37.Fejezet

„Mi lenne, ha egy percre is nyugalom lenne? Akkor már szegényebb hely lenne a világ…”

37. In the life's bondage (Az élet fogságában)

(Narrátor szemszöge)

Elena lassanként ébredt fel, és sajgó fájdalmat érzett minden tagjában. Egy fotelba hajtogatták, hogy aludhasson, de minden tagja elgémberedett a kényelmetlen üléstől. Mikor kinyitotta a szemét, és idegen környezet fogadta, hirtelen előugrottak az emlékek. Az emlékek arról, amikor szabadulni próbált, hogy ne tegyék a szája elé a kábítóval átitatott kendőt. Amikor sikoltani akart, és kapálódzott, de hiába, a torkán nem jött ki egyetlen hang sem, és az erősen szorító karok ellen nem tudott küzdeni. Amikor érezte, hogy baj közeleg, érezte a hideget és aztán látta a körülötte áramló fenyegetést. Amikor a szülei sírja elhalványult a könnycseppektől, elhalványult minden, és összemosódott, mint egy kisgyerek első festett képe. Visszaemlékezett arra, mikor a fájdalom torz krokodilja minden fogát a szívébe mélyesztette, és csípte, ráncigálta, majd megölte a csöndesen, de élettel telin dobogó szívét, amely gyorsan megszakadt a hiánytól. A hiánytól és a becsapottságtól, amit Stefan hagyott maga után. A szép emlékek hamar eltűntek, a mérlegben sokkal többet nyomtak a rossz, fájó pillanatok, mint a derűvel teli napsugaras délutánok. A napfénnyel együtt tűnt el a melegség, a szeretet, és Stefan is.

Elena szemeiben újra könnycseppek gyűltek, de hamar visszanyelte őket, majd félénken és kutatón vizsgálta a helyzetét. Ki kellett jutnia, ez lett az elsődleges feladat. Stefan a háttérben kapott csak helyet, ebben a felvonásban.

Barackszínű szobában ült Elena, melyen virágos tapéta volt körbefuttatva a falon. A sarkokban antik sarokszekrények álltak, rendíthetetlenül, s az idő vasfoga sem fogott már rajtuk (látszólag). Az egyik szekrényben egy hatalmas tükör állt, és előtte kristálypoharak sorakoztak katonás rendben. A kristálykészletek mellett italok is helyet kaptak, s ezzel is színesítették a szekrény tartalmát. Egy másik szekrény közepén egy régi kakukkos óra figyelt, az ingája folyamatosan jobbra, majd balra billent. Mellette könyvek százai ültek a polcokon mesteri összevisszaságban. A szoba közepén egy üvegasztal volt, talán szalonnak használhatták a lakói.

Azonban Elenának nem volt túl sok ideje szemlélődni, mert két hófehér szárnyas ajtó közül már nyílt is az egyik és egy fekete hajú nő lépett be rajta.

– Felébredt – kiáltotta.

– Végre, valahára! – sóhajtott egy másik nő. Ez a hang ismerős volt Elenának, úgy tippelte, hogy talán az egyik iskolatársának lehet hasonló hangja. – Akkor rám, már nincs is szükség, ugye? – Jessica az! Közben beugrott Elenának.

A fekete hajú lány odament Elenához és kitépte a nyakából a verbénás nyakláncot. A lánc megégette az ujjait, de ő nem foglalkozott vele, a földre dobta az ékszert.

– Na, most már nem tudsz védekezni. Az elméd védtelen, így nem lesz probléma – mondta elégedetten Nikki. Odahajolt Elenához, hogy igézés alá vesse, de a lány megpróbálta kitépni a nyakából a láncot, mely a napsugaraktól védte a vámpírt. Sajnos nem sikerült, és értelme sem lett volna túlságosan sok, mivel már alkonyóra járt az idő. Elkeseredett próbálkozás volt ez, s izmai még annyira ernyedtek voltak, hogy lassan tudott csak mozdulni.

Nikki egy pofonnal jutalmazta a próbálkozását, hangosan csattant a lány arcán.

– Arról nem volt szó, hogy bántod a vendégünket – hallatszott egy újabb hang, egészen az ajtóból. Egy újabb lány lépett be a szobába. Nikki azonnal hátrébb lépett, de mérges tekintetét le nem vette volna Elenáról. – Nikki, kérlek, tüntesd el Mike-ot.

– Mi?! Nem teheted, Lora! – kiáltotta tiltakozását Mike. Felpattant, és ő is belépett a szobába. Eddig az ölében ült Jessica, most azonban ő is talpra került. – Megígérted, hogy, ha felébred, mi elmehetünk!

– Tévedés. Azt ígértem, hogy te elmehetsz – mondta ridegen Lora. – Bocsi, most ez egy csaj buli, Mike, de szólunk, ha legközelebb te is meghívott leszel a pizsama partyra!

– Nem! Nem megyek sehová! – ellenkezett Mike.

– Mike, Mike, Mike… - sóhajtott Lora. – Egy buta, forrófejű újszülött vagy. Ráadásul szerelmes is…

– Lora! Mondhatsz akármit, én akkor is itt maradok! – Mike elszánt volt, de Lora még jobban. A következő pillanatban a falhoz tapasztotta Mike-ot, aki éppen csak nem fulladt meg.

– Ne akard, hogy a barátnőd végignézze, hogy meghalsz – sziszegte halkan Lora. – Egyetlen mozdulat lenne, ezt te is tudod.

– Tu…..d…o….m… - fulladozott Mike. Végül Lora elengedte a fiút.

– Tűnj el – parancsolta, majd hátat fordított neki, és visszasétált Elenához.

***

-Mennem kell – suttogta Bella csöndesen szemlélve a falon lévő órát. A kanapén ültek, s Bella mereven az órát, Edward pedig Bellát nézte. Átkarolta a lányt és hallgatta egyenletes légvételét.

– Tudom. Ha hazaérsz hatra, az jó pont Charlie-nál? – kérdezte reménykedő mosollyal az arcán Edward.

– Azt hiszi, Alice-szel vagyok.

– Ne aggódj, csak egy szürke Volvót lát majd, sofőrt nem! – Edward arcán csibészes arckifejezés ült.

– Akkor, akár csókolózhatok is a sofőrrel? – kérdezte halkan Bella, miközben az arca piros színt öltött.

– Elméletileg igen, de ha leállsz csókolózni a sofőrrel, akkor nem biztos, hogy el tud engedni téged, ami pedig igencsak szemet tud szúrni a nyomozó apukádnak – mutatott rá Edward.

– Oh… - Bella nem mondott mást.

– Mi lenne, ha miután hazavittelek, foglalkoznál egy kicsit Charlie-val? – kérdezte Edward. – Egy közös vacsi, egy negyed órácska beszélgetés, egy negyed óra meccs-nézés, ennyi belefér még, nem?

Bella csak bólogatott.

– Azután, lefürdesz, bebújsz az ágyadba és kipihened az elmúlt két nap fáradalmait – jelentette ki Edward.

– És nem lehetne esetleg úgy megbolygatni a rendszert, hogy este még te is beleférj a keretbe? – kérdezte reménykedve Bella.

– Nem lett még eleged belőlem? Két napja szinte csak velem beszéltél.

– Viccelsz? Ez nem így működik. Minél többet kapok egy finom ételből, annál többször fogok ismét kérni. Belőled sosem lehet elegem – ellenkezett Bella.

– Nos, igen. Eleinte még többet szeretnél, egy idő után azonban sok lesz, és nem akarsz majd többet találkozni velem. Minden káros, ha sokat kapsz belőle.

– Ebben van valami. Ez igaz a csokoládéra, az ételekre, de nem rám. Egy emberről és egy… rólad beszélünk, nem pedig valami salátaféléről. Te mindig új és új vagy számomra, minden mondatod egy új élet számomra. Egy olyan oldalad, amit még nem ismertem meg. Neked pedig végtelen sok oldalad van, és ezeket mind meg kell ismernem.

Edward erre csak hümmögött, majd közelebb húzta magához Bellát, és szorosan átölelte őt. Beleszippantott szomjokozó illatába, majd mintha lelki békére talált volna, kijelentette:

- Nem látok a fejedbe, de a világgal ellentétesen forgó agytekervények rejlenek a koponyád mélyén.

***

- Köszönöm az estét! – Jenna megállt az ajtó előtt, és megfordult, hogy elköszönjön Logantől.

– Felejthetetlenné tetted nekem ezt az estét Jenna – mondta csöndesen Logan, majd megfogta Jenna kezét. Ujjai finoman végigzongoráztak a karján, a vállán, a nyakán, s tenyere közrefogta az nő törékeny arcát. Mindez lassan játszódott le, s Jenna szívverése egyenes arányosságban gyorsult az idő múlásával. Logan várt, majd közelebb lépett hozzá. S egy ujjnyi hely maradt köztük. Jennában még ott motoszkált a kétség, de közben lélegzetvétele akadozott, s ki-kihagyott egy-egy ütemet.

– Logan… - kezdett volna hátrálni, de a férfi szája az ajkaira tapadtak, ezzel az összes létező jégfal elolvadt kettejük között. Jenna és Logan ott álltak az ajtó előtt, csókolóztak, a szívükről pedig olyan hatalmas páncél zuhant alá, hogy az egész terasz reccsenve összeomlott volna alatta.

Kis vártatva véget ért a pillanat, s újra ketten voltak, újra létezett a terasz és a ház, az ajtó, ami előtt álltak. A páncéling, pedig amelyet szívükről oly könnyedén levedlettek, sunyin kezdett visszakúszni rájuk.

– Beengedsz? – kérdezte Logan, miközben kutyaszemeket villantott Jennára.

– Ki kell érdemelned – jelentette ki Jenna, bár még az oxigénhiánytól kicsit szédült. Megfordult, belépett a házba, majd magára zárta az ajtót.

– Jó éjszakát! – suttogta utána Logan. Ezután elindult a kocsijához, de mihelyt elhagyta a teraszt, egy sötét alak elkapta őt. A szél hidegen fújt, s a fák egy ütemre hajlongatták ágaikat. A házak és az utca néma volt, csak pár utcával odébb hallatszott egy női cipő elhaló kopogása. Akkor, amikor Jenna sem nézett ki az ablakon, és senki sem figyelt az utcára, akkor támadt rá Loganra egy idegen. A vér fémes ízét érezte a szájában, kezeit pedig forrónak érezte, akárcsak a mellkasát. Köpni akart, eltűntetni a fölösleges vérmennyiséget a szájából, de erre már nem volt lehetősége, mert egy sötét villanás alatt minden eltűnt. Nem érzett semmit, mintha egy zsákot húztak volna az összes érzékszervére. Eszméletét veszítette, majd meghalt.

Gilberték utcája csöndes volt, a fák szótlanul vitték a hírt ágaikkal, és a női cipő kopogása is egyre halványult, mint egy árnyékkép az alkonyatban. Nem volt magyarázat, a természet nem tett jelentést. Az égen egy csillag azonban hirtelen eltűnt, s egy lélek lassan elszivárgott egy testből.