36.Fejezet

„Mikor egyedül fekszem le, nem érezlek. Mikor egyedül megyek haza, nem talállak. Mikor egyedül töltöm az estéimet, folyton hiányollak. Más az életem, s nem akarom ezt a másságot! Téged akarlak!”

36. Cage (Kalitka)

(Narrátor szemszöge)

Elena csöndben ült, s hátát egy öreg fának vetette. Kérge érdes volt és kemény, de akár puha, párnázott fotelben pihenhetett volna, a különbséget nem érezte volna akkor sem. Meleg szellő kapott bele Elena copfjába és csiklandozta az orrát is. A melegség is rosszul esett neki, mintha a szél is becsapta volna. Ősz van, végtelenül és visszavonhatatlanul ősz van. Hiába áltat a melegséggel, hiába kényeztet. Ősz van.

Elena magába roskadva ült a temetőben, szemben szülei sírkövével. Csak ült és nézte a márvány táblát, melyre aranyozott betűkkel vésték a neveket és a dátumokat. Elképzelte, hogy hozzácsatolják a két névhez az övét is. Nem lenne sok változás, csak éppen hatalmas könnyebbség. Könnyebb lenne Mattnek, Jennának, Caroline-nak, Stefannak. És könnyebb lenne Elenának is. Nem kellene itt ülnie és nem kellene többé felállnia. Nem lenne éhes, sem szomjas, sem szerelmes, sem összetört.

(Elena szemszöge)

Nem akarom ezt! Nem akarok ilyen lenni! Egyvalaki kapta csak meg igazán a szívem, s most ő töri össze. Nem akartam fájdalmat, nem akartam ilyenné válni! Nem akartam csődtömeg lenni. Abban bíztam, hogy Stefan más. Nem csak vámpír, de több, mint száz éves, és talán, okosabb egy tizenhét éves tininél. Tévedtem. Csak még rosszabb lett minden, mert az egyetlen dolog, amire vágytam az ő volt. Olyan bizalmat kapott tőlem, amit eddig senki másnak nem adtam. Fáj bevallani, de Matt-et sem tudtam úgy szeretni, mint Stefant. Nem lehetett, nem ment.

Végre elhittem, hogy működhet, hogy bármilyen furcsa, az élet egyszerűbb, mint gondolnám. Bella okosabb volt, mint én. Ő belekapaszkodott az egyetlenbe, ő nem kétkedett egy pillanatra sem a szerelem valódi létezésében. Én féltem, hogy bajt hozok a családomra, én féltettem mindent, ami körülöttem volt. Most pedig, hogy végre leengedtem a falaimat, mi történik? Porig rombolták a szívemet. Azt hiszem, ennyi elég is volt. Több magyarázatra nem szorul, ez a történet. Egy ostoba liba voltam. Stefan nem volt más, csak egy képzeletem szülte szerelem. Azt hittem, ő az igazi. Vasmarokkal kapaszkodtam belé, és még most is őt szorongatom, pedig már messze jár. Nem számít neki, hogy élek-e, vagy halok. Nem voltam más, mint egy vidéki kislány, akivel csókolózott. Semmi más.

Hiába minden kemény gondolatom, a szememből könnycseppek peregtek le, mint a homokóra finom szemcséi. Hagytam, hogy végigfolyjanak az arcomon. Védtelen voltam velük szemben, és védtelen az egész világgal szemben. Nem tudtam mást tenni, csak összetörve kuporogni a temetőben, egy fa tövében.

***

-Halló! Lora, helyzet van! Damon kiiktatva a Cullen klán által. Stefan sehol, Elena pedig egyedül üldögél a temetőben. Megtegyem most? – kérdezte szomjasan és egyben lelkesen Nikki.

– Hozd el hozzám.

– És Alarick? – kérdezte megilletődve Nikki.

– Bízd rám! Mike és Jessica is legyenek itt! Igyekezz, az óránk ketyeg. Tik-tak. – Ezzel lerakta a kagylót.

– Vendégségünk lesz? – kérdezte mosolyogva Rick.

– Igen, szívem – felelte bájosan Lora és megcsókolta Alarickot. – Át kell öltöznünk – jelentette be Lora, és közben elégedetten tekintett végig a szobán és párján. Az függönykarnis elhajlott, maga a lila függöny elszakadt. Az éjjeli szekrény üres volt, az óra és a lámpa, ami eddig rajta lakott, most összetörve hevert a szőnyegen. Egy párna eltűnt, egy pedig darabokban hevert az ágy legkülönbözőbb pontjain. A takarók is hasonló sorsra jutottak. Rick meztelenül feküdt, a délutáni napsugarak játszadoztak rajta. Karján harapásnyomok ékeskedtek, ahogy mellkasán is. Arcán azonban határtalan mosoly terült el, amit szinte kéjesnek is nevezhetünk. Az ággyal szemben álló szekrénynek leesett az egyik ajtaja, a fali kép is lezuhant, s az üvegkeret szilánkosra tört. Vérfoltok díszelegtek a lepedőn, a takarón, a párnán, és Alarickon is. Ettől függetlenül Rick mosolyogva jelentette ki, hogy szereti Lorát.

Lora újabb csókokkal halmozta el, majd finoman a fürdőszobába terelte kedvesét. Amíg a férfi ott tevékenykedett, Lora felöltözött és seperc alatt rendbe hozta a szobát. Már, ami még menthető volt belőle. A kuka martalékává vált a függöny, a takarók, párnák, üvegszilánkok, lámpa maradványok.

Hamarosan a csengő szava járta át a házat, s Lora kinyitotta az ajtót. Először Nikki lépett be, karján Elena ernyedt teste. Ezután Mike jött, kézen fogva vezette Jessicát.

***

„Caroline! Caroline! Gyere hozzám! Gyere hozzám!”

Ez a parancs égett bele a lány fejébe, és nem is tudta merre megy, csak követte a hívó szót. Végül harminc kilométerre Mystic Forkstól egy, az erdő melletti háznál állt meg. A lány megállt és kiszállt a kocsiból. Megpróbált bemenni az ajtón, de az zárva volt. Az erdőhöz ment és keresett egy nagyobb követ. Mikor megtalálta a tökéletes példányt, úgy öt méterre megállt a háztól. Célzott, és minden erejét összeszedve elhajította a követ, amely betörte az ablakot. Caroline elégedetten nézte az üvegszilánkokat. Bemászott, majd egy pincelejárót keresett. Egyik ajtó sem vált be. Átkutatta a könyvespolcot, a szekrényeket, majd a szőnyegek alá is bekukkantott, és ekkor találta meg a csapóajtót. A deszkán egy fogantyú volt kifaragva, ami akár lyuknak is látszódhatott. Felnyitotta és egy lépcsőjáratot talált. Lement és a telefonjával világított, a fejében pedig csak ez az egy mondat vízhangzott: „Gyere hozzám!”

Caroline végigment egy rövid folyosón, melynek a végében egy fémajtó állt. Sajnos az ajtó zárva volt, és hiába próbálta kinyitni sehogy sem ment.

Caroline hallhatta, ahogy léptek zaja töri meg a csendet, majd egy kutya ugatása csaholása is csatlakozott. Kiszaladt az ajtóhoz és onnan nézte az eseménysort. Egy hófehér kutya állt egy szőke lány útjában, aki nem éppen barátságos arckifejezést öltött a házőrzőre.

– Csss! Hülye dög! Csss! – csitította a kutyát, aki vicsorogva állt az útjában. Tanya hiába dacolt az állattal, csak nem akarta átengedni. Ahelyett, hogy elcsendesedett volna, még erőteljesebben kezdett csaholni. Hirtelen még két alak termett a kertben. Egy másik szőke hajú lány, akinek az arcán csúfondáros mosoly ült. Lora állt Tanyával szemben, és nem hívta vissza a kutyáját.

– Lora… - sóhajtott megkönnyebbülten Tanya. Egy lépést tett volna a vámpírlány felé, de a hófehér szörny újból vicsorgásba fogott. – Lora?

– Tanya. Mit akarsz te itt? – kérdezte gúnyosan Lora.

– Damonért jöttem – felelte Tanya. – Beengednél végre?

– Nem mehetsz be. Soha nem fogod látni Damon többé – mondta higgadtan Lora.

– Ez mit jelentsen? Azt mondtad, hogy neked nem számít Damon!

– Igazat is mondtam, meg nem is. Nem érdekel, mint férfi. De az, hogy te megmented, másképpen kavarja a levest. Damonnak itt kell maradnia. Nem mentheted meg.

– Lora, ne legyél hülye! Ő Damon! – próbált érvelni Tanya.

– Tudod, Tanya… az az izgalmas ebben a gyönyörű fehér állatkában itt a lábad előtt, hogy egyszer régen ember volt. Láttál már vérfarkast, tudod, mit jelent alakváltónak lenni. Ő valaha ember volt, de váltott, örök életű lett, de már nem lehet szerelmes, nem lehet ember. A neve Kornel. Két éve nyáron szerelmes lett belém. Ő a különleges alakváltó, akinek a fajtája felesküdött a vámpírok ellen, hirtelen belém szeretett. Az egész nyarat együtt töltöttük. Nem akart megöregedni, mellettem akart maradni. Sajnos csak így sikerült valóra váltani az álmát. Az persze nem jutott eszébe, hogy most nem tud szeretkezni velem, nem tud még csak megcsókolni sem. Ettől még hozzám kötődött, én pedig kihasználom ezt az erőt. Kornel egyetlen harapása halálos bármelyik vámpírra ezen a világon, úgyhogy én nem kockáztatnám a dolgot.

Tanya, ha egyetlen egyszer is keresztbe teszel nekem, vagy csak megbolygatod a képletet, megöletlek vele! Most pedig tűnj el!

Lora karba tett kézzel állt és nézte az erdőt. Csinos tűsarkúja lassan belefúródott volna a földbe, ezért arrébb lépett. Barna rövidnadrág volt rajta és aranyszínű felső. Ő volt a tökéletes harmónia, és a csöndes gyilkos képének egyszerre ellentmondó, és tökéletesen ráolvadó személyiség. Kornel ugatott egyet, mire Tanya hátrálni kezdett, majd eltűnt a fák között.

Lora bement a házba és hamar fülön csípte Caroline-t. Mélyen a szemébe nézett és igézés alá vetette. Nem mondott semmit, a gondolatait ültette el Caroline agyában.

„Hazamegyek, és soha többé nem jövök erre a helyre. Elfelejtem a házat, elfelejtem az ide vezető utat, elfelejtem a beszélgetést, amit az imént hallottam.”

Elengedte a lányt, aki kisétált a házból és csöndesen hazament. Lora kinyitotta a pinceajtót és lement Damonhoz. Elővett a táskájából egy műanyag palackot, amely vörös színben pompázott. Egy kortyot kent szét Damon száján, aki ettől életre kelt, de túl gyönge volt.

– Damon! Ha bárkit hívni merészelsz, kitépem a szívedet, megértetted? – kérdezte fenyegetően Lora.

– Lora… őrült ribanc… - suttogta Damon. Lora ivott a vérből, majd szándékosan hagyott a szájában egy keveset, és határozottan Damon ajkaira tapasztotta a sajátjait. Egy vámpírosan kemény, de kevés érzelmet tükröző csókot váltottak, miközben Damon nyelve ügyesen átterelte a maradék vért a saját szájába.

– Itt maradsz – jelentette ki Lora, majd felállt. A véres üvegre rátekerte a kupakot, majd fölállt és indult volna ki, mikor Damon talpra ugrott, és elkapta a kezét. Újabb csókra húzta magához a lányt, s az pár másodpercig élvezte, majd elhúzódott. – Tartalékold az erődet, Superman. Itt van ez. – Átnyújtotta a vérrel teli palackot. – Jövő héten talán jövök. Oszd be!

– Kegyetlen vagy – mondta Damon, de mohón kapott az üveg után. Egy kortyot ivott belőle, s rázárta a kupakot.

– Ügyes fiú. – Lora bezárta az ajtót, majd csöndes lett a ház, és Lora visszament Alarickhoz és a vendégeihez.