagy te? – kérdeztem újra.

– Tudod – válaszolta és teljesen felém fordult. Az arca tiszta lett, mint minden normális embernek. Mégsem hittem el, hogy ő normális. Mégsem hittem el, hogy ő ember.

– Nem, nem tudom. Ez nem lehet – nyeltem nagyot, miközben válaszoltam.

– Elena, minden, amiben eddig hittél, minden, amit eddig tudtál, meg fog változni – mondta és az arca meggyötört volt és komoly. – Készen állsz erre?

– Mi vagy te? – kérdeztem tőle újból. Bólintott, majd erősen artikulálva ejtette ki azt az egy szót, amit vártam, de valójában gyűlöltem hallani tőle.

– Vámpír.

Eszembe jutottak az állat támadások a hírekben, Meredith eltűnése.

– Menned kéne. – Arrébb léptem és kivettem a kulcsot a zsebemből, de Stefan nem engedett oda az ajtóhoz.

– Elena, engedd, hogy elmagyarázzam.

– Menj el Stefan! – Kirántottam a kezemet az övéből és beledugtam a kulcsot a zárba.

– Nem, Elena, szeretlek, és engedd, hogy elmagyarázzam!

– Nem, Stefan, nem akarom hallani!

(Narrátor)

A Cullen házba kopogtattak. Tanya nyitott ajtót, és mosolyogva üdvözölte az érkező vámpírt. Tanya egyik legjobb barátnője érkezett látogatóba a szintén szőke Lora. Lora Nagy- Britanniában változott át és ott is élt egészen az évezredfordulóig. Tanyaval is ott ismerkedett meg, aki világjáró körúton volt éppenséggel. Ki nem hagyhatta volna London vámpír-negyedét, ott hozta őket össze a sors. A két őrült szőke vámpírlány, akik bármire képesek. London arra az időre veszélyesebb hellyé vált, mint valaha.

Lora szőke tincsein boldogan játszott a holdfény, s ugyanígy édes állatkájának hófehér bundáján.

– Lora! Te őrült ribanc! – mosolygott Tanya, és azonnal kitárta az ajtót, és megölelte barátnőjét.

– Jó látni téged… őrült ribanc! – nevetett Lora, miközben Tanyat ölelte. – Bejöhetünk?

- Persze, édesem, de te jó isten! Honnan szerezted őt? – kérdezte Tanya, miközben a hófehér állatot nézte.

– Nem tudhatod, mit rejteget anglia északi erdeje - mosolygott Lora.

– Oké, akkor viszont távol maradok egy időre, azoktól az erdőktől, mondjuk… egy örökkévalóságra. De ugye a tiéd nem fog bántani engem?

– Engedd meg neki, hogy körbeszaglásszon. Egyébként nem adtam rá parancsot, és nem is vagyok veszélyben, szóval nem, nem fog bántani téged – nyugtatta meg barátnőjét Lora.

– Hogy kaptad el? – kérdezte Tanya, miközben az állatot nézte.

– Szerinted odamentem szakadt farmerben, meg munkáspólóban és nekiálltam szaladgálni utána? – húzta fel Lora az egyik szemöldökét.

– Pont ez az. Nem tudom elképzelni rólad.

– Mondjuk úgy, hogy mély benyomást tettem egy igen kedves helyi úriemberre, aki segített rátalálni. Szegényke egyedül volt, az anyját megölték, a testvérei, ha voltak elvesztek. Nem bírta volna ki a telet nélkülem, így befogadtam.

– Ó, micsoda véletlen. Nem volt mögötte semmi védelmi hátsó szándék? Oh, milyen bájos… lenne, ha igaz is lenne – nevetett Tanya.

– Nem baj, ha kiszolgálom magam? – kérdezte Lora.

– Csak nyugodtan. Addig én szemezek a… plüssállatoddal.

Lora kinyitotta a hűtőszekrényt, de hiába keresett, nem talált vért benne.

– Öhm, Tanya! Oké, hogy ti diétán vagytok, de semmi vért nem tartotok itthon? – kiáltott vissza barátnőjének.

– Bocsi Lora!

– Semmi gáz, majd holnap megcsapolok valakit, vagy bemegyek a vérbankba.

– Egyébként mennyi időre maradsz? – kérdezte Tanya.

– Zavarok?

– Dehogyis! Csak, hogy feltöltsem-e a készletet?

– Hagyd csak, ellátom én magamat! Egyébként nem maradok sokáig, maximum egy-két hónap. De addig felforgatom az életedet, édesem!

Lora lezuttyant a kanapéra, és bekapcsolta a tévét.

– Hogy halad az Edward ügy? – kérdezte Tanyatól, aki abban a pillanatban ült le mellé.

– Passzolok. Edward megtalálta az igazit… egy embert – forgatta meg a szemeit Tanya. Lora felnevetett.

– Ez szívás. Kicsit gáz, hogy embercsajszival szívesebben szexszel, mint veled. Mi van veled, Tanya? Nem vetettél be mindent, aranyom? – viccelődött Lora.

– Sosem szexszeltem Edwarddal. Ő mindig is homlokráncolós, merengős Edward volt velem – sóhajtott Tanya. – De nem érdekel Edward! Találtam magamnak mást! A neve Damon Salvatore.

– Várj! Te lefeküdtél Damon Salvatore-ral? – kérdezte Lora.

– Igen, és bár a kapcsolatunk csak a szexből áll, nem érdekel. Megéri a srác.

– Oh, azt meghiszem. Amikor Londonban volt Damon, engem is megtalált. Nem rossz a srác, hmm? – nevetett Lora. – De nem kell félned, amíg veled van, nem fogok rányomulni. Keresek magamnak valami helyes focista pasit.

– Ó, igazán kár. Szívesen lettem volna édes hármasban veled meg Damonnal – vigyorgott Tanya.

– Mi ez a perverz arckifejezés, édesem? Csak nem beindult a fantáziád?

– Mikor megjöttél, már azon gondolkodtam, milyen örültségeket csinálunk majd együtt. Szerintem ez felkerülhet a listára.

– Erre iszunk! – pattant fel Lora. Kivett egy vodka-s üveget a szekrényből és két pohár kíséretében tért vissza, körül-belül fél másodperc múlva. Arcán tipikus kislányos mosolya virított. Kitöltötte az italokat, majd egyet Tanya kezébe nyomott.

– A megérkezésedre! – mondott tósztot Tanya.

– A vendégszeretetedre! – mondta Lora.

– A barátságra! – egészítette ki Tanya.

– Csirió! – mondták egyszerre a lányok, majd fenékig ürítették a poharakat.

***

Elizabeth Forbes sheriff az autójához sétált, mikor egy kukasor mellett ment el. Vér illatát érezte, és irtózatos büdöset is. A szemét illata nem éppen kellemes volt és majdnem el is nyomta a vér illatát. De a földön vércseppek voltak, így a szakképzett sheriff figyelmét nem sikerült megkerülni. Liz felnyitotta az egyik kukát, nem talált benne semmi különöset. Csak szemétkupacokat. Felnyitotta a második kukát is, és Tanner edző mosolygott rá a szeméthalom közepéről. Liz hátraugrott, mire a kuka fedele visszacsapódott. A sheriff azonnal értesítette az embereit és a mentőket. Mikor végzett ezzel, újra felemelte a kuka tetejét. Tanner edző nyakából már csak szivárogni sem szivárgott a vér, de a rászáradt folyadék ott vöröslött. Liz tudta mivel van dolga, biztos volt benne, hogy vámpírtámadás áldozata lett a történelem tanár.

Amíg az emberei kiértek Liz a történeten gondolkodott, hogy adják be ezt a városnak. Egy újabb állat támadás? A város közepén? Tragikus öngyilkosság? És utána valaki a kukába dobta? Normális gyilkosság, aminek a tettesét sose kapják el?

Nincs túl sok kecsegtető választási lehetőség.

26.Fejezet

„Ha kell, legyen sötét, gyújtok lámpást. Ha kell, legyen tenger, én úszok. Ha kell, legyen sivatag, én gyalogolok. Ha kell, legyen szakadék, én ugrok. Bármi történjék, én ott leszek veled.”

26. Who are you? (Ki vagy te?)

(Elena szemszöge)

Nem tudtam, mit gondoljak. Furcsa képzetek vettek körül és nem értettem semmit. A ma este eseményeit végképpen nem. Először is, mi maradt meg? Tárgyi bizonyítéka az este furcsaságainak egy nyaklánc, amit Stefantól kaptam. Gyönyörű szép, és itt lóg a nyakamban, ezt biztosan nem álmodtam. Furcsán finom illata volt, talán rózsaszirom volt benne. De nem tudom elhinni, hogy mindez megtörténik. Komolyan… itt ülök egy idegen kocsijában, aki mellesleg elég apró termetű, törékeny lány, és mégis kézben hozta Bonnie-t hozzám. És mi van Bonnie-val? Nem ébredt fel, itt fekszik mellettem a kocsiban, és hiába simogatom a karját, nem akar feléledni.

A kocsi lelassított, majd a lány leállította a motort. Figyeltem, ahogy kiszáll és kinyitja a Bonnie felőli hátsó ajtót, és kiveszi a lány ernyedt testét. Kikötöttem a biztonsági övemet, majd én is kiszálltam. Otthon voltunk. Komolyan mondom, hogy otthon voltunk, a házunknál. Honnan tudja, hogy itt lakom? Honnan tudja, hogy ki vagyok? Mégsem kérdezősködtem, csak kinyitottam az ajtót, hogy bevihesse Bonnie-t.

– Beengedsz? – kérdezte a lány, apró mosolyt mímelve a szája szélén.

– Igen, persze, erre hozd – feleltem, és elindultam befelé, hogy letehesse a nappaliban. A fehér bőrű, fekete hajú lány a kanapéra helyezte óvatosan Bonnie-t.

– Köszönöm szépen – mondtam neki, majd kezet nyújtottam. – Elena vagyok.

– Örülök, hogy megismerhetlek, bár nem pont így képzelnék egy ismerkedést – nevetett. – Alice Cullen vagyok.

– Ne, haragudj, te a szőkésbarna hajú sráccal… - nem fejeztem be a mondatot, de nem is kellett.

– Együtt vagyunk, igen. Azt hiszem nem volt nehéz kitalálni, könnyen szemet szúr – rántotta meg a vállát.

– Mi lesz Bonnie-val? – kérdeztem a legjobb barátnőmre pillantva.

– Mindjárt felébred. Nekem viszont mennem kell, ha nem haragszol meg. Örülök, hogy megismertelek Elena!

– Én is, szia, Alice!

Maradj csak, nem kell kikísérni! – Más már nem hallottam tőle, csak azt, hogy csukódik utána az ajtó.

Pár pillanaton belül Bonnie-nak felpattantak a szemei, és felült.

– Jól vagy? Bonnie?!

– Igen…. azt hiszem. Mi történt? – kérdezte összezavarodva.

– Bárcsak tudnám… - feleltem elgondolkodva. Nem biztos, hogy tényleg akartam tudni, hogy mi történt. Akárhogy is, kezdek megőrülni. Olyan, mintha Stefan nem is ember lenne, hanem valami más. Nem tudom, hogy mi, de másnak biztosan más.

(Narrátor)

Az pince sötét volt, mint mindig. Félhomály nem járt arra, a hold nem sütött be ezüstös nyúlványaival, ezen a késői órán. Lépések zaja törte meg a monoton csöndet. Az ajtó nyílt, és Stefan lépett be rajta, kezében bátyjával. Mint, ahogy a friss házasok viszik a menyasszonyukat, úgy lépett át a küszöbön Stefan is. Csak a mosoly hiányzott az arcáról, a derűs pír, ami a férfiakat is elönti, ha kedvesüket egy életen keresztül maguk mellett tudhatják. Persze egy vámpír számára, egy emberöltő nem túlzottan hosszú idő.

Stefan elsétált a vérrel telt hűtő mellett, amit Damon halmozott fel. Ezután a verbéna ültetvényhez vezető ajtót is elhagyta, ezzel pedig a régi páncélajtóhoz érkezett, ami mögött a cellák voltak elrejtve. Letette Damont az egyik cellában. Az ültetvényes ajtó mögött jobbra fordulva egy szekrény volt, ahová mindenféle ékszerek, illetve vizes palackok voltak téve. A palackok mellett pedig injekciós tűk voltak egy dobozba helyezve. Stefan kivett egy tűt, vizet öntött bele, majd verbéna port szórt bele, amit az egyik fiúkból vett ki. A fiókban fiolák voltak, mindben zöldes lila színű por volt. Stefan becsukta a szekrényt, majd maga mögött az ajtót is, és visszament bátyjához. Damon még mindig eszméletlenül feküdt a cella közepén. Öccse levette róla a családi címert ábrázoló pecsétgyűrűjét, ami egyben óvta őt a Nap égető sugaraitól, és a karjába, mintha oltást kapna, befecskendezte a verbénás koktélt. Damon nyögött egyet, majd újra eszméletlenné vált. Az is marad, még pár napig.

Stefan bezárta őt a cellába, bezárta a régi páncélajtót is, majd vámpírsebességgel a régi házukhoz ment elrejteni a gyűrűt. Damonnal nem lesz baj egy pár napig, az már biztos. Mikor elrejtette a gyűrűt, a hold már magasan járt az égen. Stefan tudta, hogy későre járhat, bár órát nem hordott magánál. Furcsán érzelmes lett a környezet miatt. Eszébe jutott, milyen is volt ez a ház, mikor még állt. Fénykorában. És milyen volt, mikor még emberként jött ide, milyen volt, mikor vámpírként tért haza. Frusztrálóan nagy a különbség a kettő között. Nem akart így érezni, vámpírként nem. Elenához akart menni. Elena mellett önmagának érezhette a lelkét, egy kicsit ember volt vele. Ezt senki más nem tudta megadni neki, csak ez a kedves, önzetlen, és szép Mystic Forks-i lány, aki kísértetiesen hasonlít Katherine-re. Hogy miért? Nem akarta tudni.

Stefan nem várta meg, amíg a hold tetőzik, elindult vissza a városba. Ám mielőtt kiért volna az erdőből, egy női sikolyt hallott. A fákat végigjárta a hang és rezegtek a levelek. Az erdőben nem volt más, mint két lélegzet hangja, egy normális, és egy fuldokló, ijedtségtől remegő. Egy női sikoly, majd egy varjú károgása hallatszott, s a csönd újra letelepedett az élőkre. A fák magukba nyelték a sikolyt, mint egy mély, tátongó űr, és mintha meg sem történt volna, úgy álltak tovább, erdő látszatát keltve. Mert nem volt ez más már, csak látszat, egy kép, amit maguk képeztek és maguk éltettek. Itt nem kell csodálkozni, ha nem látod a fáktól az erdőt.

Mikor a néma csend tovaröppent, mint egy dalolászó rigó, levelek súrlódásának zaja töltötte be a fák közti űrt. Lépések zaja volt ez, de nem vámpírléptek hangja, ahhoz túlságosan trappoló volt, túlságosan élő. Vérszag terjengett a levegőben, a friss vér illata, melynek édessége simogatta Stefan torkát. Mégis uralkodott magán a vámpírfiú, és nem vetette magát a kívánatos nedű után. Egyszer csak a levelek pattogásának hangja tompult, s hirtelen újra csend töltötte be az erdőt.

Egy női alak tűnt elő a semmiből, Stefan előtt állt. Élt? Nem lehetett tudni. A lány szőkésbarna haja és fehér bőre úgy festett, mintha az éjszaka démona szállt volna alá a semmiből. A félelem szaga egy pillanatra betöltötte az erdőt, majd elpárolgott Stefanból és egyben a fák közül is. A lány, aki előtte állt, ismerős volt neki az iskolából.

– Meredith? – suttogta Stefan, de választ nem kapott kérdésére. Nem is kellett. Tudta, hogy a félholtnak tűnő lány, aki éppen előtte áll, Meredith White. Elena egyik legjobb barátnője volt, amíg el nem tűnt egy furcsa buli után. Mi történhetett vele? A szemében nem volt fókusz, a szíve vert, de olyan volt, mintha be lenne tépve. Stefan megpróbált mélyen a szemébe nézni, de csapzott haja itt-ott belelógott az arcába, így nem volt tiszta a kép. Pár másodperc múlva Stefan számára egyértelmű volt, amit Meredith még talán nem is értett meg. A lány az átváltozás folyamatában van.

***

Tulajdonképpen nem kellene itt lennie Jessicának. A lány túlságosan fáradt és összezavarodott volt ezen a furcsa éjjelen. Belopódzott Cullenék erdejébe, és rótta a métereket a sírhoz. Tudta, hogy hol keresse a templomot, nem jelentett problémát eljutni oda. Addig is míg, monoton gyaloglását hallgatta, az apjára gondolt. Richard Stanley meghalt, évekkel ezelőtt. Jessica akkor egy szakításon volt túl, közel álltak az apjához, le akart menni hozzá, beszélgetni. Sírni a vállán, vagy éppen kiönteni a lelkét neki. Mégsem tehette, mert mikor odaért a szobába, az apja meghalt. Látta, hogy egy sötét bőrkabátos alak egy karót döf Richard mellkasába. Az apja a földre rogyott, majd a hátára esett, a vámpír pedig Jessicára mosolygott, éles fogai kivillantak a sötétben. Kékes szemek bújtak meg a vörös hártya mögött. A legijesztőbb látvány, amit Jess valaha is látott. Azonnal elfutott, mikor a vámpír felé fordult, nem akarta elhinni a látottakat.

Mikor később lemerészkedett, kisírt szemmel kutatta az édesapját. Ám hiába kereste a szobában, a folyosón, az egész házban. Mindkét férfi, aki abban a bizonyos szobában volt éjjel, eltűnt. Richardról nem is hallott többé, a vámpírról még kevésbé. Azóta megszállottja lett Jessica a vámpíroknak, és azóta is keresi az apját. Talált a városháza levéltárának zárolt szekciójában egy térképet. Az 1864-es város alaprajza volt, de egy vámpírfog virított az akkori Fell templom mellett. A rajz alapján felkutatta a templomot, és most, hogy szinte mindenki a futballmérkőzésen volt, ideálisnak találta az időzítést egy éjjeli vadászatra.

Mikor odaért a templomhoz, nagy volt a csönd körülötte, kísértetiesen nagy. Leugrott a lyukba, amely a közepén volt a templomnak. Körbenézett, majd megérintette a hatalmas, pecsétes ajtót. Mystic Forks címere volt, hatalmas kiadásban. A fülét az ajtóra nyomta, de nem hallott semmit. Tátongó üresség volt a túloldalon. Megpróbálta kinyitni az ajtót, de természetesen nem sikerült. Hiába feszegette, hiába rugdosta, nem nyílt.

***

Elena egy pohár vizet nyomott Bonnie kezébe, amit a dohányzó asztalról vett el. Bonnie megköszönte és lassan kortyolni kezdte. A feje még mindig sajgott és a gyomra is forgott. Nem értette a dolgokat és csak azon rágódott, hogy mi van, ha a nagyinak igaza van. Mi van, ha tényleg természetfeletti vér folyik az ereiben, ha tényleg több, mint egy ember. Mi van, ha igaz a salemi boszorkányok-történet, és Bonnie nem más, mint egy hamisítatlan, igazi boszorkány.

– Itt alszol – jelentette ki a csöndet megtörve Elena.

– Nem kell, nagyi itt lakik félutcányira, simán haza gyaloglom.

– De Bonnie! Későre jár, és egyébként sem engedem, hogy ilyen állapotban bárhová is gyalogolj, ráadásul egyedül!

– Rendben, akkor gyere velem!

– Bonnie! Kérlek!

De Bonnie nem engedett. Meg kellett tudnia az igazságot a nagymamájától, ezért mindenképpen el akart jutni hozzá. Felállt, bár a világ kicsit forgott vele, mégis megcélozta az ajtót.

– Sajnálom, Elena, nem maradhatok.

– Várj Bonnie! – kiáltott utána Elena. Majd felkapta a kulcsát és a kabátját, és elindult barátnőjével.

Mikor pár perc múlva odaértek a nagymama házához, Bonnie elbúcsúzott Elenától. Megköszönte a törődést, és bocsánatot kért, amiért nem maradt náluk. Majd csöngetett, és elköszöntek egymástól. Az ajtó kinyílt és Shiela beengedte unokáját. Majd a boszorkánylak ajtaja ismét bezárult.

Elena elindult haza felé, de csak a verandáról tudott lelépni a háta mögül Stefan kiáltását hallotta.

– Elena!

– Stefan! – fordult felé. Szerette volna megölelni őt, de valami mégsem engedte neki. Egy láthatatlan erő fogta vissza, egy lelki védőpajzs. Az esti események jutottak Elena eszébe, és a kételyei Stefan miatt. Aztán eszébe jutott a délután, a csók, és az összes szép emlék, ami ellensúlyozta a mérleg nyelvét. Furcsaság kontra szerelem.

Stefan mikor beérte a lányt megfogta a kezét, bár egy pillanatra vacillált, nem merte biztosra venni, hogy Elena értékeli a gesztust.

– Hogy van Bonnie? – kérdezte a vámpírfiú.

– Jobban – válaszolta Elena, de barátnőjére gondolva a homlokán ráncok jelentek meg, amit természetesen Stefan is észrevett.

– Miért érzem azt, hogy egy szóban nem lehet kifejezni az állapotát?

– Bonnie, jól van, de valahogy furcsa volt most. Nem akart semmiképpen sem nálunk aludni. Régen szívesen voltunk a másiknál, átbeszélgettük az egész éjszakát – felelte Elena, majd összegezte Bonnie-t. – Nem szokott így viselkedni, aggódom miatta.

– Ha akarod, holnap eljöhetünk hozzá, meglátogathatjuk – javasolta Stefan, de közben aggódott is emiatt, mert nem tartotta valószínűnek, hogy beengedjék abba a házba. Sheila biztosan nem engedné be, akármilyen régről is ismeri őt. A tények attól még tények maradnak, ő vámpír, és egy boszorkány, aki tudja ezt és van egy csöpp esze, nem engedi be a házba. – Egyébként a holnapi közös vacsora még áll? Talán tudnál vele beszélni akkor…

- Igen, még áll. Nagyon remélem, hogy mindkettőtökre számíthatok este – merengett Elena, de kizökkent, mikor megérkeztek a Gilbert verandára és Stefan megállította őt.

– Sosem hagynám ki – biztosította Stefan szerelmét, aki elmosolyodott erre. – Szeretlek!

Egy fáradt, de érzelmekkel túlfűtött kamaszlány? Pipa!

Egy veszélyes, de annál szívdöglesztőbb és kedvesebb vámpír? Pipa!

Egy érzelmes csók a verandán? Pipa!

Abban a pillanatban, mikor egy kicsit is felhevül a hangulat kettőjük között, megjelennek Stefan arca alatt a kiduzzadó erek, és a szeme körül vörös lesz a fehér hártya? Pipa!

Csók vége? Pipa!

Egy értetlen leányzó, aki nem akart mást, mint csókolózni a pasijával? Pipa!

Egy visszatükröződő ablaküveg, amin Elena láthatja Stefan eltorzult arcát? Pipa!

Kínos levegő a Gilbert verandán? Dupla pipa!

25.Fejezet

„Néha nem kell mást tennünk, csak behunynunk a szemünket és hinni benne.”

25. Seherezade’s story (Seherezádé meséje)

(Narrátor)

A régi Fell birtokon kísértetiesen tökéletes volt az éjszaka. A Hold fehéren világított, míg az üstökös arany színben pompázott. Lassan haladt az égen, s az erdőből tökéletesen rá lehetett látni. Az eddig összegyűlt felhőtömeg továbbvonult, így makulátlan volt az égbolt. Ideális egy kis éjszakai piknikhez a régi templom mellett, és nem mellesleg onnan tökéletesen lehetett látni a természet feletti lények különlegesen sűrű éjjelét. Damon Salvatore végre megtalálta a sírt a templom alatt, Bonnie közreműködésével, aki éppen a földön feküdt eszméletlenül. Damon egy tökéletes szeánszot szervez ma estére, amire szerencsére VIP-belépőnk van. Vicces látvány, hogy miközben Damon megpróbál valamire komolyan odafigyelni, koncentrálni és még magában is kántál valami latin nyelvű szöveget, pont időszerűen érkezik az öcsi, hogy elrontsa az esti bulit.

Megjöttek a házigazdák, Alice, Jasper és Edward Cullen. És természetesen Elena kiharcolta magának, hogy eljöhessen a ma esti halottak-partyjára. Pedig ő még nem is sejti, hogy barátai, akik ma körülötte vannak, mind természetfeletti lények és Bonnie kivételével mindegyikőjük vámpír, és mindegyikőjük halott.

– Damon! – kiáltott Stefan, megtörve a békés csendet (eltekintve Damon kántálásától). A vámpír azonban nem hagyta kizökkenteni magát, elszánt volt, ezúttal mindenképpen ki akarta szabadítani Katherine-t.

Stefan beugrott a lyukba, éppen Bonnie mellé. Kikapta Damon kezéből a nyakláncot, mire az lekevert neki egy taslit.

– Mi a fenét csinálsz? – kiabált Damon. Megjelent Stefan mellett Alice, Edward és Jasper is. – Csúcs… erősítést is hoztál?

Alice felkapta Bonnie egyelőre ernyedt testét és Elena gondjaira bízta. Mikor Elena meglátta legjobb barátnőjét, meg kellett támaszkodnia egy fában. Alice odavitte hozzá, és letette az avarba. Elena leült és Bonnie fejét a térdére rakta, hogy ne a földön feküdjön.

– Él, nyugodj meg. Ha felébred, nem fog felismerni téged, illetve nem biztos, hogy fel fog, lehet, hogy érthetetlen dolgokat kezd motyogni. Nyugtasd meg! És szólj, ha felébred! – adta ki neki a vámpírlány az utasításokat, majd visszament a fiúkhoz.

– Törődj bele Damon, ennyi. A játszmának vége – próbálta lezárni az üstökös dolgot Stefan, de mint tudjuk, a bátyus sosem fogadja el, ha úgy ér véget a játék, hogy még nem léphetett. Természetesen a játszmának még koránt sincs vége, de ezt persze Stefan is jól tudja.

– Mivel állítanál meg? – kérdezte gúnyosan Damon. – Van üstökösöm, van kristályom, sőt egy boszorkányom is, és ha minden jól megy, még ezen az éjjelen meglesz Katherine is.

– Damon, értsd már meg! Ő nem szeretett téged! Megbűvölt, nem tudtál ellenkezni, nem láthattad! – Stefan-bölcs-öcsike szavai nem igazán hatották a mindenre-elszánt-sexis-Damon-bátyust. Ki akarta kapni Stefan kezéből a nyakláncot, de Edward látta előre tervét, ezért elállta az útját.

– Ne avatkozz bele, semmi közöd hozzá – szűrte fogai között Damon, még viszonylag nyugodt volt, ahogyan az éjszaka is.

– Amíg az én kertemben vagy, addig igenis van közöm hozzá – jelentette ki higgadtan Edward. Ó, a pontos, mindig kimért és higgadt Edward, akinek semmivel nem lehet felnyomni az agyvizét… Nos a következőkben megpróbálkozom ezzel, de ez már a jövő zenéje…

Damon rátette kezét (mely most a Hold és az üstökös fénye miatt sejtelmesen fehérlett) Edward vállára, mintha jó baráti tanácsot akarna neki mondani. Ám, egy szempillantás alatt, mielőtt Edward védekezhetett volna, Damon a falhoz vágta a vámpírt. Erre azonban Jasper, aki eddig felmérte a hangulatokat, előrelépett egyet a futóval. Elkábította Damont, aki nem holtan, de eléggé élettelenül rogyott földre. Stefan a nyakába akasztotta a kristályos nyakláncot, majd elrejtette a pólója alá.

– Maradjon csak nálad. Ez a kristály… furcsa érzelmi ereje van. Nem tudnám megfogalmazni, hogy mi ez, mert soha nem láttam még ilyet. A mi házunkban semmiképpen se maradhat – merengett Jasper, majd Stefanra nézett. – Vidd el, minél messzebbre innen, vagy maradjon nálad, amelyik biztonságosabb. Nem tudom, meddig marad eszméletlen és, ha felkel, milyen érzelmekkel lesz teli. Mindenesetre vigyázz! Elég komoly adag nyugtatólöket kellett hozzá, hogy kiüssem. Ő nem vegetáriánus, igaz?

– Nem – felelte Stefan.

Edward leporolta a felsőjét, megropogtatta, egy-két csontját, és újra (hülye megfogalmazás, de) életre kelt.

– Mi legyen vele? – kérdezte Edward Stefantól, miközben Damon ernyedt testét fürkészte.

– Hazaviszem. Bezárom, és nem lesz vele több gondunk. Az üstökös pedig szépen elvonul és majd száz év múlva visszatér. Alice, kérlek, gondoskodj a lányokról. Vidd haza őket Elenához.

A fekete hajú koboldlányka bólintott, Stefan pedig felkapta bátyját és villámsebességgel száguldott a Salvatore lakosztály felé a hullával. Alice kedvesen odasétált a lányokhoz, látta, hogy Bonnie még mindig eszméletlen volt. Felemelte a boszorkányt és biccentett Elenának, hogy kövesse, majd segítségkérő pillantást vetett Jasperre.

Elena arca tele volt értetlenséggel és vegyes érzelmek kavarogtak a gyomrában. Még ő maga sem tudta, hogy reagáljon a történtekre. Jasper lenyugtatta és kellemesebb mederbe terelte volna érzéseit, ha tudta volna… Elena nyakában ott lógott a verbénás nyakék, így Japser képessége lepergett róla.

***

Üdvözlöm Önöket, Logan Fellt hallják a késő esti hírekkel!

Sikeresen zárult a bajnokság első meccse a Mystic forks-i farkasok számára. A hazaiak 34-28-ra verték el a California államból érkező Big River-i halakat. Az évadnyitó meccs első felében még a vendég csapat vezetett 19-15-re, de a második félidőre feléledtek a farkasaink. Zavargások nélkül zárult a ma esti mérkőzés.

Eltűntnek nyilvánították a tizennyolc éves Meredith White-ot, akit három napja hiába keres a családja, kérem, aki látta a lányt, értesítse a rendőrséget.

Holnap érkezik felénk egy hidegfront, esőzésre, nagyon erős szélre kell számítanunk. A Nap nem fog előbújni a felhők közül, ezért nem érdemes szabadtéri programot, kirándulást szervezni. Csapadék jellemzi majd a hétvégénket, ezért kérem, vigyázzanak a csúszós utakon. Balesetmentes hétvégét kívánok mindenkinek!

Holnap reggel Mary Double érkezik a legfrissebb hírekkel! Köszönöm a figyelmüket, jó szórakozást kívánok!

***

(Bella szemszöge)

A szőke meseszép lányt Tanyanak hívják. Ezt már sikerült megtudnom. Nagyon meglepett, mikor beszélgetni hívott a meccsről. Nem is akartam otthagyni Edwardot, de Tanya azt mondta, hogy Edwardnak valami fontos dolga akadt és, hogy ő kérte, hogy a szépségkirálynő szórakoztasson.

– Gyere! Elviszlek hozzánk! – jelentette ki mosolyogva és megfogta a kezem, majd húzni kezdett. Beadtam a derekamat és engedtem, hogy vezessen. Egy hófehér, makulátlan Mini-hez vitt, aminek (esküszöm, hogy így volt) a felnijében meg tudtam nézni magamat. Úgy csillogott villogott, mintha most gurult volna ki valamelyik szalonból.

– Csüccs be! – parancsolt kedvesen rám, mikor látta, hogy megállok és tátva maradt szájjal nézem a kocsiját. Beültem és bekötöttem magamat, aztán csodáltam a rengeteg műszert, meg ketyerét, ami benne volt.

– Ne nézz így! Ez csak egy autó! – nevetett, majd a gázba taposott. Be se kötötte az övét. Nem szóltam érte inkább. Bekapcsolta a rádiót és felhangosította. Épp az én egyik kedvencem ment. Amikor látta, hogy halkan dúdolom, még hangosabbra tekerte, és énekelni kezdett. Csengő hangjától hirtelen elállt a lélegzetem, majd összeszedtem az ábrázatom. Én is énekeltem a dalt, és, ahogy láttam, hogy gátlástalanul dalol mellettem, nekem is kicsit lejjebb csusszant az a bizonyos távolságtartási fal. Együtt énekeltünk a Miniben, és mikor vége lett a számnak, együtt nevettünk magunkon.

– Na, ez jó volt! – jelentette ki mosolyogva, miközben lejjebb halkította a reklámot. – Egyébként te merre laksz? – kérdezte.

– A Grilltől nem messze, a Szt. James utcában.

– Na, arra se jártam még – nevetett. – Nem rég költöztem ide Cullenékhez. Még nem volt időm körbenézni a városban. Ha van kedved, egyszer még körbejárjuk közösen, oké?

– Persze, szívesen – válaszoltam mosolyogva. Közben magamban teljesen leesett az állam, hogy a Phoenixi barátaim száma lassan hatványozódik.

– Mindjárt ott vagyunk – jelentette ki pár perc autókázás után. Lekanyarodott balra, egy földútra, majd egy nagy kapun át egy erdőbe érkeztünk. állt már ott egy másik autó, de nem ismertem föl, hogy kié lehet. Az úton haladva egy perc alig telt bele és megláttam a Cullen házat. Házat… inkább villát. Egy hatalmas, gyönyörű épület volt, aminek a falai félig kristálytiszta üvegből voltak. Amikor a ház tövébe értünk Tanya megállt az autóval.

– Itt szállj ki, én leparkolok a garázsban, te addig nyugodtan menj be, az ajtó nyitva van – mondta mosolyogva. – Egy pillanat és jövök.

– Rendben – válaszoltam és kiszálltam a csodajárgányból. Félénken indultam el a lépcsőn a teraszra. Benyitottam, és kellemes félhomály fogadott, de hiába köszöntem senki sem válaszolt. Nincs itthon senki, de az ajtó és a kapu is nyitva van… Érdekes.

A ház modern volt, mégis volt benne egy nosztalgikus érzésem. A falakon régi idők nagy festőinek képei, a kanapé hófehér bőr volt, egyetlen folt nélkül. Hatalmas plazma tévé, és körbe rengeteg könyvespolc fogadott. Több ezer könyv lehetett csak az előtérrel egybekötött nappaliban. Egy télikertféleség is volt itt, amiben egy gyönyörű szép fekete zongora állt.

Tanya elkapta a kezemet, kisöpört egy szőke tincset a szeméből és közben húzni kezdett befelé a házba. Egy lépcsőn mentünk felfelé, és alig volt időm körbenézni, olyan gyorsan húzott felfele. Ahhoz képest, hogy milyen magas sarkúban volt, szerintem a Coopert is gyorsabban futná le, mint én. Egy szobába vezetett, ami szerintem talán vendégszoba lehetett, mert egy hatalmas fekete kanapé volt benne, meg három falon könyvespolc. Egy nagy tévé a falra akasztva, amit a kanapéról tökéletesen lehetett nézni. Volt benne még egy nagyon modern hifi, ezer gombbal mellette körben pedig polcokon ezerféle CD-vel. Aludni? Nem hiszem, hogy bárki is használná alvásra ezt a szobát, főképpen az ágy hiány miatt.

- Nyugodtan nézz körbe, vagy kapcsold be a lejátszót, vagy a tévét, vagy olvass nyugodtan. Én elmegyek a mosdóba, ha nem zavar – azzal kilibbent a szobából. Én pedig percekig tátottam még a számat.

(Edward szemszöge)

Nagyon rossz érzés volt tudni, hogy gyenge vagyok. Damon Salvatore úgy vágott neki a földnek, mintha csak valami játékkatonát tenne arrébb az útjából. Az a vámpír embervérrel táplálkozik és ráadásul idősebb is nálam… mint kiderült.

Telefonom éles csörgése rántott ki gondolataim közül. Tanya hívott. Kelletlenül vettem fel.

– Halló!

– Szia, Edward! Képzeld, a szobádban várlak és van egy meglepetésem is: nincs rajtam semmi!

– Tanya… - kezdtem volna veszekedni vele, ugyanis egy cseppet sem hozott lázba a gondolat, hogy egy meztelen vámpírlány vár a szobámban. Azonban félbeszakított.

– Háhá, bevetted! Csak ugratlak, ne aggódj, van rajtam ruha. Ennél sokkal nagyobb a meglepetésem! – csicseregte. – És garantálom, hogy örülni fogsz neki. Szóval érj minél előbb haza!

Csapódott egy ajtó a vonal túloldalán, ebből arra tippeltem, hogy a garázsnál lehet. A bejárati ajtónak nem ilyen hangja van. Azzal a vonal megszakadt.

Kíváncsivá tett egy kicsit Tanya, de ezt még magamnak sem mertem bevallani. Pont azért, mert nem, mint nő tett kíváncsivá. Annyira őszintének tűnt, mintha tele lenne energiával. Pont, mint régen, mikor megismertem őt.

Egy pillanat múlva már otthon is voltam és nyitottam ki az ajtót. Azonban, mikor a kilincsre ért a kezem, azonnal lefagytam. Meleg volt a fém, és édes illat áradt belülről. Egyetlen ilyen lebilincselő illatot éreztem eddig. Belláét.

Nagyot szippantottam a kinti, még tiszta levegőből, majd benyitottam, és felrohantam a lépcsőn. Az illat nyomvonala oda vezetett, egyenesen a szobámba. Ráhangolódtam Bella illatára, aztán beléptem a szobámba. Bella háttal állt nekem ezért nem hallotta, ahogy megérkeztem. A könyvespolcot nézte, szája édes o alakot formált, ahogy csodálta a „kis” gyűjteményt.

– Van egy pár darab – szólaltam meg végül, de egy gombóc még mindig égette a torkomat. Bella tekintete azonnal rám szökkent, majd elpirult.

– Öhm… - harapott bele alsó ajkába – igen, néhányezer.

– Régóta vagy itt? – kérdeztem csöndesen.

– Ó, nem! De, ha zavarok, akkor azonnal elmegyek – mondta és azonnal arrébb lépett a könyvespolctól.

– Nem, dehogyis! Nem azért kérdeztem. Nem szeretném, ha elmennél – mentettem a helyzetet és a szőrömet. Becsuktam az ajtót, hogy eszébe se jusson kimenni rajta, és közelebb léptem hozzá. – Sajnálom, hogy otthagytalak a focimeccsen. Családi probléma volt – szabadkoztam.

Bólintott, miközben a cipőm előtt a szőnyeget nézte. – Semmi baj, tényleg. Mit olvasol most? – kérdezte és fejével a könyvek felé bökött.

Éreztem, hogy felcsillan a szemem.

– Ülj le a kanapéra! – mondtam neki mosolyogva. – Felolvasok neked.

Először furcsán nézett rám, de aztán teljesítette kérésemet. Én célirányosan levettem egy zafírkék borítójú könyvet. Leültem Bella mellé a kanapéra és miközben küszködtem a bennem lévő éhséggel és vággyal, fellapoztam a könyv száztizenkettedik oldalát.

„A táj mesés volt. Az ég gyönyörű narancssárgás alkonyatszínekben pompázott. A felhők alját megvilágította a lemenő Nap, így még varázslatosabbnak tűnt. Egészen más képet festett, mint a nyüzsgő város bűze és szürkesége. Ott is hasonló az alkonyat, de teljesen más, hogyha a szomszéd putri élvezeteit és a szemben lévő kocsma verekedésének zaját hallanod közben. A fölöttem lakó hatgyerekes asszonyság ilyentájt szokta az aznap összegyűlt mocskot egy vödörből az utcára önteni. Utána az ablakomban olyan trágyabűz terjeng, hogy az ember kedve rögtön elmegy a naplementében való ábrándozástól.

Ez a hely teljesen más volt, de talán nem csak azért gondolom ezt, mert szép a táj. Talán azért is, mert a szerelem szépen lassan beette magát a szívembe. Talán azért, mert üres gondolataimat egy női személy tölti ki. Tudom, ez illetlenség, de mégse gondolhatok a bordély lányaira. Azok a mocskos nők semmit sem jelentenek nekem és nem is tudnak soha a gondolataim közé bújni, és kitölteni engem. Egyetlen lány van, aki erre képes. Egy olyan lány, akihez még alig szóltam, mégis mintha már ezer éve ismerném. Mintha a szívem átkapcsolt volna szerelem üzemmódba, ha őt meglátom. Bár nem tudhatom, ez-e az igaz szerelem, mégis folyton, folyton ezt érzem.”

– Azt hiszem ennyi elég volt, gyönyörű hangomból. – Rámosolyogtam Bellára, aki megbabonázva ült mellettem.

– Nem, de tényleg! Imádtam! A hangod is pontosan illett a könyvhöz, ha én olvastam volna, olyan lenne, mintha egy nő fejezné ki a férfi szerelmét. Az pedig sosem ugyanolyan hatású. Olvasol még nekem? Kérlek!

– Most nem Bella, inkább beszélgessünk. Szívesen megismernélek. – És mint Seherezádé, holnapra próbálgattam tartogatni a mese végét.