27.Fejezet

"Te sem védekezhetsz azzal, hogy senkit sem bántottál, azzal is bűnt követsz el, ha nem védsz meg valakit."

27. Vampire shokk (Vámpírsokk)

(Emlék 1864-ból)

Amikor Stefan felébredt, újra visszatért az összes emléke, ami eltűnt Katherine igézése miatt. Újra látta magát Katherine szobájában. A lány befejezte a fésülködést, és odament hozzá. Stefan az ágyon ült, és csillogó szemekkel nézte. A karcsú derekát, a természetes mosolyát, hullámos tincseit, amik néhol az arcába lógtak. Az egész lénye elvarázsolta Stefant. Végre szerelmes volt, igazán szerelmes.

– Szeretnél szórakozni velem, Stefan? – kérdezte Katherine játékosan.

– Csak, ha előtte elmondod a játékszabályokat, Miss Katherine – mosolygott Stef.

– Azt hittem, ismersz már ennyire – ráncolta a homlokát Katherine, de a szája széle még mindig felfelé görbült. – Nincsenek szabályok.

Stefan megcsókolta szerelmét, aki finoman viszonozta azt. Aztán, ahogy a szájak játéka egyre mélyebbre ment az éjszakában, olyannyira lett a hangulat is forróbb. A kedves puszik napja lejárt, ideje volt végre belemenni az éjjelbe, és végre szenvedélyes csókokat váltani. A tiltott gyümölcs mindig a legédesebb, és ezt mindketten tudták, mindkettőjüket elvakította az édesség. Végül Katherine-t nem csak az édesség, de az éjség is hatalmába kerítette. A vágytól eltorzult arca láttán azonban Stefan számára véget ért az este.

– Az arcod! – Tágra nyílt szemekkel hátrébb húzódott tőle. – Olyan, mint egy démoné!

– Stefan, nézz csak a szemembe, ugyanaz a Katherine vagyok, akit szeretsz! – A lány szeméről lassanként visszahúzódott a vörösség, és így tiszta barna szemét mutatta a világnak.

– Nem! Te nem az vagy! Te egy szörnyeteg vagy!

Katherine mélyen a szemébe nézett, és ráerőszakolta saját akaratát a fiúra. Mentette a kapcsolatukat és a titkot.

– Amit az előbb láttál, elfelejted, Stefan. Nem emlékszel semmi másra, csak, hogy szeretsz. És, ha bármikor meglátnád a vámpír énemet, azonnal elfelejted és a szerelemre emlékszel. Semmi, de semmi nem választhat el minket.

– Semmi nem választhat el minket – suttogta Stefan.

Katherine közelebb csúszott hozzá, és ajkaik újból egymáséra tapadtak. Az volt az első éjjel, mikor Stefan az egész éjjelt Katherine-nel töltötte. Az első éjjel, mikor együtt voltak. Az első éjjel, mikor megigézték.

Stefan nézte, ahogy a vízben tükröződik az arca. A tó mellett ült, Mystic Forkstól északra a kőfejtőnél. Emily Bennett ide hozta őket, miután meghaltak. Átváltozása után ez volt az első alkalom, hogy látta magát. Az arca ugyanolyan volt, mint egy héttel ezelőtt, mikor még ember volt. De mikor megérezte a friss vér illatát, ahogy Damon reggelizik, az arca eltorzult és valóban olyan volt, mint egy szörnyetegé. Nem akart ilyen lenni, nem akart vámpír lenni. Nem akarta, hogy bárki is ilyen arccal lássa.

(Elena szemszöge)

Amikor a szüleink meghaltak, Apu összes kacatja egy dobozba került. Az összes régi Gilbert dologgal együtt. Képek, könyvek, füzetek, ruhák. Minden, amit nem akartam látni, minden, ami a szüleimre emlékeztetett, azt ebbe a dobozta zárták. Jenna és John bácsi szedték össze a dolgokat. Utálták egymást és sokat veszekedtek, miközben pakoltak. Nem értettem miért, aztán John mondta el, hogy régebben lefeküdtek, és ezért bánik így vele Jenna. Nem erre akartam kitérni, de ez is része a történetnek. Jeremy meg se nézte a dobozt, de én vetettem egy utolsó pillantást rá, mielőtt bezárták és a régi boltba rakták volna. Régi fénykép Johnatan Gilbertről, óra, és Johnatan naplója. Nem apáé volt, ezért arra gondoltam, elolvasom. Kivettem a dobozból és fölvittem a szobámba. Ránéztem a sajátomra, a zöld könyvecskére, amiben gyakorlatilag az életemet rejtegettem. Másfél évszázadnyi különbség látszott rajta, de én ugyanazt csináltam, mint ő. A Gilbertek… őrültek.

Ez még jobban tudatosult bennem, mikor elolvastam a naplót. Őrült találmányok és rettegés az éjszaka démonjai miatt. Nem értettem, hogy mi lehet ez, és hogy valóság, vagy túlságosan élénk volt a fantáziája. Ezen a héten újra átlapoztam a könyvet, nem is tudom… talán unalomból. Megakadt a szemem több dolgon is, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Mesél Giuseppe Salvatore-ról, aki a legnagyobb pártfogója volt. A fő terv kitalálója. Illetve említést tesz Giuseppe fiairól is Damon és Stefan Salvatore-ról. A fiúkról, akik még nem voltak beavatva a vámpírok elleni tervbe. A fiúkról, akik egy bizonyos Katherine Pierce nevű hölggyel töltötték a nyarat. Stefan és Damon Salvatore, akik meghaltak a Willow-i csatában…

Nem csak ez a momentum ragadt meg. Egy rajzzal egybekötött leírás is volt benne, hogy milyen egy vámpír arca. A szeme vöröslik, a szemüregben pedig megkeményednek és kiduzzadnak az erek. Elég ijesztő képet mellékelt a leírásához Johnatan, de nem igazán tudtam elképzelni, hogy létezhet ilyen. Nos, hogy most láttam Stefan arcát, ami teljesen olyan volt, mint ahogy a Gilbert ősöm leírta a naplóban… elhiszem. Sőt, még félelmetesebb élőben, mint, amit John leírt. Komoly bizonyítékra leltem Stefan által. Viszont tőle akartam hallani, az igazságot.

– Az arcod! – vetettem a szemére, miközben a szavaim mintha túlságosan is hangosak lennének ezen a kihalt estén, ezen a kihalt verandán. – Stefan, mi vagy te?

Nem válaszolt. Még mindig háttal ált nekem, s lassanként fordult felém.

– Mi vagy te? – kérdeztem újra.

– Tudod – válaszolta és teljesen felém fordult. Az arca tiszta lett, mint minden normális embernek. Mégsem hittem el, hogy ő normális. Mégsem hittem el, hogy ő ember.

– Nem, nem tudom. Ez nem lehet – nyeltem nagyot, miközben válaszoltam.

– Elena, minden, amiben eddig hittél, minden, amit eddig tudtál, meg fog változni – mondta és az arca meggyötört volt és komoly. – Készen állsz erre?

– Mi vagy te? – kérdeztem tőle újból. Bólintott, majd erősen artikulálva ejtette ki azt az egy szót, amit vártam, de valójában gyűlöltem hallani tőle.

– Vámpír.

Eszembe jutottak az állat támadások a hírekben, Meredith eltűnése.

– Menned kéne. – Arrébb léptem és kivettem a kulcsot a zsebemből, de Stefan nem engedett oda az ajtóhoz.

– Elena, engedd, hogy elmagyarázzam.

– Menj el Stefan! – Kirántottam a kezemet az övéből és beledugtam a kulcsot a zárba.

– Nem, Elena, szeretlek, és engedd, hogy elmagyarázzam!

– Nem, Stefan, nem akarom hallani!

(Narrátor)

A Cullen házba kopogtattak. Tanya nyitott ajtót, és mosolyogva üdvözölte az érkező vámpírt. Tanya egyik legjobb barátnője érkezett látogatóba a szintén szőke Lora. Lora Nagy- Britanniában változott át és ott is élt egészen az évezredfordulóig. Tanyaval is ott ismerkedett meg, aki világjáró körúton volt éppenséggel. Ki nem hagyhatta volna London vámpír-negyedét, ott hozta őket össze a sors. A két őrült szőke vámpírlány, akik bármire képesek. London arra az időre veszélyesebb hellyé vált, mint valaha.

Lora szőke tincsein boldogan játszott a holdfény, s ugyanígy édes állatkájának hófehér bundáján.

– Lora! Te őrült ribanc! – mosolygott Tanya, és azonnal kitárta az ajtót, és megölelte barátnőjét.

– Jó látni téged… őrült ribanc! – nevetett Lora, miközben Tanyat ölelte. – Bejöhetünk?

- Persze, édesem, de te jó isten! Honnan szerezted őt? – kérdezte Tanya, miközben a hófehér állatot nézte.

– Nem tudhatod, mit rejteget anglia északi erdeje - mosolygott Lora.

– Oké, akkor viszont távol maradok egy időre, azoktól az erdőktől, mondjuk… egy örökkévalóságra. De ugye a tiéd nem fog bántani engem?

– Engedd meg neki, hogy körbeszaglásszon. Egyébként nem adtam rá parancsot, és nem is vagyok veszélyben, szóval nem, nem fog bántani téged – nyugtatta meg barátnőjét Lora.

– Hogy kaptad el? – kérdezte Tanya, miközben az állatot nézte.

– Szerinted odamentem szakadt farmerben, meg munkáspólóban és nekiálltam szaladgálni utána? – húzta fel Lora az egyik szemöldökét.

– Pont ez az. Nem tudom elképzelni rólad.

– Mondjuk úgy, hogy mély benyomást tettem egy igen kedves helyi úriemberre, aki segített rátalálni. Szegényke egyedül volt, az anyját megölték, a testvérei, ha voltak elvesztek. Nem bírta volna ki a telet nélkülem, így befogadtam.

– Ó, micsoda véletlen. Nem volt mögötte semmi védelmi hátsó szándék? Oh, milyen bájos… lenne, ha igaz is lenne – nevetett Tanya.

– Nem baj, ha kiszolgálom magam? – kérdezte Lora.

– Csak nyugodtan. Addig én szemezek a… plüssállatoddal.

Lora kinyitotta a hűtőszekrényt, de hiába keresett, nem talált vért benne.

– Öhm, Tanya! Oké, hogy ti diétán vagytok, de semmi vért nem tartotok itthon? – kiáltott vissza barátnőjének.

– Bocsi Lora!

– Semmi gáz, majd holnap megcsapolok valakit, vagy bemegyek a vérbankba.

– Egyébként mennyi időre maradsz? – kérdezte Tanya.

– Zavarok?

– Dehogyis! Csak, hogy feltöltsem-e a készletet?

– Hagyd csak, ellátom én magamat! Egyébként nem maradok sokáig, maximum egy-két hónap. De addig felforgatom az életedet, édesem!

Lora lezuttyant a kanapéra, és bekapcsolta a tévét.

– Hogy halad az Edward ügy? – kérdezte Tanyatól, aki abban a pillanatban ült le mellé.

– Passzolok. Edward megtalálta az igazit… egy embert – forgatta meg a szemeit Tanya. Lora felnevetett.

– Ez szívás. Kicsit gáz, hogy embercsajszival szívesebben szexszel, mint veled. Mi van veled, Tanya? Nem vetettél be mindent, aranyom? – viccelődött Lora.

– Sosem szexszeltem Edwarddal. Ő mindig is homlokráncolós, merengős Edward volt velem – sóhajtott Tanya. – De nem érdekel Edward! Találtam magamnak mást! A neve Damon Salvatore.

– Várj! Te lefeküdtél Damon Salvatore-ral? – kérdezte Lora.

– Igen, és bár a kapcsolatunk csak a szexből áll, nem érdekel. Megéri a srác.

– Oh, azt meghiszem. Amikor Londonban volt Damon, engem is megtalált. Nem rossz a srác, hmm? – nevetett Lora. – De nem kell félned, amíg veled van, nem fogok rányomulni. Keresek magamnak valami helyes focista pasit.

– Ó, igazán kár. Szívesen lettem volna édes hármasban veled meg Damonnal – vigyorgott Tanya.

– Mi ez a perverz arckifejezés, édesem? Csak nem beindult a fantáziád?

– Mikor megjöttél, már azon gondolkodtam, milyen örültségeket csinálunk majd együtt. Szerintem ez felkerülhet a listára.

– Erre iszunk! – pattant fel Lora. Kivett egy vodka-s üveget a szekrényből és két pohár kíséretében tért vissza, körül-belül fél másodperc múlva. Arcán tipikus kislányos mosolya virított. Kitöltötte az italokat, majd egyet Tanya kezébe nyomott.

– A megérkezésedre! – mondott tósztot Tanya.

– A vendégszeretetedre! – mondta Lora.

– A barátságra! – egészítette ki Tanya.

– Csirió! – mondták egyszerre a lányok, majd fenékig ürítették a poharakat.

***

Elizabeth Forbes sheriff az autójához sétált, mikor egy kukasor mellett ment el. Vér illatát érezte, és irtózatos büdöset is. A szemét illata nem éppen kellemes volt és majdnem el is nyomta a vér illatát. De a földön vércseppek voltak, így a szakképzett sheriff figyelmét nem sikerült megkerülni. Liz felnyitotta az egyik kukát, nem talált benne semmi különöset. Csak szemétkupacokat. Felnyitotta a második kukát is, és Tanner edző mosolygott rá a szeméthalom közepéről. Liz hátraugrott, mire a kuka fedele visszacsapódott. A sheriff azonnal értesítette az embereit és a mentőket. Mikor végzett ezzel, újra felemelte a kuka tetejét. Tanner edző nyakából már csak szivárogni sem szivárgott a vér, de a rászáradt folyadék ott vöröslött. Liz tudta mivel van dolga, biztos volt benne, hogy vámpírtámadás áldozata lett a történelem tanár.

Amíg az emberei kiértek Liz a történeten gondolkodott, hogy adják be ezt a városnak. Egy újabb állat támadás? A város közepén? Tragikus öngyilkosság? És utána valaki a kukába dobta? Normális gyilkosság, aminek a tettesét sose kapják el?

Nincs túl sok kecsegtető választási lehetőség.