40.Fejezet

Sziasztok!

Köszönöm a kommenteket, és remélem ez a fejezet jobban elnyeri majd a tetszéseteket, mint az előző. Szerintem, a címe nagyon sokatmondó lett. :D

Én fejezet írás közben ezt a számot hallgattam, esetleg, ha közben ti is hallgatjátok, még élvezetesebb lesz a dolog. :)

Jó olvasást, és ne felejtsetek el megjegyzést írni! <3

Pussz: Wedó

„Hol vagy ilyenkor? Hol vagy, mikor szükségem lenne rád? Miért nem vagy mellettem? Miért nem fogod a kezem? Hisz szerelmemként ez lenne a kötelességed…”

40. The true love (Az igaz szerelem)

(Narrátor szemszöge)

Mikor Lora házához ért Mike és Stefan a lányok még mit sem sejtettek a mentőakcióról. Elterelésképpen Mike kopogtatott, de nem várta meg, amíg kinyitják az ajtót, azonnal berontott. Stefan sajnos nem tudott belépni, de Mike-nak az volt a feladata, hogy Nikkit kicsalja. Mike egy igen nőies rúgással a falhoz vágta a vámpírlányt, majd felkapta Jessicát, aki érdeklődve állt a szemközti ajtóban. Vámpírsebességgel kivitte a házból, de alig jutott el pár méter távolságba, hatalmas rúgás érte, a visszajáró. Mike alig tudta korrigálni az esését, éppen csak annyira, hogy ne Jessicára essen. Jess nekivágódott a kemény betonnak, de nem kellett még egy hetven kilós vámpír súlyát is magán tudnia. Mike azonnal felállt és Nikkire támadt. A lány egy erős mozdulattal Lora házának ablakához csapta, amivel az ablaküveg, mint függöny, kecsesen omlott a földre. Nikki azonban nem számolt a váratlan túlerővel, Stefannal. A fiú egy tizedmásodperc alatt mögötte termett és eltörte a nyakát. Felébred ugyan, de időnyerés szempontjából és az erőforrások kímélésének céljából tökéletes lépés volt.

Elena megjelent az ajtóban és Stefanhoz rohant.

– Mi történt? – kérdezte meglepve, és fázva a hűvös levegő rideg csókja miatt. – Az Jessica? – A földről feltápászkodó lányra nézett, majd Stefanra, aki kimérten bólintott. Mike azonnal kedvese mellett termett és könnyedén a karjaiba emelte őt. Jessica arca végig felhorzsolódott csúfos sebek árulkodtak a ma este történtekről.

– Kéne egy fuvar – mondta Mike, mikor közelebb ért a Stefan-Elena pároshoz.

– Erre – mondta Stefan és a háta mögé intett. A Porschéhoz vezette a népet és mindenki helyet foglalt. Nem mondanám, hogy kényelmesen, de befértek. Egy ilyen sportautót nem nagycsaládosoknak terveztek. Mike ölében tartotta és simogatta Jessica arcát a hátsó ülésen, a lány pedig félig elszenderedve, félig éberen nézte a fiú arcát. Elena az anyósülésen ült és hol Stefant figyelte, hol pedig az ablak mellett elsuhanó tájat. Mike eközben elvezette Jessicáék házához Stefant, és mikor odaértek a vámpír segített kiemelni Jessicát.

Mike bevitte a lányt és Jessica a saját szobájába vezette, ahol letette a lányt az ágyára. Levette a lábáról a cipőt, majd betakarta és odaült az ágy szélére.

– Velem maradnál egy kicsit? – kérdezte csendesen Jessica.

– Persze. – Mike arca mérsékelten volt csak boldog, pedig belül majd kiugrott a cipőjéből, annyira örült az invitálásnak.

– Mi történt? – kérdezte Jess.

– Miután elváltunk? Agyaltam egy csomót, hogy mit kéne tenni, aztán rájöttem, hogy Stefan az, aki segíteni tud. Elmentem hozzájuk és leraktam elé az adu- ász-kártyát. Elenát.

–Ravasz. Arra nem gondoltál, hogy jó messzire lelépsz, nehogy elkaphasson Lora?

– Kellett volna? – kérdezte Mike, és közben angyali mosollyal nézett Jessicára. Erre Jess nem felelt semmit, csak csöndesen nézte Mike arcát. Nem tudta eldönteni, hogy ez élete legszebb pillanata, vagy nem. Közben Mike megfogta Jess kezét és mélyen a szemébe nézett.

– Jessica, én nem, azért mentem el Stefanhoz, hogy Elenán segítsek. Miattad volt. Csak és kizárólag miattad.

– Köszönöm szépen, Mike. – Ennél többre nem tellett. Jessica nyeldeste a könnyeit és közben mosolygott. Kibújt Mike kezeinek lágy tartásából és simogatni kezdte a fiú karját. Mike-ot kirázta a hideg és a kezén felálltak a szőrszálak, mégis ugyanolyan vidáman nézett Jessicára, mint eddig. Finoman közelebb hajolt a lányhoz és szabad kezével Jess arcát simogatta. Ezután még közelebb húzódott hozzá és egészen könnyedén, mintha vattacukorba harapna, egy kellemes első csókot lehelt a lány szájára. Jessica apró ajkai, mintha otthonra találtak volna, úgy viszonozta Mike csókját. Jessica keze, ami nem Mike karját simogatta a fiú hajába túrt és frissítő felfedezőútra indult.

Ám az idilli pillanatot, mely határozottan Jessica életének legszebb pillanata volt, tönkretette egy lövés. Mike megmerevedett, majd erőtlenül zuhant a lányra. Egy kéz azonban megfogta a vállát és lerántotta a lányról. Jessica ijedten nézett hol Mike-ra, hol pedig a gyilkosára.

– Ne nézz így rá. Verbéna. Túléli. Neked viszont annál több megmagyarázni valód van… kislányom. – Jelentette ki a férfi.

– Apa… - Jessica szemében újabb könnyek gyűltek, hol öröm-hol sírás miatt.

***

- Hazaviszlek – jelentette ki Stefan, miután Mike és Jessica kiszálltak a kocsiból.

– Kedves lenne tőled – mondta kimérten Elena. – Stefan, én gondolkodtam. Nem kérem tőled, hogy maradj velem. De Damont is viszed, ha elmész?

– Terveim szerint olyan messze próbálom élni az életem Damontól, amennyire csak lehetséges. De nem engedem, hogy Damon terrorban tartsa az otthonunkat.

A kocsi nagyon gyorsan megérkezett a Gilbert házhoz, Stefan igencsak rálépett a gázpedálra. Elenának, mintha kést szúrtak volna a szívébe, úgy érezte az elutasítás fájdalmát. Stefan megállt a veranda előtt és leállította a motort.

– Elena, tudom, hogy ez nehéz neked. De a te érdekedben kell távol maradnom tőled. Nem tudnám kifejezni neked szavakban, hogy mennyire sokat jelentesz nekem. Pont ezért kell megőriznem az ártatlanságodat. Nem akarom, hogy belekeveredj a vámpírügyekbe, ezt te is megérted.

– Stefan, én sokat jelentek neked?

– Igen, Elena, ezt próbálom neked elmagyarázni.

– Ha így van, akkor kérlek, hagyd abba ezt a monológot. Tudod, hogy te mit jelentesz nekem? Bella megértette velem, hogy ez nem úgy van, ahogy régebben én, ahogy most te látod. Van kockázat. De minden kapcsolat, minden szenvedély a kockázaton alapul. Fogalmad sincs róla, hogy mennyit jelentesz nekem, de minél többre tippelsz, annál fontosabb lenne, hogy együtt maradhassunk. Stefan, nincs esélyed megvédeni engem. Ugyanúgy kilépek a busz elé, ugyanúgy megvágom magam, ugyanúgy Damon leselkedik rám, ha veled vagyok, ha nem. Nem kell testőr. Nem azért akarok veled lenni, mert félek.

– Elena, nem érted. Nem miattad van, hanem miattam. Nem engedhetek a boldogságnak, mert mindkettőnket magunk alá temet. – Stefan kiszállt a kocsiból és átment az anyósülés oldalára, majd kinyitotta az ajtót Elenának. A lány sóhajtott, majd kiszállt.

– Nem akarom, hogy bajod essen – suttogta Stefan. Elena becsukta az ajtót, ami köztük volt. Előrébb lépett egyet és mélyen Stefan égszínkék szemeibe nézett.

– Nem értetted, hogy mire tanított meg a mai nap? Stefan, mikor Mike szólt, hogy elraboltak, akkor hogyan reagáltál? Lassan összeszedted a fogkeféd meg a zsebkésed, bezselézted a hajad és indultál?

– Nem – fintorgott a vámpír.

– Azonnal pattantál, hogy megmentsd az életemet? – Stefan nem válaszolt. Elena tovább érvelt. – Tudod, hogy miért Stefan? Azért, mert szeretsz engem. A te érzésed, de rám is hatással van, és mivel rám is hatással van, ezért nem dönthetsz rólunk egyedül. Ha el akarsz taszítani magadtól, ha el akarsz menekülni az a te döntésed. De nem értem teszed. Magad miatt mész el. Én döntöttem. Szeretlek Stefan. Nem akarlak elengedni, mert szeretlek. Ez az én döntésem.

– Te még soha nem mondtad így ki…

- Szeretlek, Stefan! És, ha kell, még elmondom neked párszor, hogy rájöjj. Szeretlek!

Mintha egy pumpa lett volna Stefanban, ami egyre erősebben hatott rá. Egy palack, amibe egyre több vizet töltenek. Egy lufi, amibe egyre több levegőt töltenek. És végül elszakad a cérna, kicsordul a víz és kipukkad a lufi. Stefanban hirtelen pontosan ez történt, és úgy kereste Elena ajkait, mintha ágyúból lőtték volna ki. Mintha csak ez adhatna gyógyírt a sebre. És adott.

Ennél felhőtlenebb, kötetlenebb boldogságot még nem érzett. Mintha vasláncok ezreit kellett volna eddig hordania és most végre ledobhatta őket. Hevesen csókolta Elenát, a pillanatba pedig úgy belekapaszkodott, mintha az utolsó volna. Mintha nem lenne, se tér, se idő, a galaxis megállna egy pillanatra, pontosan olyan hosszúpillanatra, amekkorára kívánjuk, és nem lenne más, csak én és ő. Csak Elena és Stefan. Valaki beleharap élete legfinomabb, legédesebb, legtökéletesebb desszertjébe, és az érzi: igen; ez az! Pontosan ilyen ez a pillanat. Ez az, a bizonyos híres tökéletes pillanat.

A pillanat azonban elszállt és Stefan arca keményedni kezdett. A szeme már nem volt az eredeti kék, már feketén ragyogott, mint a legéhesebb vadállatnak, amely a Földön élt. Szemei sötétek voltak, mint az éj, és fenyegetően, szomorúan csillantak meg a holdfényben. Elena még éppen elcsípte éhes és bocsánatért könyörgő pillantását, mikor Stefan elfordult tőle, és a kocsi másik oldalán termett. Mintha szomjazná a levegőt, úgy kapott friss oxigén után. Elena megértő szemekkel nézett rá.

– Holnap reggel jössz értem? – kérdezte félénken, de megmentve a kínossá is válható helyzetet.

– Igen – mondta kisvártatva Stefan, mikor visszanyerte eredeti szemszínét. Lehunyta a szemét és vett két mély lélegzetet, majd emberi tempóban odasétált Elenához. Jobb tenyere az arcára simult, majd magához húzta a lányt egy búcsúcsókra. – Jó éjszakát!

– Jó éjt, Stefan! – Elena csendben megvárta míg a vámpír beült a kocsijába, a motor felzúg, majd kilő a Porsche. – Szeretlek – suttogta az éjszakának, és a távolodó kocsinak, aztán megfordult és bement a házba.

***

„Mégis van remény. Van remény arra, hogy újra láthatom Őt. Másfél évszázadot vártam arra, hogy végre láthassam, végre megfoghassam, megcsókolhassam Őt.” – gondolkodott Damon, miközben a Salvatore házban a fürdőkádban itta a pezsgőjét.

„Az az átkozott Fell templom…. Tudom ki fog segíteni, hogy bejuthassak. Emily Bennett. Megmentettem a gyermekeit, tartozik nekem ezzel. Ahhoz pedig, hogy Emily-vel beszélhessek, a drága Bonnie Bennett fog nekem segíteni. Az a lány most kezdett csak beleszagolni a mágiába… én pedig, meglegyintem az orra előtt a mézes madzagot.

Katherine… ha tudnád, hogy hiányzol nekem. Az örökkévalóság minden percében hiányzol, mikor nem vagy velem. Nem segít, se idő, se hely, se vér. Semmi. Csak te. Te pedig már nem olyan sokára velem leszel. Most pedig koccintok a közös örökkévalóságunkra, ami akkor kezdődött el, mikor megláttalak, és soha nem ér véget.”

Ha szeretnél egy-két kulisszatitkot megtudni a fejezetről és történetről, lájkold a Mystic Forks rajongói oldalt face-en! :D A chat felett katt a like-ra! :)

39.Fejezet

Sziasztok!

Szeretnék kommenteket kérni a fejezetekhez, mert fontos lenne nekem a véleményetek, de az előző fejezethez senki sem írt. Ha csöndben maradnék és elkönyvelném kudarcnak, akkor nem hiszem, hogy sok erőm lenne a további fejezetek írásához. Nem feltétlen bátorítást, vagy cukormázos hasonlítokat kérek, hogy mennyire hiperszuper. (Így is tudom, hogy tökéletes xD) Inkább a vonalvezetésre lennék kíváncsi, mi az, amit hiányoltok, amiből túl sok van. Mennyire legyek érzékletes, vagy kíméljelek meg titeket a mocskos fantáziámtól. Segítsetek kérlek!

Ui.: Mindjárt itt a Breaking Dawn Permier! ÁÁÁÁÁ úgy várom! :D :D :D <3

Pusszantalak benneteket és kellemes márton napi ünnepeket! :)

Wedó

„Mi lenne, ha megírhatnád a saját történetedet? Mi lenne, ha átírhatnád a múltadat, hogy jobbá tedd a jövődet? Mi lenne, ha átírhatnád a sorsot, és életeket mentenél? Mi lenne, ha azzal, hogy életeket mentesz, el is veszel életeket? Még mindig megéri? Még mindig önző vagy?"

39. Destiny (Végzet)

(Stefan szemszöge)

„2010. Október 8.

Kedves Naplóm!

Miért ilyen furcsa az élet és halál csavara? Miért kell nekem újra belé futnom? Miért kell újra elengednem? Helyes egyáltalán, amit teszek? Mikor Katherine-t megismertem, azt hittem ennél jobb dolog nem történhet velem. Most mégis. Megismertem Elenát.

Katherine-t el kellett engednem, mert más volt a családom nézete és az ő kiléte. Túl sok problémát szült, mivel a szüleim vadásztak a fajtánkra. Katherine-t elengedtem, mert meghalt. És most? Elena családja meghalt, a gyámjának pedig semmi kifogása ellenem. Nincsenek köztünk olyan társadalmi problémák, mint Katherine-nel voltak. Mégis, úgy érzem, el kell engednem, mert már azzal is ártok neki, ha egy légtérben vagyok vele. Megnyomorítom az életét, mikor vele vagyok, miközben be is aranyozom azt. Borzasztó mély ellentétek gyötrik megfagyott szívemet.

Úgy érzem magamat, mint egy tizenéves fiatal srác, aki először szerelmes. Nem szabadna szerelmesnek lennem, főképpen nem Elenába. Mit várok? Hogy összeköltözünk? Hogy együtt öregszünk meg? Ébredj föl Stefan, te sosem öregszel meg! Ha feltennék nekem a kérdést, hogy átváltoztatnám-e Elenát, akkor először rávágnám, hogy igen! Igen, szeretnék örökre együtt lenni vele, szeretném érezni az illatát minden egyes nap, mikor felébredek. Aztán, mikor ráébrednék, hogy neki nem biztos, hogy ez az álma, akkor rájönnék, hogy milyen önző is vagyok, hogy ráerőltetném magamat egy örökkévalóságra. Elena, ha átváltozik, a családról alkotott álma megszűnik. Nem lehet gyereke, nem lehetnek unokái, nem lehet nagy, népes családja, akik ott nevetgélnének körülötte. Nem öregedne, és az élete menekülésből állna, nehogy valaki rájöjjön, hogy nem öregszik. Nem akasztanék a nyakába ilyen terhet.

Hiába, mégis ha arra gondolok, hogy el fog tűnni a föld felszínéről, valahogy nekem is késztetés keletkezik a gyomromban. Egy olyan ürességet hagyna maga mögött ez a lány, ami magába szippantaná az egész galaxist, és vele együtt engem is. Nem tudnék azzal a tudattal létezni, hogy ő már nincs köztünk. El tudnám nézni, ahogy megöregszik, még azt is, hogy más mellett hal meg, de azt nem tudom, hogy mit teszek, mikor eljön az a pillanat, hogy lehunyja a szemét és többé nem nyitja ki. Az egyetlen szerencsém, hogy van rá még minimum hetven évem, hogy megszokjam a gondolatot, vagy leszoktassam magam Elenáról, és az utána való vágyakozásról.

Ha ilyen nagyvonalú dolgokról írok itt, akár magamban is dönthetnék, mit jelent nekem ez a lány és mit akarok kezdeni kettőnk életével. Nem mint irányító személy, csak el akarom dönteni, hogy harcolok érte és vele, vagy hagyom a csillagát tovább repülni a végtelenbe nélkülem.”

Alig tudtam befejezni a mondatot, dörömböltek az ajtón. Letettem a tollat, eltettem a naplómat és lementem az előszobába. Mike állt az ajtóban, és ijedt fejjel kezdte rám zúdítani az információt.

– Stefan, segítened kell! Lora és Nikki elkapta Jessicát és Elenát. Lora házában tartják őrizet alatt őket. Damon isten tudja, hol van, másban pedig nem bízom. Neked pedig ugyanolyan érdeked kihozni őket, mint nekem.

– Elrabolták Elenát? Vezess oda!

***

(Tanya szemszöge)

Hittem Lorának, és láttam már, hogy a kutyája, hogyan tud vámpírt ölni. Egyetlen harapás és vége. Nem kell az utolsó csepp vért kiinni valakiből, nem szükséges nyakat törni hozzá. Egyetlen harapás a lábba, kézbe, vagy a testem bármelyik részébe, és halott vagyok. Véglegesen.

Mégis visszamegyek a házhoz és mégis szükségesnek érzem azt, hogy bemenjek. Nem tehetek mást. Nem azért, mert valaki üldöz, nem azért, mert kikényszeríti egy másik, erősebb vámpír. Talán a saját lelkiismeretem, az emberségem az, ami most visszavezet az erdőszéli házhoz, ahol Damon raboskodik. Nem számít mi lesz, odajutok, és kihozom Damont.

A fák villámgyorsan tűntek el mellettem, és a levelek, faágak érintése is pihe puha simogatásnak tetszett ilyen sebesség mellett. Nem foglalkoztam vele, hogy min megyek keresztül, csak rohantam előre, a ház felé. Mikor éreztem, hogy közel vagyok, akkor sem lassítottam a tempón és végül úgy csapódtam be a házba, mint egy rakéta. Nem számított, hogy betörtem az üveget, mikor beugrottam az ablakon. Azonnal lementem a pinceszerű járatba és berontottam Damonhoz. A földön ült és nézte az orra előtt lévő palackot, amiben vörösen csillogott a vér. Előkaptam a táskámból egy termoszt, amiben még meleg vér volt és odaadtam Damonnak.

– Tanya? – kérdezte meglepődötten.

– Tudom, hol van Katherine. – Nem foglalkoztam vele, hogy meglepődött, a berohanásomon, de az sokkal jobban bántott, ahogy felcsillant a szeme, mikor Katherine nevét hallotta. Elhessegettem a rosszmájú megjegyzéseket és csak a feladatomra koncentráltam.

– Nem is ismerted… - gondolkodott el hirtelen. Az arcán kétkedés volt.

– Még előtted megismertem, és nincs túl sok időnk, úgyhogy ne ezen vitázzunk. – Hallottam, ahogy Lora állatkája felpattan és a ház irányába kezd futni. – Régi Fell templom, ahová eltemették a vámpírokat. Ott lesz Katherine. Emily Bennett ismerős? Egy átkot szórt a kriptára, hogy megvédje a bennrekedt Katherine-t. De a többi vámpíron is ott ül ugyanez a bűbáj. Vigyél magaddal valami ébresztőt, mert százötven év alatt igencsak kiszáradt. Lora itt tartana téged egy örökkévalóságon át, vagy megöletne a kutyusával, ha mindent elmondtál neki, amit tudsz. Szeret téged, még ha furcsán fejezi is ki.

Ahogy ledaráltam neki a mondandómat a kutya már a hátam mögött vicsorgott. Megfordultam és a túlsó falhoz rúgtam a kutyát. Damon ijedtében azonnal fölpattant és a lépcsőhöz rohant. Én is utána indultam, de kutya már meg is rázta magát és rávetette magát a lábamra. Úgy kapaszkodott belém, mintha egy parazita lenne és éreztem, hogy a méreg a fogából, mint valami mérgeskígyómarásnál szétárad a testemben.

– Szereltek! – mondtam Damonnak, majd lerúgtam magamról a kutyát, de alig álltam a lábaimon. Mikor visszafordultam, hogy elmenjek, Damon még mindig ott állt a lépcső tetején, megkövülten. – Fuss! – ordítottam rá, mire összerezzent, még gyönyörű kék szemeit az enyémbe fúrta, aztán eltűnt. Én már alig álltam a lábamon, az egész világ forgott velem. Hol homályosan hol élesen láttam, és mindvégig próbáltam még több kárt tenni a kutyában. Nem is tudom, hogy sikerrel jártam-e, de hallottam néha egy-egy reccsenést és nagyon reméltem, hogy eltört a nyaka. Még két harapást kapta, egyet a bal karomba, a másikat pedig az oldalamba. Amikor éreztem, hogy a fogai a gyomorfalamba és húsomba fúródnak az egész világ elsötétült. Csöndesen zuhantam a mélység felé és egy életre elcsendesedett körülöttem minden. Szerettem Edwardot, szerettem Damont, és végül egyikük se szeretett vissza igazán, de ettől függetlenül miattuk haltam meg. És tudja meg az egész világ, hogy megérte. Megérte a szerelemért meghalni, hiszem belülről fűtött. Boldog érzés, és nem bántam meg, hogy olyasvalaki miatt haltam meg, akit szeretek. Sok olyan férfi került az utamba, aki azért halt meg, mert megtetszettem neki. Persze azoknak a férfiaknak az utolsó élményük egy gyönyörűséges extázis, amely még sosem történt velük. Nekem az utolsó emlékem a pokoli fájdalom, ahogy szinte ég a testem, és egyszerre jeges és kemény, mint a kő. A fájdalom újabb és újabb hullámai, és egy viszonzatlan szerelem, ami sosem teljesülhet be. Nem voltam hamupipőke és nem jött el értem a szőke herceg, de nem bántam meg, hogy meghaltam a hercegemért.

***

(Narrátor)

Mikor Forbes sheriff belépett az irodájába, még semmi különöset nem vett észre. Az iroda csendes volt, takarítás utáni szag lebegett odabent. A szőnyeg tiszta volt, a kandallóról letörölték a port és az íróasztal üres felületei csillogtak, mint a Salamon töke.

Csak akkor érte hatalmas meglepetés Liz-t, mikor kinyitotta a második fiókját, és az egykor hatalmas tömegekben aktázott vámpíresetek teljesen eltűntek. Egyetlen cetli sem maradt, az összes ügy, amelyet lejegyeztek, és ami alapján el lehetett volna indulni a vámpírnyomozások ügyében, felszívódott, mintha sose lett volna ott. A sheriff arcára kiülő döbbenetet le kellett volna fotózni, olyan ritkán ül ki ilyen tekintet az arcára, és olyan vicces is volt egyben. Liz leült az asztala mellett lévő székre, és megkövülten nézett maga elé. A polgármesterasszony épp délelőtt adta ki a parancsot, hogy vagy felmutat egy rendes elméletet és rendes bizonyítékot, vagy búcsút mondhat a jelvényének. Ezek után mit lehetne tenni?

Egy fél óra múlva még ugyanúgy ült a széken és bámult a semmibe. A telefonja rezegni kezdett az egyenruha zsebében. Mechanikusan kivette a zsebébe és a képernyőre pillantott.

Bejövő hívás Charlie Swantól.

Felvette, és a füléhez emelte. Ám hiába kérdezgetett bármit Charlie, a sheriff tudatáig már nem jutott el. Mintha elnyelte volna az információt egy vákuum Elizabeth agya és füle között. Végül már nem hallott mást a sheriff, mint üres, monoton morgást, ahogy a másik oldalon letett telefon után szokás. Elvágták a környezetétől, elvágták a tudatától. Csak csöndben ült, kiszáradt könnycsatornákkal, és kattogott az agya, de talán teljesen feleslegesen. A gondolatok már nem jutottak el az elméjéig.

***

– Billy! Jacob! Gyertek be! – invitálta beljebb őket Charlie.

– Erre jártunk, és ma meccs van. Gondoltam nézhetnénk együtt – rántotta meg a vállát Billy.

- Persze. Jacob, Bella fent van, nyugodtan menj fel hozzá. Dumáljatok!

– Oké, köszönöm Charlie – mondta Jake, majd felsprintelt a lépcsőn. Kopogott, majd belépett Bella szobájába. A szoba azonban üres volt, a villany ugyan égett. Kilépett, és rögtön meghallotta, ahogy a csövekben áramlik a víz, így tudta, hogy Bella a fürdőszobában van. Visszament a szobájába és ledobta magát az ágyra. Körbenézett a falakon, képek voltak a lány múltjából, mikor kiskorában festegetett, rajzolgatott. Más díszítés nem volt. Mikor Bella belépett kis híján dobott egy hátast, amikor meglátta Jacobot. Jacob pedig rögtön elpirult, mikor meglátta, hogy Bella egy szál törölközőben jött be.

– Öhm. Szia! – pattant fel Jake. – Én… köhm… kint megvárlak.

– Aha – bólintott Bella. Jacob kiment, és miután Bella felöltözött újra bement.

– Mi a helyzet? –kérdezte Bella. – Nem szólt Charlie, hogy jöttök.

– Port Angelesben voltunk pár alkatrészért és visszafelé jöttünk, mikor apám kitalálta, hogy jöjjünk el. Charlie meg rábólintott.

– Hmm…

- És egyébként te merre jártál? Mi van veled? – kérdezte Jake csevegő hangnemben.

– Semmi különös, olvastam, tanultam.

– Azt már tudod, hogy kivel mész az alapítók napi bálra? – kérdezte Jacob, mire Bella vonásai kérdővé fordultak. – Most pénteken.

– Te miről beszélsz? – kérdezte meglepetten Bella.

– Most van százakárhány éve, hogy letelepedtek ide az első Mystic Forksi lakosok és ezt meg kell ünnepelni. Egy bált szokott adni a Lockwood kastélyban a polgármester és aztán még lesz egy-két hasonló program az évben. Apám a rezervátumot képviseli, szóval ott kell lennie. Én meg gondoltam elhívlak… hacsak nem mész valaki mással.

– Jake, én azt sem tudtam, hogy bál lesz. Ugye nem haragszol, ha nem most döntöm el ebben a pillanatban, hogy egyáltalán elmegyek-e.

– Ja, nyugi, nem gáz. Majd csörögj rám, ha tudsz valamit – váltott át flegma stílusra Jacob, miközben próbálta hova tenni a dolgot.

– Inkább mesélj nekem, kérlek. Pontosan mi is ez? Sosem voltam itt ilyenkor apunál látogatóban, úgyhogy fogalmam sincs, mi van itt – kérte Bella, és Jacob persze szívesen mesélt neki. Este tízig beszélgettek mindenféle városi és rezervátumbéli dolgokról, majd Charlie felkiabált, hogy jöjjön le Jake, így véget ért a mesedélután. Miután elindultak haza Billy-ék Charlie feljött beszélgetni Bellához.

– Mi a helyzet közted és Jacob között, Bells?

– Semmi, haverok vagyunk. Jacob jó fej és eldumálunk – Bella vállat vont, de szíve mélyén a pokol hetedik bugyrában érezte magát. Nem akart ilyesmiről beszélni Charlie-val.

– Úgy vettem észre, eléggé hajt ez a Jacob gyerek.

– Rosszul. Mondtam neked, hogy csak barátok vagyunk.

– De ha lenne valami, akkor elmondanád, ugye Bells? – kérdezte komolyan Charlie.

– Esküszöm neked, hogy ha szerelmes lennék Jacobba, akkor elmondanám neked. De nem vagyok, így azt hiszem, túltárgyaltuk a dolgot.

– Rendben.

– Fáradt vagyok. Jó éjt Apu! – köszönt el Bella.

– Oké, oké! Jó éjt, kicsim! – Charlie leoltotta a lámpát, majd kiment a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.

Bella pedig sokáig feküdt az ágyban, de álom sajnos nem jött a szemére. Ellentétben gondolatokkal, melyek folyamatosan ostromolták, Jacobbal kapcsolatban. Nem akarta megbántani a fiút, de nem tudta, hogyan utasítsa vissza a bálmeghívót. Semmiképp sem akart elmenni a bálba, és Jacobbal meg pláne nem. Edward pedig aznap éjjel nem jött el a Swan házhoz.

Utó-utóirat: Írjatok megjegyzést! (: