33.Fejezet

„Talán ez a történet nem is rólunk szól. Talán nem is vagyok a főhősnő, és te nem vagy a hercegem. Talán ez a világ más körül forog, talán más áll a közepén. Mégsem számít, hogy ki a főszereplő. Itt vagy mellettem, engem ölelsz, engem csókolsz, s ennél többet nem is kívánhatnék.”

33. Deals (Alkuk)

(Emlék 1864-ből)

– Nézz rám, Damon! – mondta Katherine és a férfi először nem teljesítette a kérését. – Nem bízol bennem? – kérdezte Katherine sértődötten. – Nézz rám! – parancsolta. Damon most már visszafordult az ágyhoz. A hófehér lepedőn vérfoltok éktelenkedtek és helyenként el is szakadt. Ez maradt hátra egy-egy Katherine-nel töltött éjjel után. A hölgy méregzöld ruhája Damon mellett hevert, fűzőjéből hiányzott a madzag. Fehérneműje az ágy karfáján díszelgett, s Katherine Ádámkosztümben ült a véres párnák között. Barna haja lágy csigákban omlott a vállára, s a hold fénye megvilágította bársonyos bőrét. Damon mezítelenül állt az ablak mellett. Most már az ágyon ülő kedvesét nézte, s utoljára az arcára pillantott. Barna szeme körül piros volt a szemfehérje, és a karikák helyén bőrszínű erek meredtek, mint befagyott hegyi patakok.

– Szörnyeteg vagy – suttogta Damon és oldalra döntötte a fejét, kíváncsian kémlelve a lány arcát. – Az én szörnyetegem…

- És csak a tiéd Damon, örökre – suttogta Katherine. Akkor még nem gondolta, hogy később ez a mondat hazugsággá válik. Damon odalépett a lányhoz és csókolni kezdte. Nem félt tőle, csak folyondárszerű imádatot érzett, ami az ereiben csordogált. Nem tudta nem szeretni. Elrendeltetett, s az éjszaka végére bevégeztetett.

***

(Emlék 2009-ből, a Bellával történt incidens másnapján)

– Lora! Gyere le, kérlek! – mondta Tanya kicsit kelletlenül. Mindenki az étkező asztalnál ült, persze ez a tárgy is csak a látszat kedvéért volt elhelyezve, de a családi kupaktanácsoknak ideális helyet biztosított. Carlisle ült az asztalfőn jobbján Edward, balján Esme. Esme mellett ült Emmett és Rosalie, Edward mellett pedig Alice és Tanya. Jasper az ajtóban állt és figyelte a jelenetet. Lora leült az asztal túlsó végébe, Carlisle-al szemben.

– Azt hiszem, tudod, miért hívtunk le – mondta komolyan Carlisle.

– Igen, a tegnap esti Bellázás miatt – válaszolta Lora. – Szeretném menteni a bőrömet. Egy, senki nem tájékoztatott, hogy emberek is laknak a házban. Kettő, a vámpírok szoktak tartani embereket, akik biztos étekforrást nyújtanak, és gondoltam, Edwardnak valami hasonló a lány. Három, elfogott a szomj és nagyon kívánatos illata volt, ezért nem tudtam kontrollálni magamat. Sajnálom.

Esme anyai hangon szólt Lorához.

– Bella családtagnak számít, mert Edwarddal van. – Lora felhúzott szemöldökkel nézett Edwardra. - Nem a te hibád, hogy nem tudtad.

– Ez azonban mégsem oldoz fel az alól, amit tettél – egészítette ki Edward.

– Neked kell vigyáznod a házi állataidra! – sziszegte Rosalie a fogai között. Szerette Lorát, de inkább azért szólt közbe, mert Edwarddal nem volt kibékülve.

– Bella nem házi állat! – ellenkezett Alice.

– Rose, nyugi – suttogta Emmett kedvese fülébe.

– Javaslatot szeretnék előterjeszteni – jelentette be Edward. – Mivel én még szeretném élve látni, illetve elhozni a saját házamba Bellát, ezért arra kérlek Lora, hogy költözz ki.

– A városból? – méltatlankodott Tanya. – Ennyire nem lehetsz önző Edward Cullen!

– Nem a városból! – szólt közbe Esme. – Csak a házban nem lakhat.

– Elfogadható? – kérdezte Emmett Lorától.

– Rendben van… - mondta Lora beleegyezően.

– Köszönöm szépen, Lora – mondta Carlisle és őszinte sajnálat tükröződött a szemében. Majd felállt az asztaltól ezzel pedig vége szakadt a konyhagyűlésnek.

***

Elena megmosta az arcát a fürdőszobában. Edward és Bella a kanapén ültek. Amíg Elena a fürdőben időzött, Bella halkan megkérdezte:

- Mi történt vele?

– Úgy néz ki, hogy a Damon nevű vámpír elrabolta őt. Megszökött és most itt van – mondta Edward és gondterhelt ráncok jelentek meg a homlokán.

– Miért rabolta el? – kérdezte Bella.

– Fogalmam sincs – húzta a száját Edward. – Az igazat megvallva, soha nem hallottam Damon gondolatait. Olyan, mint a te buksid – finoman végigsimított Bella fején. – Van egy védőfala.

– Ez kínos – jegyezte meg Bella szűkszavúan. – Itt maradunk éjszakára?

– Igen. Ha Damon tényleg Elenára vadászik, akkor okosabb a házban maradni.

– Ide nem tud bejönni? – kérdezte Bella, miközben felemelte az egyik szemöldökét. – Azt hittem szupererősek vagytok.

– És ez így is van, de nem tudunk olyan házba bemenni, ahol élő személy lakik. Kivéve, ha behívtak minket – magyarázta Edward, miközben Bella egyik hajtincsével játszott.

– Nem a te neveden van a ház, igaz?

– Gyorsan rájöttél.

– Akkor kién? Rokon?

– Igen is meg nem is. Esme testvérének az unokájának a nevén van. Most múlt el huszonegy, elég sokáig fog még élni… De sajnos pár napot elraboltunk az életéből, hogy idehozzuk és beengedtessük magunkat vele, meg a papírokat alá is kellett írnia.

– Azt hittem, nem használjátok önös érdekből az ilyen ráhatást az embereken.

– Nem is. De ha bármi baj történne, akkor itt van ez a kis fészek, ahová csak a Cullen család tud belépni, más vámpír nem. Még Tanya és a Denali klán sem.

– Szóval biztonsági okok… - húzta föl Bella az egyik szemöldökét. Edward nevetésben tört ki.

– Oké, igazad van. Kényelmi okok is vannak itt a háttérben. Néha eléggé ki tudjuk készíteni egymást, és olyankor jól jön egy viskó. Meg persze, arra is jó, hogy a gerlepárok hallótávolságon kívül kerüljenek.

– Mint most mi? – kérdezte pirulva Bella. Edward magához húzta és egy finom csókkal biztosította Bellának a választ.

– Pontosan… - mondta Edward mosolyogva.

– Köhöm… - Elena az ajtóban állt, és ezek szerint végignézte a jelenetet. Kezében egy mobil volt. – Pontosan hol vagyunk?

– Stefan? – kérdezett vissza Edward.

– Igen – mondta kicsit kelletlenül Elena. Mintha neki sem tetszene a válasz.

– A régi Salvatore telken vagyunk a háztól egy kilométerre, keletre.

– A régi… - kezdte Elena, de megállt, mintha valami az eszébe jutott volna.

– Felesleges Elena – válaszolt Stefan. – Minden szót hallottam. Máris indulok.

Elena letette a kagylót, aztán leült a kanapéra. Meredten nézett maga elé, s Edward ébresztette fel kábulatából.

– Jól vagy? – kérdezte ráncolt homlokkal.

– Félek – válaszolt Elena. Ránézett a vele szemben ülő párra, ahogy Bella szorosan Edward mellett ül, a fiú pedig átkarolja, hirtelen hiányérzete támadt. Rájött, hogy féltékeny Bellára. Nem az alakja, vagy a stílusa miatt, hanem a bátorsága miatt. – Bella! – szólt a lányhoz. – Te tudod a titkot?

Edward felállt és kiment a szobából. Alice hívta őt.

– Edwardról? Igen. Elmondta, mert rám támadt az egyik ismerősük, amikor náluk voltam – mondta Bella, és figyelte, ahogy nagy kerek szemekkel néz rá Elena. – Mi az?

– Nem félsz?

– Miért? Edward megvédett akkor is, most is megvéd.

– Nem gondoltál arra, hogy így talán meg is halhatsz, ha mellette maradsz? Mármint, ha Edward, öhm… nem tudja visszatartani a szomját.

– Nem gondolkodtam rajta… Nem félek attól, hogy ez bekövetkezik. Az életemet is rábíznám Edwardra, mert tudom, hogy jó kezekben van. Te és Stefan nem így vagytok? – kérdezte Bella ártatlanul.

– Nos… nem. Mi nem vagyunk most együtt. – Elena elhúzta a száját. Nem tudta, tetszik-e a helyzet most.

– Miért? Nem szereted? – lepődött meg Bella.

– Nem erről van szó – mondta Elena. – Stefan vámpír.

– Igen. És? – kérdezte értetlenül Bella.

– Jesszusom! Nincs és! Nem érted? – Elena hangosan fújta ki a levegőt.

– Elena nem úgy gondolkodik, ahogy te – mondta Edward, mikor visszajött a szobába. Leült Bella mellé a kanapéra és összefűzte ujjaikat. – Bár nem tudom pontosan, te hogy vélekedsz erről Bella, de Elena nem tartja egészségesnek az ember-vámpír kapcsolatokat.

– Szerintem ez nem… fajfüggő dolog – mondta Bella. – Nem az a lényeg, hogy vámpír-ember kapcsolat. Figyelj rám, Elena! Nézd meg a kezét! Emberi formája van? Olyan, mint a tiéd?

– Igen, de ez nem…

- Nem érted a lényeget! – vágott közbe Bella. – Ha Ő az igazi, akkor nem sétálhatsz el csak úgy. Akár vámpír, akár ember. Ez felette áll az emberi és a vámpír mivolton. Egyes körökben úgy hívják: Szerelem.

– Félek… - suttogta Elena, elgondolkodva Bella szavain. Nem tudta, hogy szorulhatott ennyi bölcsesség egy tizenhét éves lányba. Talán azért van, mert ő megtalálta a nagy Ő-t.

– Itt van az üldöződ – mondta Edward hirtelen, és a plátói hangulat azonnal elszállt.

– Damon – nyögte haloványan Elena.

***

- Szia Jenna! – köszönt Bonnie. Jenna éppen zárta be az ajtót.

– Szia Bonnie! Elenát keresed?

– Pontosan… Itthon van?

– Furcsa. Azt hittem veled van. Azt mondta, hogy este beszélni akar veled. Kiment a temetőbe gyanítom. De még délután.

– Nálunk nincsen, az biztos. Megnézem a temetőt, hátha ott maradt írni…

- Sötétben? – kérdezett vissza Jenna.

– Talán Meredith-tel van. Vagy Stefannal.

– Megkéred Elenát, ha megtalálod, hogy hívjon fel?

– Persze! Köszi Jenna!

– Szia Bonnie!

***

(Nikki)

Jessica fejét fogva ébredt. Az eddig ernyedt keze a homlokán pihent, s most reflexből söpört végig a homlokán. De, ahogy kinyitotta a szemét, Jessica ijedten kapott a fejéhez. Egy kádban töltötte az éjjelt, és nem tudta, hogyan került oda. A lába sajgott és a nyaka is elgémberedett. Nem volt kényelmes a fürdőkád. Idegesen túrt bele a hajába, és ahogy végigszántotta fejbőrét, érezte, hogy a feje tetején egy púp magaslik, ami eddig nem volt ott. Megnyomta egy kicsit, majd el is vette a kezét, mert fájt az érintés. A ruhája ép volt, a lábain horzsolások piroslottak, de ettől eltekintve jól volt. Élt.

– Felébredtél… - Mike az ajtóban állt, és felismerhetetlen arckifejezés ült rajta. – Hogy vagy?

Jessica kiakadt. Hisztériás rohamot kapott.

– Mi van? Az éjjel még a könyvtárban voltam, de aztán csak arra emlékszem, hogy itt ébredek. A fejem és a lábaim sebesek, korog a gyomrom és szédülök, fáj a fejem, mint állat, és te… te, aki besétálsz ide, mintha te lennél a Jani, annyit kérdezel, hogy hogy vagy? Képes vagy megkérdezni, hogy hogy vagyok? Mit vágjak hozzád? – kérdezte Jessica, és miután ezt egy levegővel a fejéhez vágta, mélyen szippantotta be az éltető oxigént.

– Szólj, ha lenyugodtál – mosolygott Mike, mire Jess még mérgesebb lett. Úgy fújtatott, mint egy sárkány. Mike várta, mikor robban újból. De ahelyett, hogy szitokáradatot indított el, felült, és kiszállt a kádból. Mike azonnal ott termett előtte, hogy megakadályozza.

– Nem mehetsz el – jelentette ki sziklaszilárdan. Jessica ijedten nézett fel rá, mikor meglátta. Villámsebességgel termett ott, nem számított és ezért nem számított rá, hogy Mike az orra útjában lesz. Kis híján visszazuhant a fürdőkádba, de az utolsó pillanatban megkapaszkodott az egyetlen dologba, ami kézközelben volt… Mike-ba.

Mikor visszanyerte az egyensúlyát, akkor vette észre, hogy a fiú mandzsettáját markolja. Mike finoman elkotorta Jessica nyaka mellől a lány hajtincseit, így szabaddá téve a nyaki ütőerét. Jess megfagyva figyelte a történéseket.

Azután lépések zaja ütötte meg Mike fülét. Tudta, hogy egyetlen személy ismeri ezt a helyet, így nem volt nehéz kitalálnia, ki jön. Megijedt, hogy majdnem rátámadt a lányra, hiszen borzasztóan vonzotta a friss vér, és a meleg nyak gondolata. Erőnek erejével elszakította magát a gondolattól, és Jessicát visszalökte a fürdőkádba. Nem túl keményen, így a lány inkább csak megijedt, mint megsérült. Vámpírsebességgel hagyta el a fürdőszobát, s kulcsra zárta maga mögött az ajtót.

A hűtőhöz lépett, és éppen akkor nyílt ki a bejárati ajtó, amikor kivett egy flaska vért. Nyugodtan becsukta a hűtőszekrényt, és szürcsölni kezdte a vért. Érdeklődve figyelte a látogatóját. Női személy volt, DC cipőben, ülepes farmernadrágban és buggyos felsőben. A felső fekete volt és szivárványszínben volt rá nyomva graffiti hatású felirat. Fekete, tépett haja szög egyenesen hullott a vállára, és az arcán unott kifejezés ült.

– Nikki… - köszöntötte haloványan Mike.

– Lora üzeni, hogy nemsokára meglátogat téged. Addigra tedd a lányt vallatható állapotba – mondta hűvösen Nikki.

– Úgy mint…? – kétkedve nézett rá Mike.

– Nem érdekel, mit csinálsz, megkínzod, vagy megfenyíted. Beszéljen! Ne felejtsd el Mike, hogy ki tett vámpírrá! Most fizetned kell a kiváltságért! Az alku, az alku…

- A kristály kell Lorának, igaz?

– Az ne érdekeljen téged, hogy kinek kell. Csak szerezd meg! Mindegy milyen eszközzel. Remélem, világos voltam.

– Mint, a Nap – nézett bánatosan a behúzott redőnyre Mike.

– Ne cseszd el! – mondta Nikki, majd kiment és becsukta maga mögött az ajtót.