2010. augusztus 6., péntek

1. Fejezet

Hy everybody!
Hűha, izzad a tenyerem, ha arra gondolok, hogy ez az első fejezet! :) *mosolyog, mint a vadalma*
Először is lenne itt egy két tisztázandó dolog, mielőtt nekiugrunk.Ugyebár négy nagy forrásunk van, a Vámpírnaplók könyv és sorozat, és az Alkonyat könyv és film. Na, most arra jutottam, némi gondolkodás után, hogy lesz nekünk egy összekutyuli-mutyulink. Tehát, lesz benne Vámpírnaplók könyv és a sorozatból is felbukkannak szereplők, vagy eltűnnek. Az alkonyatnál sokkal hűebbek voltak a filmkészítők, ezért ott könnyebb dolgom volt, általában a könyvhöz vagyok hű.
Következő problémánk, a vámpírokkal kapcsolatos...Stephenie és Lisa másként álmodták meg, más erőkkel a sötétség teremtményeit, ezért ebből is készítettem egy kis kutyulit. Van, ami Vampire Diaries és van, ami Twilight vonás. Tehát, a vámpírok napfényben nem járhatnak, mert elégnek. Salvatore-éknak adott a gyűrű, de mi legyen a Cullenekkel? Ne toljunk ki velük, a címerekben van a varázslat, amit természetesen nem Emily Bennett csinált, ezért nem is olyan erős. Ők napfényben csillognak, de nem porladnak el.
A képességekről... Cullenéknek megmaradtak a képességeik, például Edwardnak a gondolatolvasás, Alice-nek a jövőbe látás, Jaspernek pedig az érzelem irányítás. A többieknek nem is volt, nem is lesz. Ami a Salvatore-okat illeti, megkapják a könyvbéli, minden vámpírnak kijáró elemebeli erőt. Álmokba bejutni, képeket küldeni a másiknak, beszélni a másik fejében. Stefant kicsit erősebbé teszem, nem vérfogyasztás függő a szupererő.
Gondolkodtam, hogy mi legyen a behívlak-nem hívlak dologgal. Emeljük a téteket, ez is marad az eredeti helyén!
Maradt még az eltérések között a sex téma. Úgy döntöttem, hogy ez a vámpír érzésein múlik, tehát, nem feltétlenül hal meg az emberi résztvevő, Damon miatt a túlélési arány magas maradhat.
A bőr... normál állapotban, mikor a vámpír illető nyugodt, a bőre normális, esetenként változó, amilyen volt előző életében. A Cullenék, így is fehérek mint a fal. A színét tekintve normális, de kőkemény, ellenálló. Nem hideg, nem fagy meg az ember mellette, de nem emberi puhaságú. Akkor válik jéghideggé, akkor torzul el az arca, akkor sötétedik be a szeme, ha szomjas.
Oké, ennyit a vérszívókról. Térjünk át a helyszínekre.
Mystic Forks, nem egy esős, eldugott, istenhátamögötti hely. Normális arányban, évszaknak megfelelő az esőzés, ami pedig a nyugodtságát illeti... Inkább hasonlít a modernsége a Vámpírnaplók sorozatbeli Mystic Falls-ra. Van benne temető, Grill, benzinkút, butiksor, szupermarket, stb.
A vámpírházak elhelyezését tekintve, mindkettő a külső körben van, távolabb egy picit a várostól. Salvatore-éknak marad a panzió, Cullenék pedig megkapják a régi "villájukat." A házak nem szöges ellentétben vannak egymáshoz képest, a Cullen ház a város déli, míg a Salvatore panzió a város keleti részén van. Nyugat felé pedig, La Push, pár mérfölddel odébb. Elméletileg Cullenék területével szomszédos, de vámpír és vámpír közt nincs határvonal.
Ha már La Push, akkor vérfarkasok. Léteznek, ahogy a boszik is. Jacob is az, bár még nincs teljesen kialakulva a falka. Egyedül Sam változott át... még.
Mit hagytam ki?...
Hmm... remélem semmit.

Szeretnék jó olvasást kívánni az első fejezethez. Remélem nem vágtam túl nagy fába a fejszémet ezzel drágáim, talán a kommentekból kiderül, nektek mi a véleményetek. Úgy érzem, nem lett olyan ütős az első fejezet, de majd a második talán jobban meghozza a kedvetek. Egyezzünk ki egy Vasárnapi, vagy Keddi frissen. Még nem tudom melyik nap érek rá, úgy, hogy meg tudjam még csinálni egyéb feladataimat. Ha vasárnap nem teszem fel, akkor Keddre várjátok.
Sok-sok megjegyzést várok, véleményt, stb. *nagyon izgulok*
Jó olvasást!

Puszi: Wedó







„Van egy hely, amit jobban szeretek az összes többinél ezen a világon. Van egy személy, akit jobban szeretek bárkinél. Van valamim, amit nem tudok összeegyeztetni a való világgal. Van egy titkom, amit muszáj megőriznem.”


1. Something new (Valami új)


(Bella Szemszöge)


Álmosan és kialvatlanul keltem fel, akárcsak tegnap vagy tegnap előtt. Azonban ez a nap most mást hoz magával, mint a tegnapi vagy a tegnapelőtti. Ma lesz az első napom az iskolában, ami elég nagy változást jelent az előzőekhez képest. Új iskola, új osztály, új diákok, új élet. Igazság szerint félek. Félek, hogy mi lesz az új környezetben. Nem tudom, hogy fognak kezelni, hogy fognak velem viselkedni. Csak most költöztem ide nemrég. Egyetlen barátom sincs még itt. Arra sem volt még bátorságom, hogy a Grillbe elmenjek. Hogy ne félnék?

Nagyot sóhajtottam és visszadőltem az ágyba, magamra húztam a takarót. Tudtam, hogy ez nem megoldás, de semmi kedvem nem volt kiszállni az ágyból. Egy időre kényelmes megoldás volt elbújni az élet elől, egy kicsit kiszállni a kerékvágásból. Öt percig tartott ez a kiruccanásom, öt percig hagyott az ébresztőórám még lustálkodni. Morogva lecsaptam a vekkert, majd a fürdőszobába mentem, hogy emberi alakot öltsek. A fürdőszobai sertepertélés megtette a hatását, egy kicsit otthonosabban éreztem magamat. A reggeli rutin ugyanaz maradt, ha sok minden más igen, ez nem változott. Miután végigsúroltam az összes fogamat és tükörbe nézve tűrhetően festettem, visszasétáltam a szobámba, hogy valami ruhát keressek. De mit vegyek fel az első nap?

Uhh, rossz kérdés. Inkább hagyjuk, mert így sose leszek kész. Kikaptam egy farmert és egy kék színű, mély dekoltázsú pólót, egy kék fehérnemű szettel vettem fel ezeket, és egy hangjegyes nyakláncot tettem a nyakamba. Nem volt túl giccses, vagy mutatós, inkább nosztalgia jellege volt. Az apró strassz kövekkel kirakott hangjegyet még Renée-től kaptam, mikor elköltöztem otthonról. Hiányzott, ahogy Phil is, de úgy éreztem könnyebb így nekik. Csak ketten, nem kell felbontanom az édes-párost. Volt pár kínos pillanatunk pontosan emiatt, hogy én feleslegesen voltam ott a nyakukon. Így nem ronthatok be, rájuk miközben egymást falják, így nem ciki, mikor a tegnap estéről kérdezek. Charlie-val könnyebb. Mind a négyünk jól járt… azt hiszem.

Felkaptam a táskámat az ágyam mellől, ahová tegnap tettem le, majd a lépcsőn keresztül, mint egy csobogó forrás, lezúdultam a konyhába. Ha lefelé megyek a lépcsőn, akkor jobbra van a konyha, mellette a bejárati ajtó. Balra a nappali, mellette Charlie kis dolgozó szobája. Fent vannak a hálószobák és a fürdőszobák. Szerencsére volt annyira tekintettel rám Charlie, még mikor a házat építette, hogy külön fürdőt kaptam. Így véletlenül sem ronthatunk a másikra. Sajnos Renée-nél volt egy ilyen, elég kínos esetem, mikor Philre és rá nyitottam az ajtót, egy igen kellemetlen pillanatban. Na, igen, ilyen az én formám. Jó az időzítés, folyton.

A konyhában találtam Charlie-t, mint, ahogy számítottam is rá, épp újságot olvasott. Reggeli rutin, kávé, újság, pirítós. Reggelente irigyeltem Charlie-t, mert sosem sietett sehová. A Grill, aminek mellesleg ő a tulajdonosa, csak délután nyit, így általában délelőtt elég sok szabadideje akad. Bár alhatnék én is tovább, legalább egy kicsikét. De apu sose alszik sokáig, minden reggel fent van, mintha iskolába készülne ő is, ahelyett, hogy aludna még egy-két órácskát.

– Jó reggelt – nyitottam ki a hűtőt, valami ehető után kutatva. Kivettem egy pohár joghurtot, aztán lábbal becsuktam az ajtaját.

– Neked is – kortyolt a kávéjába, miközben elmélyülten olvasta az újságot. Kivettem egy kanalat a fiókból, kihúztam egy széket Charlie-val szemben, majd ledobtam magam rá. A táskámat már a hűtő felé vezető úton leraktam, addig sem zavart senkit. Felbontottam a joghurtot, lenyaltam a felső fóliáról a ráragadt édes maradékot. Nyugodtan ettem a reggelimet, mindketten csöndben, ki-ki a maga gondolataiba merülve.

– Na, jó, nekem mennem kell suliba – sóhajtottam, majd felálltam, kidobtam az üres poharat és a mosogatógépbe raktam a kanalat. – Majd beszélünk! – Nyomtam egy puszit Charlie arcára, aki dörmögött közben valami „Jó napod legyen!” féleséget, aztán felkaptam a táskám és elindultam a garázshoz.

Apu ezüst 407-es Coupe-ja mellett ott állt az én Chevrolet furgonom is. Charlie-tól kaptam ajándékba, mikor ideköltöztem. Szerettem ezt a kocsit, bár talán kicsit feltűnő volt rikító piros színével. Itt másféle autóval járnak az emberek, talán itt teljesen normális. Otthon, Arizonában mindenki alacsony építésű sportkocsival járt. Az ottani kocsim, ami tulajdonképpen anya kocsija volt, egy sima, homokszínű Taurus volt. Semmi extra, beleolvadt az aszfaltba. Ez a Chevy azonban… magas építésű, rikító piros, teli mindenféle extra kütyüvel, aminek a felét be se tudom kapcsolni.

Kinyitottam az ajtaját, és beültem a furgonba. Még új-szaga volt, ami kicsit irritálta az orromat. Bedugtam a kulcsot az indító zárba, majd elfordítottam benne, mire a kocsi életre kelt. Doromboló, viszonylag halk hangja megnyugtatott, a régi kocsimmal rengeteg zajt csaptam, mert kicsit ütött-kopott darab volt már. Ez az autó külsőre igaz, feltűnő volt, de a hangja, ahogy az aszfalton gurult egyszerűen fenséges volt. Olyan halk volt, mintha csak lépkednék vele, olyan könnyedén haladt, mintha nem is én nyomnám a gázt. Beleszerettem ebbe a kocsiba, mikor először használtam.

Az iskolához érve, szétröppentek azok a vágyaim, miszerint a piros szín itt nem rikító. Igaz, sokkal többen jártak magas építésű kocsikkal, terepjárókkal, mégsem voltak ilyen, erős színűek. Szürke, fekete, barna, homok, ezüst, sötétkék, sötétzöld. Szuper…

Sóhajtva szálltam ki a kocsiból, de szerencsére nem okoztam túl nagy feltűnést. A diákok beszélgettek, nevetgéltek, kisebb-nagyobb csoportokba verődve mulatták el az időt, amíg be nem csöngettek. Nem volt sem erőm, sem különösebben kedvem, hogy odaálljak egy társaság elé bemutatkozni, vagy valami, ezért inkább egyedül mentem végig a parkolótól az iskoláig vezető járdán. A legnagyobb örömömre senki nem szólt hozzám, az egész iskola túlságosan elfoglalt volt, hogy figyeljen egy új lányra.

Egyedül léptem be a Robert E. Lee High School falai közé. Bár az iskolában már többen is lézengtek a folyosón. Csöndesen elbattyogtam a titkárság felé, hogy átvegyem az órarendemet és a beiratkozási papírokat is lerendezhessem. Már jártam itt Charlie-val, még mikor beiratkoztunk, de még Renée házában felejtettem egy-két papírt, amit le kellett volna adnom. Ezeket most kell pótolnom.

Az irodába belépve friss virág illata és egy erős parfüm csapott meg. Egy harmincas éveiben járó, szőkésbarna hajú nő nézett vissza az íróasztal mögül.

– Jó reggelt! – köszönt mosolygósan, mire kicsit sikerült enyhítenem a szorongásomból.

– Jó reggelt! A nevem Isabella Swan – diktáltam a nevemet, mire a nő arca felragyogott.

– Ó, te vagy Charlie lánya, hát persze. Máris megkeresem az adatlapodat – kezdett kutakodni a háta mögötti szekrényben. Hát persze… ki más is lennék. Nem szoktam hozzá, hogy felismernek és nem örültem neki, hogy ez most megtörtént. Régi hagyományokat nem kell megbolygatni.

Hirtelen egy másik illat is a levegőbe került. Drága férfi parfüm és dezodor illata keveredett. Kellemes és harmonikus volt, de nem illett az előző illatokhoz. Éreztem még bőr és farmer szagát is, hallottam, ahogy surlódnak az anyagok. Aztán egy alakot éreztem a hátam mögött, megállt pár lépésnyire tőlem. A szorongásom, ami oldódni látszott, ismét előtört és kényelmetlenül szorongattam a táskámat. A férfi nem szólt semmit, néma árnyék maradt mögöttem, ami még jobban frusztrálni kezdett.

Egy csapat vihogó lány haladt el az iroda mellett, sikerült egy pillanatra elterelniük a figyelmemet. Hallottam, hogy páran maradnak és az ablaknál telepszenek le. „Hé, szerinted ez ki?” Egy pillanatra megdermedtem, megijedtem, hogy netán tán rólam kérdezősködnek, de eszembe jutott, hogy valaki áll mögöttem, így abba tudatba ringattam magam, hogy róla beszélnek.

– Itt is volna… Oh, jó reggelt! – mondta nekem a hölgy, majd a férfinek is köszönt.

– Jó reggelt – mondta a fiú, bársonyos, lágy hangon, amitől minden lány szíve kétszer gyorsabban kezdene dobogni.

– Itt kell aláírnia – folytatta a titkár, és egy tollat nyújtott a kezembe. Aláírtam a megfelelő mezőket, majd átnyújtottam a hiányzó papírokat. – Nos, ezeket le kell fénymásolnom, egy pillanat az egész. – Kilépett az íróasztal mögül, és elment mellettünk. – Te pedig, légy türelmes még pár percig – szólt a titokzatos fiúhoz. Pár percig gondolkodtam, hogy mit csináljak, aztán végül ő törte meg a kínos csendet.

– Szia! A nevem Stefan – mondta nyugodtan, a hangja beterítette a szűk irodát, szinte szárnyalt benne. Gyorsan hátrafordultam, hogy szemügyre vehessem és szinte beleütköztem a fekete bőrdzseki alatt lapuló izmos felsőtestébe.

– Öhm, szia! Bella – mondtam neki, mikor sikerült kicsit kikerülnöm a hatása alól.

– Nem láttalak még errefelé… most költöztél ide? – kérdezte csöndesen, ráncolt homlokkal.

– Hát, ha úgy vesszük igen. Apám gyerekkora óta itt él, és a családunk is elég régóta. Én is éltem itt egy darabig, aztán anyámmal elköltöztünk Phoenixbe. – Reméltem, hogy ezzel lezárhatjuk a társalgást, mert nem volt kedvem a zavaros múltamról beszélni, főleg nem egy idegennek. Egy jólöltözött, finom illatú, fess idegennek. Aki tulajdonképpen az egyetlen, akit névről ismerek.

– Az egyik alapító családba tartozol? – kérdezte, legnagyobb meglepetésemre és balszerencsémre. Ezzel nem sikerült lezárnom a beszélgetést.

– Igen, a Swan családhoz – mondtam. – Ismered?

– Nem! Nem – felelte, de túl gyorsan ahhoz, hogy valóban igaz legyen. Összehúzott szemekkel méregettem, egy pillanatig, aztán visszatért a titkárnő pár papírral a kezében. Visszaadta a sajátjaimat, aztán elrakta a fénymásolatokat. A kezembe nyomott egy órarendet, és egy kisebb térképet.

– Hát – sóhajtott. – Azt hiszem, megvolnánk, az órarendek nálad, az iskolában eligazodsz, a tanárokat majd megismered. Sok szerencsét itt, a Robert E. Lee-ben!

– Köszönöm szépen – mosolyogtam rá halványan, majd kifordultam az irodából. Egy nagydarab széles vállú, kék dzsekis fiú azonban nem vett észre. Annyira sietett valahová, hogy valószínűleg észre sem vette, ahogy lépek ki. Úgy ütköztem belé, mintha egy fal lett volna az utamba, és sikerült az összes papírt kiejtenem a kezemből.

– Oh, bocs – mondta a barna hajú fiú, majd meg sem állva, hogy segítsen, továbbment a folyosón. Pár másodpercig követtem a szememmel, értetlenül szitkozódva, majd lehajoltam, hogy összeszedjem a cuccaimat. Miközben pakolásztam, még hallottam, ahogy Stefan és a titkárnő vitatkoznak.

– Stefan Salvatore. Biztosan ott kell lennie – erősködött.

– Nem, sajnálom, nincs ilyen nevű tanulónk – felelte elkötelezetten a titkárnő.

– Megnézné, kérem még egyszer?

– Harmadjára néztem át, de nincs az adattárban. – Pár pillanatig néma csend volt, majd Stefan nyugodt, kimért hangja lengte be az irodát. Éreztem egyfajta vibrálást kettőjük között, mintha egy energiabomba robbant volna. Nyomatékosan, rábeszélően és tagadást nem tűrően ismételte a nevét.

– Stefan Salvatore.

– Ó, hát persze! – Toll suhogása hallatszott, ahogy valamit egy papírra firkant. Itt volt nekem a végszó, ennél többet nem akartam hallani, így is épp elég furcsa ez a fiú. Sikeresen mindent bepakoltam a táskámba, befejeztem a hallgatózást és elindultam az első termem felé, az első órámra. Társadalomismeret, Mrs. Bennett-tel. Bármi jobb, mint még több furcsa dolgot tapasztalni ebben az épületben. Így is… valahogy az egész várost belengte egy furcsa kriptahangulat. Nem szerettem itt lenni. Arizona sokkal nyitottabb, világosabb, boldogabb volt. Itt túl sok a titok, amit nem akarok megtudni, bár úgy érzem, épp az előbb csöppentem egynek a közepébe.




Ui.: Komment pls! (L)(K)

24 megjegyzés:

  1. Szia!

    Juj! ez nekem nagyon tetszett.:D

    Igazán ügyesen olvasztottad egybe a két első napot.:D
    Kíváncsi vagyok erre a történetre, és hogy mit sikerül kihozni belőle.tudom h. kérted ne várjunk csodát, de ha így az első fejezetben sikerült, akkor szerintem a többivel sem lesz nagy gond. Nagyon nagy feladatnak érzem, hogy ezt a két "világot" egybe olvaszd, de én szurkolok Neked, hogy sikerüljön.:D

    Az elején a magyarázatod nekem egy kicsit zavaros, de úgy gondolom majd a fejik során kitisztulnak a dolgok.:)

    Várom a kövit!;)

    Sok puszit és ihletet!

    VálaszTörlés
  2. Hát hallod.... :O kár, hogy nem látsz most :D Épp az államat kaparom fel a padlóról :D Nagyon ügyes vagy! Eszméletlenül jó lett, nagyon kreatívan gyúrtad eggyé a két történetet! Hát hűűűű.... most nem térek magamhoz XD Ajjj, már most megöl a kíváncsiság, hogy mi a jó isten lesz ezekkel a jómadarakkal XD Hát én most kész vagyok... XD
    Szóval, óriási, hatalmas, gigantikus gratula és ölelés, és csak így tovább! Nagyon jó úton haladsz, le ne térj róla!
    xx
    Lea
    ui: jahm, és erről beszéltem korábban: még, h nem vagy profi... cöhh, marhaság XD

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Áááááááááááá....... Imádom!!!!!!
    Nagyon ügyi vagy!!! Óriási Grat!!!!!
    Kíváncsi vagyok mi lesz ebből!! Már nagyon várom!!
    Teljesen kész vagyok...
    Hamar hozd a frisst!!!
    Puszi: Reni

    UI.: És ismétlem csak gratulálni tudok!!!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Ez nagyon nagyon jóó lett! Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan akarod összerakni a két történetet, de eddig értem a lényeget. :) Jóó, hogy az elején leírtad, hogy a suli, a tulajdonságok, a házak hogy illeszkednek a történetben. :) Így világosabb az egész!
    Nagyon várom a folytatást!
    Puszi!

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Annyira jó let és olyan szépen írsz(: Nem tudom elképzelni, hogy Charlie a Grill-nek a tulajdonosa legyen, de majd hozzá szokok:D
    CSak így tovább!;D Hamar hozd a frisst!
    Puszi: Kate

    VálaszTörlés
  6. Nagyont teszett
    Siess a kövivel.

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Wow. Ez nagyon klassz. Nagyon egyedi, és én imádom az ilyen sztorikat. Ügyesen megkutyultad a két történetet,szerintem nagyon érdekes. És Bella szerepét is tökéletesen átérezted. Nekem nagyon tetszett! Nagyon várom a folytatást, biztos vagyok benne,hogy izgi sztori lesz! :)
    Üdv,Liz

    VálaszTörlés
  8. Nagyon joo:) nagyon tetszik ahogy összehoztad ezt igy:):) biztos a többi is ilyen jo lesz:) kíváncsio avgyok nagyon:) jol összekutyultad a törit egyé:D:D:D
    Nah puszi várom a folytatást:)

    VálaszTörlés
  9. sziaa.
    nagyon jó lett az első rész gratulálok:DDD nagyon üygesen összeraktad a 2 storyt és kiváncsi vagyok mit hozol még ki :DD várom a köviit:D
    pusziií

    VálaszTörlés
  10. Szia nagyon jó lett az első rész tetszik ahogy összekeverted az alkonyatot és a vámpírnaplók-at. Ehez csak gratulálni tudok várom a kövit Pusy Becky =)

    VálaszTörlés
  11. szia, egész érdekes történet, jól kezdődik, épp a héten néztem végig a vámpírnaplók teljes első évadát, tetszik az ötleted, hogy összekeverted az Alkonyat világával, kíváncsian várom a folytatást. szia :) eklaire

    VálaszTörlés
  12. Naon jó:D
    Alig várom a kövi részt!
    Puszi

    VálaszTörlés
  13. Wáóóóó.....
    Hát... ez... baromi jó lett!!! :D
    Már azért imádlak h kitaláltad ezt az egészet X)
    Imádom a TWILIGHT-ot és a VÁMPÍRNAPLÓK-at és így összahozva a kettő...
    Már alig várom a következő fejezetet

    puszi: szofi

    VálaszTörlés
  14. Szija drága Wedóm!(L)
    Irtózatosan jó, tényleg. Mondtam én hogy ügyi vagy!:D Nagyon izgalmas! Csak így tovább:D MSN-en besz!
    Puszikah: Toti

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok!

    Mosi! :)
    Köszönöm szépen. Igen, igazad van. Az utóbbi napokban, mikor elkészítettem a blogot, és láttam, hogy mennyien vagytok kíváncsiak rá, eszembe jutott, hogy WOW Mi a fenét csinálok? Megőrültem? Két világsikerű regényt egy történetbe tuszkolni? Két világot eggyé forrasztani? WOW nekem elment a józan eszem!
    Na, igen, kicsit zavaró lett és így utólag láttam, hogy nem fektettünk le még minden játékszabályt, szóval van, ami kimaradt. Idővel látni fogjátok! ;)

    Lea88!
    Ezt még most is meg kell cáfolnom, nem vagyok profi. Ha az lennék, ezerszer jobban csinálnám.
    Köszönöm szépen! És igazad van, jó hogy nem látom, ahogy visszaoperálod az álladat! ;)
    Túl sok lenne a vér... ki tudja mi történe.. ;)

    Reni!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ... köszönöm! :)
    Igyekszem, ne aggódj!

    Nikuska!
    Köszi, és szerintem is le kellett tenni előbb az alapköveket. Nem járkálhatunk a semmin, kell egy alap! :)
    Köszönöm! (L)

    Kate!
    Köszönöm szépen! (K)
    Nos, először azért raktam Charlie-t a Grillbe, mert a szőkécske Caroline-ocska ne legyen olyan védtelen, hisz az anyukája a Sheriff. Azonban időközben más terveim is lettek Charlie-val, mint Grill tulajdonossal. ;)

    Rozicica!
    Igyekszem, amint tudok, jövök a frissel! :)
    Kösy(K)(L)

    Liz!
    Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett!
    Ó, igen abban biztos lehetsz, hogy izgalomban nem lesz hiány! ;)

    Vivieeen!
    Először is köszi, másodsorban pedig igazad van. Jól összekutyultam a szálakat, az biztos. Remélem el tudtok igazodni rajta! :)

    Klajcsiií!
    Köszi szépen! Én is kíváncsi vagyok arra, de még messze a vége! ;)

    Becky!
    Neked is köszönöm. Tényleg lett belőle egy jókis kotyvasz. :)

    Eklaire!
    Hm... :) Az én is szinte egyben néztem végig az egész évadot, már amennyire időm engedte, mert egyszerűen fantasztikus! :)
    Viszont a magyarok mit rontanak el mindig? ...A szinkront...
    Szóval feliratosan sokkal jobb, eredeti hanggal, angolul! :)
    Csak akkor vagyok kicsit ideges meg irigy, amikor felvillannak oldalt az ilyen reklámhírdetések, hogy dec.14-én The Vampire Diaries Marathon, meg ilyenek... Ilyenkor le tudnám tépni az amerikaiak fejét! xD

    Isabella!
    Köszi!

    Szofi!
    Köszönöm, ez baromi jól esett. :)
    Na, igen... :) Alkonyat 4ever, Vámpírnaplók 4ever! :D (K)(L)(K)(L)(K)(L)

    Toti!
    Köszönöm neked is!
    Majd beszélgetünk! :)

    Hatalmas pusszantás mindenkinek!
    Wedó

    VálaszTörlés
  16. Szia Wedó!!
    Uhh..nagy bátorságra vall..keverni a két törit(=..az első fejiii nagyon jóra sikerült
    siess a kövivel

    puszillak

    Wyyy(=

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Köszi, remélem nem bánom meg! ;)
    Köcc, sietek! :)

    Pusszka: Wedó

    VálaszTörlés
  18. szia

    nagyon tetszik az eleje,nekem is a kedvencem a TVD,és a Twilight!!!
    úgyhogy hajrá,és olvasni foglak!!
    puszi:MSe07

    VálaszTörlés
  19. Szia Wedó!

    Hát, hű és ha.
    Már az első fejezet megfogott. tetszett a sok újdonság. Teljesen elvarázsolt és magával ragadott.

    Ez kell nekem éjjelre xD Na nem baj.

    Szóval, én csak gratulálni tudok neked. Az ötlet szuper, megvalósítás szerintem nehezebb. Pláne ahogy olvastam az elején az "ismertetőt", hogy ez és az hogyan is lesz benne.

    Megyek is, a következő adagért. El tudnám viselni ezt a törit mindig :D Szóval, imádom a kutyulmányodat :P

    Puszi: Rami

    VálaszTörlés
  20. Szia Wedó!

    Szerintem ez baromi jó lett!!!:)
    Ne hidd azt, hogy nem tudsz írni,mert szerintem fantasztikus vagy. És ha már ezt mondom nem csak én hanem a többi olvasó is az első fejezetre akkor ez így is van.Nagyon jól összehoztad eddig, már alig várom a következő részt!!
    Puszi:Lana

    VálaszTörlés
  21. Mse07!
    Köszönöm szépen!

    Rami!
    Kösziii! (L)
    Na igen, ebben igazad van, de egyenlőre úgy érzem sinen vagyunk. Ha viszont a következőkre gondolok megtelik a fejem újabb és újabb problémákkal.
    Köszi!

    Lana!
    Köszönöm neked is! :) (L)
    Kezd eljutni az agyamig, ne félj. Csak kicsit nehéz a felfogásom! ;)
    Köszi!

    Véres Pusszantás: Wedó (K)

    VálaszTörlés
  22. Szia!
    Most kezdtem el olvasni a történeted és nagyon szimpatikus vagy a történeted pedig lenyűgöz!! Gondolkoztam már azon mi lenne ha valaki összekeverné a két könyvet és tessék! Megtaláltam a tiédet ami pont olyan mint amilyet elképzeltem :D:D Imádtam az első fejit:)) Gazdagodtál egy rendszeres olvasóval :) Örülnék ha benéznél hozzám hátha megtetszik: www.szasza1.blogspot.com
    És lenne még egy blog ami lehet hogy nagyon tetszene ez egy horror töri amit én és a legjobb barátnőm írunk :D Nekem személy-szerint nagyon tetszik és az eddigi olvasóinknak is :) www.topy-tapy.blogspot.com
    Egyenlőre ennyi de majd még a következő fejikhez is írok komit :D Fontos tudni: Olyan vagyok aki minden fejihez ír komit, de nem jártatom tovább a számat biztos idegesítelek már és van jobb dolgod is mint a komimat olvasgatni!
    Pussz szasza

    VálaszTörlés
  23. jaj...ez annyira jo volt!Nem talalok szavakat!Most birom csak sajnalni hogy csak most talaltam ide!Benned egy igazi iro veszett el!Lecci NE HAGYD ABBA AZ IRAST!

    VálaszTörlés
  24. Kedves Wedó! Most találtam rá az oldalra,és egyből felkelltette érdeklődésemet ez a történet. Mind a Vámpírnaplók,mind a Twilight a kedvenc történeteim,és régóta foglalkoztat a gondolat,hogy milyen is lenne a kettőt ötvözni. Nagyon tetszik,ahogy az elemeket "összekutyultad",pont a legjobb tulajdonságokat szedted össze!Szuper az első feji is,igazán Bellásra sikerült írnod,teljesen beleéltem magam!Igyekszem mihamarabb jönni,hogy továbbolvashassam ezt a remek sztorit!Sok szeretettel gratulálok hozzá! Üdv.:Kriszta

    VálaszTörlés