25.Fejezet

„Néha nem kell mást tennünk, csak behunynunk a szemünket és hinni benne.”

25. Seherezade’s story (Seherezádé meséje)

(Narrátor)

A régi Fell birtokon kísértetiesen tökéletes volt az éjszaka. A Hold fehéren világított, míg az üstökös arany színben pompázott. Lassan haladt az égen, s az erdőből tökéletesen rá lehetett látni. Az eddig összegyűlt felhőtömeg továbbvonult, így makulátlan volt az égbolt. Ideális egy kis éjszakai piknikhez a régi templom mellett, és nem mellesleg onnan tökéletesen lehetett látni a természet feletti lények különlegesen sűrű éjjelét. Damon Salvatore végre megtalálta a sírt a templom alatt, Bonnie közreműködésével, aki éppen a földön feküdt eszméletlenül. Damon egy tökéletes szeánszot szervez ma estére, amire szerencsére VIP-belépőnk van. Vicces látvány, hogy miközben Damon megpróbál valamire komolyan odafigyelni, koncentrálni és még magában is kántál valami latin nyelvű szöveget, pont időszerűen érkezik az öcsi, hogy elrontsa az esti bulit.

Megjöttek a házigazdák, Alice, Jasper és Edward Cullen. És természetesen Elena kiharcolta magának, hogy eljöhessen a ma esti halottak-partyjára. Pedig ő még nem is sejti, hogy barátai, akik ma körülötte vannak, mind természetfeletti lények és Bonnie kivételével mindegyikőjük vámpír, és mindegyikőjük halott.

– Damon! – kiáltott Stefan, megtörve a békés csendet (eltekintve Damon kántálásától). A vámpír azonban nem hagyta kizökkenteni magát, elszánt volt, ezúttal mindenképpen ki akarta szabadítani Katherine-t.

Stefan beugrott a lyukba, éppen Bonnie mellé. Kikapta Damon kezéből a nyakláncot, mire az lekevert neki egy taslit.

– Mi a fenét csinálsz? – kiabált Damon. Megjelent Stefan mellett Alice, Edward és Jasper is. – Csúcs… erősítést is hoztál?

Alice felkapta Bonnie egyelőre ernyedt testét és Elena gondjaira bízta. Mikor Elena meglátta legjobb barátnőjét, meg kellett támaszkodnia egy fában. Alice odavitte hozzá, és letette az avarba. Elena leült és Bonnie fejét a térdére rakta, hogy ne a földön feküdjön.

– Él, nyugodj meg. Ha felébred, nem fog felismerni téged, illetve nem biztos, hogy fel fog, lehet, hogy érthetetlen dolgokat kezd motyogni. Nyugtasd meg! És szólj, ha felébred! – adta ki neki a vámpírlány az utasításokat, majd visszament a fiúkhoz.

– Törődj bele Damon, ennyi. A játszmának vége – próbálta lezárni az üstökös dolgot Stefan, de mint tudjuk, a bátyus sosem fogadja el, ha úgy ér véget a játék, hogy még nem léphetett. Természetesen a játszmának még koránt sincs vége, de ezt persze Stefan is jól tudja.

– Mivel állítanál meg? – kérdezte gúnyosan Damon. – Van üstökösöm, van kristályom, sőt egy boszorkányom is, és ha minden jól megy, még ezen az éjjelen meglesz Katherine is.

– Damon, értsd már meg! Ő nem szeretett téged! Megbűvölt, nem tudtál ellenkezni, nem láthattad! – Stefan-bölcs-öcsike szavai nem igazán hatották a mindenre-elszánt-sexis-Damon-bátyust. Ki akarta kapni Stefan kezéből a nyakláncot, de Edward látta előre tervét, ezért elállta az útját.

– Ne avatkozz bele, semmi közöd hozzá – szűrte fogai között Damon, még viszonylag nyugodt volt, ahogyan az éjszaka is.

– Amíg az én kertemben vagy, addig igenis van közöm hozzá – jelentette ki higgadtan Edward. Ó, a pontos, mindig kimért és higgadt Edward, akinek semmivel nem lehet felnyomni az agyvizét… Nos a következőkben megpróbálkozom ezzel, de ez már a jövő zenéje…

Damon rátette kezét (mely most a Hold és az üstökös fénye miatt sejtelmesen fehérlett) Edward vállára, mintha jó baráti tanácsot akarna neki mondani. Ám, egy szempillantás alatt, mielőtt Edward védekezhetett volna, Damon a falhoz vágta a vámpírt. Erre azonban Jasper, aki eddig felmérte a hangulatokat, előrelépett egyet a futóval. Elkábította Damont, aki nem holtan, de eléggé élettelenül rogyott földre. Stefan a nyakába akasztotta a kristályos nyakláncot, majd elrejtette a pólója alá.

– Maradjon csak nálad. Ez a kristály… furcsa érzelmi ereje van. Nem tudnám megfogalmazni, hogy mi ez, mert soha nem láttam még ilyet. A mi házunkban semmiképpen se maradhat – merengett Jasper, majd Stefanra nézett. – Vidd el, minél messzebbre innen, vagy maradjon nálad, amelyik biztonságosabb. Nem tudom, meddig marad eszméletlen és, ha felkel, milyen érzelmekkel lesz teli. Mindenesetre vigyázz! Elég komoly adag nyugtatólöket kellett hozzá, hogy kiüssem. Ő nem vegetáriánus, igaz?

– Nem – felelte Stefan.

Edward leporolta a felsőjét, megropogtatta, egy-két csontját, és újra (hülye megfogalmazás, de) életre kelt.

– Mi legyen vele? – kérdezte Edward Stefantól, miközben Damon ernyedt testét fürkészte.

– Hazaviszem. Bezárom, és nem lesz vele több gondunk. Az üstökös pedig szépen elvonul és majd száz év múlva visszatér. Alice, kérlek, gondoskodj a lányokról. Vidd haza őket Elenához.

A fekete hajú koboldlányka bólintott, Stefan pedig felkapta bátyját és villámsebességgel száguldott a Salvatore lakosztály felé a hullával. Alice kedvesen odasétált a lányokhoz, látta, hogy Bonnie még mindig eszméletlen volt. Felemelte a boszorkányt és biccentett Elenának, hogy kövesse, majd segítségkérő pillantást vetett Jasperre.

Elena arca tele volt értetlenséggel és vegyes érzelmek kavarogtak a gyomrában. Még ő maga sem tudta, hogy reagáljon a történtekre. Jasper lenyugtatta és kellemesebb mederbe terelte volna érzéseit, ha tudta volna… Elena nyakában ott lógott a verbénás nyakék, így Japser képessége lepergett róla.

***

Üdvözlöm Önöket, Logan Fellt hallják a késő esti hírekkel!

Sikeresen zárult a bajnokság első meccse a Mystic forks-i farkasok számára. A hazaiak 34-28-ra verték el a California államból érkező Big River-i halakat. Az évadnyitó meccs első felében még a vendég csapat vezetett 19-15-re, de a második félidőre feléledtek a farkasaink. Zavargások nélkül zárult a ma esti mérkőzés.

Eltűntnek nyilvánították a tizennyolc éves Meredith White-ot, akit három napja hiába keres a családja, kérem, aki látta a lányt, értesítse a rendőrséget.

Holnap érkezik felénk egy hidegfront, esőzésre, nagyon erős szélre kell számítanunk. A Nap nem fog előbújni a felhők közül, ezért nem érdemes szabadtéri programot, kirándulást szervezni. Csapadék jellemzi majd a hétvégénket, ezért kérem, vigyázzanak a csúszós utakon. Balesetmentes hétvégét kívánok mindenkinek!

Holnap reggel Mary Double érkezik a legfrissebb hírekkel! Köszönöm a figyelmüket, jó szórakozást kívánok!

***

(Bella szemszöge)

A szőke meseszép lányt Tanyanak hívják. Ezt már sikerült megtudnom. Nagyon meglepett, mikor beszélgetni hívott a meccsről. Nem is akartam otthagyni Edwardot, de Tanya azt mondta, hogy Edwardnak valami fontos dolga akadt és, hogy ő kérte, hogy a szépségkirálynő szórakoztasson.

– Gyere! Elviszlek hozzánk! – jelentette ki mosolyogva és megfogta a kezem, majd húzni kezdett. Beadtam a derekamat és engedtem, hogy vezessen. Egy hófehér, makulátlan Mini-hez vitt, aminek (esküszöm, hogy így volt) a felnijében meg tudtam nézni magamat. Úgy csillogott villogott, mintha most gurult volna ki valamelyik szalonból.

– Csüccs be! – parancsolt kedvesen rám, mikor látta, hogy megállok és tátva maradt szájjal nézem a kocsiját. Beültem és bekötöttem magamat, aztán csodáltam a rengeteg műszert, meg ketyerét, ami benne volt.

– Ne nézz így! Ez csak egy autó! – nevetett, majd a gázba taposott. Be se kötötte az övét. Nem szóltam érte inkább. Bekapcsolta a rádiót és felhangosította. Épp az én egyik kedvencem ment. Amikor látta, hogy halkan dúdolom, még hangosabbra tekerte, és énekelni kezdett. Csengő hangjától hirtelen elállt a lélegzetem, majd összeszedtem az ábrázatom. Én is énekeltem a dalt, és, ahogy láttam, hogy gátlástalanul dalol mellettem, nekem is kicsit lejjebb csusszant az a bizonyos távolságtartási fal. Együtt énekeltünk a Miniben, és mikor vége lett a számnak, együtt nevettünk magunkon.

– Na, ez jó volt! – jelentette ki mosolyogva, miközben lejjebb halkította a reklámot. – Egyébként te merre laksz? – kérdezte.

– A Grilltől nem messze, a Szt. James utcában.

– Na, arra se jártam még – nevetett. – Nem rég költöztem ide Cullenékhez. Még nem volt időm körbenézni a városban. Ha van kedved, egyszer még körbejárjuk közösen, oké?

– Persze, szívesen – válaszoltam mosolyogva. Közben magamban teljesen leesett az állam, hogy a Phoenixi barátaim száma lassan hatványozódik.

– Mindjárt ott vagyunk – jelentette ki pár perc autókázás után. Lekanyarodott balra, egy földútra, majd egy nagy kapun át egy erdőbe érkeztünk. állt már ott egy másik autó, de nem ismertem föl, hogy kié lehet. Az úton haladva egy perc alig telt bele és megláttam a Cullen házat. Házat… inkább villát. Egy hatalmas, gyönyörű épület volt, aminek a falai félig kristálytiszta üvegből voltak. Amikor a ház tövébe értünk Tanya megállt az autóval.

– Itt szállj ki, én leparkolok a garázsban, te addig nyugodtan menj be, az ajtó nyitva van – mondta mosolyogva. – Egy pillanat és jövök.

– Rendben – válaszoltam és kiszálltam a csodajárgányból. Félénken indultam el a lépcsőn a teraszra. Benyitottam, és kellemes félhomály fogadott, de hiába köszöntem senki sem válaszolt. Nincs itthon senki, de az ajtó és a kapu is nyitva van… Érdekes.

A ház modern volt, mégis volt benne egy nosztalgikus érzésem. A falakon régi idők nagy festőinek képei, a kanapé hófehér bőr volt, egyetlen folt nélkül. Hatalmas plazma tévé, és körbe rengeteg könyvespolc fogadott. Több ezer könyv lehetett csak az előtérrel egybekötött nappaliban. Egy télikertféleség is volt itt, amiben egy gyönyörű szép fekete zongora állt.

Tanya elkapta a kezemet, kisöpört egy szőke tincset a szeméből és közben húzni kezdett befelé a házba. Egy lépcsőn mentünk felfelé, és alig volt időm körbenézni, olyan gyorsan húzott felfele. Ahhoz képest, hogy milyen magas sarkúban volt, szerintem a Coopert is gyorsabban futná le, mint én. Egy szobába vezetett, ami szerintem talán vendégszoba lehetett, mert egy hatalmas fekete kanapé volt benne, meg három falon könyvespolc. Egy nagy tévé a falra akasztva, amit a kanapéról tökéletesen lehetett nézni. Volt benne még egy nagyon modern hifi, ezer gombbal mellette körben pedig polcokon ezerféle CD-vel. Aludni? Nem hiszem, hogy bárki is használná alvásra ezt a szobát, főképpen az ágy hiány miatt.

- Nyugodtan nézz körbe, vagy kapcsold be a lejátszót, vagy a tévét, vagy olvass nyugodtan. Én elmegyek a mosdóba, ha nem zavar – azzal kilibbent a szobából. Én pedig percekig tátottam még a számat.

(Edward szemszöge)

Nagyon rossz érzés volt tudni, hogy gyenge vagyok. Damon Salvatore úgy vágott neki a földnek, mintha csak valami játékkatonát tenne arrébb az útjából. Az a vámpír embervérrel táplálkozik és ráadásul idősebb is nálam… mint kiderült.

Telefonom éles csörgése rántott ki gondolataim közül. Tanya hívott. Kelletlenül vettem fel.

– Halló!

– Szia, Edward! Képzeld, a szobádban várlak és van egy meglepetésem is: nincs rajtam semmi!

– Tanya… - kezdtem volna veszekedni vele, ugyanis egy cseppet sem hozott lázba a gondolat, hogy egy meztelen vámpírlány vár a szobámban. Azonban félbeszakított.

– Háhá, bevetted! Csak ugratlak, ne aggódj, van rajtam ruha. Ennél sokkal nagyobb a meglepetésem! – csicseregte. – És garantálom, hogy örülni fogsz neki. Szóval érj minél előbb haza!

Csapódott egy ajtó a vonal túloldalán, ebből arra tippeltem, hogy a garázsnál lehet. A bejárati ajtónak nem ilyen hangja van. Azzal a vonal megszakadt.

Kíváncsivá tett egy kicsit Tanya, de ezt még magamnak sem mertem bevallani. Pont azért, mert nem, mint nő tett kíváncsivá. Annyira őszintének tűnt, mintha tele lenne energiával. Pont, mint régen, mikor megismertem őt.

Egy pillanat múlva már otthon is voltam és nyitottam ki az ajtót. Azonban, mikor a kilincsre ért a kezem, azonnal lefagytam. Meleg volt a fém, és édes illat áradt belülről. Egyetlen ilyen lebilincselő illatot éreztem eddig. Belláét.

Nagyot szippantottam a kinti, még tiszta levegőből, majd benyitottam, és felrohantam a lépcsőn. Az illat nyomvonala oda vezetett, egyenesen a szobámba. Ráhangolódtam Bella illatára, aztán beléptem a szobámba. Bella háttal állt nekem ezért nem hallotta, ahogy megérkeztem. A könyvespolcot nézte, szája édes o alakot formált, ahogy csodálta a „kis” gyűjteményt.

– Van egy pár darab – szólaltam meg végül, de egy gombóc még mindig égette a torkomat. Bella tekintete azonnal rám szökkent, majd elpirult.

– Öhm… - harapott bele alsó ajkába – igen, néhányezer.

– Régóta vagy itt? – kérdeztem csöndesen.

– Ó, nem! De, ha zavarok, akkor azonnal elmegyek – mondta és azonnal arrébb lépett a könyvespolctól.

– Nem, dehogyis! Nem azért kérdeztem. Nem szeretném, ha elmennél – mentettem a helyzetet és a szőrömet. Becsuktam az ajtót, hogy eszébe se jusson kimenni rajta, és közelebb léptem hozzá. – Sajnálom, hogy otthagytalak a focimeccsen. Családi probléma volt – szabadkoztam.

Bólintott, miközben a cipőm előtt a szőnyeget nézte. – Semmi baj, tényleg. Mit olvasol most? – kérdezte és fejével a könyvek felé bökött.

Éreztem, hogy felcsillan a szemem.

– Ülj le a kanapéra! – mondtam neki mosolyogva. – Felolvasok neked.

Először furcsán nézett rám, de aztán teljesítette kérésemet. Én célirányosan levettem egy zafírkék borítójú könyvet. Leültem Bella mellé a kanapéra és miközben küszködtem a bennem lévő éhséggel és vággyal, fellapoztam a könyv száztizenkettedik oldalát.

„A táj mesés volt. Az ég gyönyörű narancssárgás alkonyatszínekben pompázott. A felhők alját megvilágította a lemenő Nap, így még varázslatosabbnak tűnt. Egészen más képet festett, mint a nyüzsgő város bűze és szürkesége. Ott is hasonló az alkonyat, de teljesen más, hogyha a szomszéd putri élvezeteit és a szemben lévő kocsma verekedésének zaját hallanod közben. A fölöttem lakó hatgyerekes asszonyság ilyentájt szokta az aznap összegyűlt mocskot egy vödörből az utcára önteni. Utána az ablakomban olyan trágyabűz terjeng, hogy az ember kedve rögtön elmegy a naplementében való ábrándozástól.

Ez a hely teljesen más volt, de talán nem csak azért gondolom ezt, mert szép a táj. Talán azért is, mert a szerelem szépen lassan beette magát a szívembe. Talán azért, mert üres gondolataimat egy női személy tölti ki. Tudom, ez illetlenség, de mégse gondolhatok a bordély lányaira. Azok a mocskos nők semmit sem jelentenek nekem és nem is tudnak soha a gondolataim közé bújni, és kitölteni engem. Egyetlen lány van, aki erre képes. Egy olyan lány, akihez még alig szóltam, mégis mintha már ezer éve ismerném. Mintha a szívem átkapcsolt volna szerelem üzemmódba, ha őt meglátom. Bár nem tudhatom, ez-e az igaz szerelem, mégis folyton, folyton ezt érzem.”

– Azt hiszem ennyi elég volt, gyönyörű hangomból. – Rámosolyogtam Bellára, aki megbabonázva ült mellettem.

– Nem, de tényleg! Imádtam! A hangod is pontosan illett a könyvhöz, ha én olvastam volna, olyan lenne, mintha egy nő fejezné ki a férfi szerelmét. Az pedig sosem ugyanolyan hatású. Olvasol még nekem? Kérlek!

– Most nem Bella, inkább beszélgessünk. Szívesen megismernélek. – És mint Seherezádé, holnapra próbálgattam tartogatni a mese végét.