Először is mielőttt olvasnátok a fejezetet, szeretnék veletek megbeszélni pár dolgot!
Elsősorban szeretnék mindenkinek Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet KÍvánni, és remélem, hogy mindenkinek olyan lesz ez a 2011-es év, amilyet eltervezett! :)
Másodsorban köszönettel tartozom nektek. A Mystic Forks c. blogot Augusztus 3-án nyitottam meg és azóta ezeket köszönhetem nektek:
Több, mint 14 ezer oldalnyitás!♥
Kerek 100 rendszeres olvasó, és kitudja hány nem regisztrált követő! ♥
Kerek 160 megjegyzés tőletek! ♥
Eseményben gazdag 5 hónap, mind nektek, mind nekem! ♥
A blog által sok új ismerős és barát! ♥
El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok ezért nektek. Immár második karácsonyomat és szilveszteremet töltöm köztetek, olvasók és blogolók között! El sem tudom képzelni az életemet nélkületek, az írás nélkül. Tudom... csöpögősnek és elcsépeltnek tűnik, de tényleg sokat jelent nekem ez az egész.
Most, hogy megfogalmazódott bennem életem álma (következő célja), még többet jelent ez a világ.
Köszönöm hát nektek az összes élményt, az összes érzést, az összes adatot! ♥
Most pedig eresztelek titeket olvasni, de előtte még had jegyezzem meg, hogy ez egy elég merész elképzelés és eltérés a könyvektől, de képtelen voltam féken tartani a fantáziámat. (Jessicával kapcsolatban)
Minden esetre szeretlek benneteket! ♥
Millió csók: Wedó
„Mi a legfájdalmasabb? Ha mást szeret. Mert mást szeretni nem bűn, tehát megbocsáthatatlan.”
19. Drogs (Kábítószerek)
(Bella szemszöge)
Ma korán érkeztem a suliba. Nem bírtam tovább otthon. Szinte a legjobb helyet kaptam a parkolóban. Hogy miért nem bírtam otthon? Mert Apu rám uszította Anyát. Telefonált és kérdezgetett, meg próbált meggyőzni, hogy a pasik csak az orruk után mennek, meg, hogy nem érdemes egy fiú miatt bánkódni. Hogy honnan szedte, hogy pasi van a dologban? Fogalmam sincs. Anyunak van egy különleges extra szenzorja, vagy radarja, amivel ezt lehozta magának. Én Charlie-nak egyetlen szóval nem mondtam, hogy Edward miatt volt ez az egész. Na, mindegy, kicsit sűrű nekem az otthoni levegő.
Leültem az egyik padra az udvaron oda, ahonnan jól lehet látni a beérkező parkolót. Elővettem a táskámból a firkafüzetemet és abba kezdtem rajzolgatni, miközben figyeltem a mozgást. Lassan kezdtek befutni a diákok, ki jobb, ki rosszabb állapotú kocsival. Néhányan felfigyeltek rám, odanéztek, aztán tovább sétáltak. Senkit nem érdekeltem annyira, hogy leálljon beszélgetni velem. Most kifejezetten örültem az ilyen terű láthatatlanságomnak.
Már egész szép számú diák elment mellettem, mikor végre befutottak azok a kocsik, amikre vártam. Illetve, hát… nem kellett volna várnom rájuk. Mégis érdekelt a megjelenésük és tudni akartam, mikor érkeznek meg. Két autó futott be a parkolóba, egy ezüstszürke Volvo és egy szintén ezüst színű Jeep. A Volvo-ból egy fekete, tüsis hajú lány, Alice, majd egy szőke fiú, Jasper szállt ki. Aztán a bal hátsó ülésről egy szőke hajú lány szállt ki, akit még soha életemben nem láttam. Az arca kerek volt, arcán kedves mosoly ült, szőke haja pedig gyönyörűen csillogott a napfényben. A volán mögül Edward szállt ki és, amint megláttam a szívem hirtelen félreütött egyet. Hülye érzékszervek… Én nem akartam, hogy ilyen hatással legyen rám, de valahol mégis számítottam rá, hogy ez lesz.
Edward mondott valamit a lánynak, mire az átölelte a nyakát. Nem tudtam, hogy miért, de irtózatosan indulatos lettem hirtelen. Úgy éreztem, elárultak. Edward elárult engem azzal, hogy egy másik lánnyal ölelkezett. Úgy éreztem magam, mint egy narkós, akinek megvonták a napi adagját. Hirtelen elegem lett az egészből, abból, hogy nézem az embereket. Elpakoltam a füzetemet, hátamra vettem a táskámat és elindultam a suli bejárata felé. Dühös voltam és egy pillantással meg tudtam volna ölni bárkit. Nem néztem vissza, Edward és a Szőke, had enyelegjenek csak. Nem érdekel, semmi közöm sincs hozzá. Én a narkós, elmegyek és szerzek valahonnan másik adag cuccot, nem ácsingózom az elérhetetlen után. Caroline megmondta. Edwardnak túl kényes az ízlése ahhoz, hogy bárkit is közel engedjen magához. Akkor tessék, engem hagyjon békén, én is békén hagyom őt, és mindenki boldog.
Befelé menet sajnos túlságosan elmerültem a gondolataimba, ezért beleütköztem valakibe.
– Ho-hó! Lassíts, különben fellöksz! – mondta egy kedvesnek tűnő alsóbb évfolyamos srác, aki jócskán magasabb volt már most nálam. Kicsit kiürült a fejem hirtelen, aminek nagyon örültem. Pár másodperc fáziskéséssel, de tudtam reagálni.
– Ó, bocsánat. Elkalandoztam – szabadkoztam, majd hátrébb léptem.
– Semmi gond, korán van még – mosolygott a fiú, majd kikerülve engem elindult kifelé az udvarra. Követtem a szememmel, addig amíg el nem tűnt a sportpálya felé vezető úton. Nem járok túl régóta ide, de Caroline révén azt már sikerült megtanulnom, hogy a sportpályán két dolgot csinál a diák. Vagy játszik, vagy drogozik. Ez a srác kedvesnek tűnt, remélem az előbbi az igaz jelen esetben.
Az előbb említett szöszi barátnőm jelent meg előttem, amitől egyrészről kivert a víz, másrészről örültem, hogy látok egy olyan ismerőst, akit mára már barátnőmnek nevezhetek.
– Szia, Bella! – kurjantotta el magát.
– Szia, Caroline! – köszöntem vissza egy mosoly kíséretében, bár ez a mosoly kifejezetten halvány volt a parkolós leskelődésem miatt. Még nem tisztult ki teljesen a fejem.
– Olyan kár, hogy kihagytad a péntekit. Nagyon állat volt! Úristen, el sem tudod képzelni, mi történt! – mesélte gyorsan pergő nyelvvel. – Megismerkedtem egy sráccal, de közben menjünk magyarra – kezdte el húzni a kezemet, én pedig engedelmesen követtem őt. Jól esett az érintése, bár fogalmam sem volt, hogy miért. Egyszerű volt és őszinte. Más nem számított. – Annyira helyes, úristen el sem tudod képzelni.
– Nincs fantáziám… tudom – motyogtam közbe.
– Pontosan, de fogalmad sincs róla, mennyire nem tudod elképzelni. Vagy, ha elképzeled, az mennyire nem hasonlít Rá… – Caroline teljesen fel volt pörögve és csak mesélt és mesélt szinte részletről részletre mindent. Mármint, amire emlékezett, mivel eléggé be volt csípve azon a pénteki bulin. Amikor arról mesélt, hogy milyen jól csókol, azt simán megértettem. De azt nem sikerült egyből felfognom, hogy hazavitte Caroline-t. Mikor leesett, azonnal megállítottam a lányt.
– Várj! Caroline, ugye nem azt akarod, mondani, hogy te lefeküdtél egy vadidegennel? – kérdeztem meglepetten és kicsit frusztráltan.
– De, de ne akadj fel ennyire ezen. Ki voltam bukva, be is rúgtam, történt pár dolog, de ezt a srácot nem bántam meg – mondta, mire nekem kis híján koppant az állam a folyosó padlózatán. Ez a csajszi nem normális. – Jut eszembe! Nincs kedved maradni ma? Lesz egy kis táncos edzés. Beszéltem a tornatanárral, Mr. Tornerrel, hogy lesz-e idén focicsapatunk és azt mondta, hogy tuti lesz, szóval idén is beindult a pom-pom tánc!
– Várj csak! Pom-pom tánc? Neeeem! Kizárt dolog, erre nem veszel rá. Olyan béna vagyok, hogy lassan mozgáskorlátozott bizonyítványom lesz, te meg bedugnál egy pom-pom csapatba? Soha! – feleltem keményen, de Caroline füléig ez nem nagyon jutott el.
– Szupi! Akkor ma délután várlak suli után a pálya mellé! – Uhh, szuper… már csak ez hiányzott,de komolyan. Na, úgy néz ki, szép délután elé nézhetünk…
(Jessica szemszöge)
– Hé, Jess! – kiáltott utánam Caroline, mire megfordultam.
– Szia, Care!
– Csak szólni akartam, hogy ma délutántól pom-pom edzés a pályán. Téged is várlak, mint csapattag! – válaszolni már nem nagyon volt időm, mert Caroline ellépett mellőlem és elindult a folyosón. Mindegy… úgy is tudja, hogy megyek. Ha már, nincs semmi szupererőm, mint például egy platinaszőke hajkorona, vagy egy szuperszexi aura, vagy egy sulikirálynő-cím, muszáj valamivel kompenzálni a hiányosságokat és, hogy túléld a gimi ranglétráját, legalább a pom-pom csapatba be kell kerülnöm. Ezzel némiképp javítok a számlán.
Ez az év is ugyanúgy kezdődött, mint a többi. Anyám teljesen padlón van. Én is. Anyumat kidobta élete szerelme az tizenakárhanyadik nagy ő. Engem is dobtak. Anyu a munkájába temetkezik és némi szeszbe. Én tanulásba nem tudok, ezért inkább az extázisba és a drogba. Egy maroknyi fájdalomcsillapító minden gondot megoldhat, legyen az akármekkora. Na, jó… miután magamhoz térek, az elég szar. De egy ideig végre nem kell gondolnom semmire, és senkire. Végre nem kell tükörbe néznem. A tükör torz képet mutat és nem a valóságot. Nem mutathatja a valóságot, ha belenézek és csak szörnyeket és rémképeket látok. Ha egy kicsit nyomok, akkor a képek szebbek lesznek. Olyanok, mint régen, mikor az életem felhőtlen cukormáz volt. Mikor még én is beletartoztam a világ közepébe és körülöttem forgott egy kicsit az élet. Azon a napon tönkrement minden. Azon a napon vetettem véget a józanságnak és a rózsaszín álomnak. Azon a napon kerültem a mennyből a pokolba. Azon a napon törték le a szárnyaimat és azon a napon esett szét a világom. De az a nap, nem jöhet elő többé, nem ismétlődhet meg.
A fülem mögé simítottam egy kósza hajtincsemet, majd a kijárat felé vettem az irányt. Elég a gondolkodásból, irány a fellegvilág. A folyosó sarkán végignéztem, ahogy Jeremy egy új csajsziba botlik. Nem nézett ki rosszul a lány, de annyira szépnek sem mondanám. Inkább… átlagos volt, és arckifejezéséből ítélve eléggé feldúlt. A szemei megduzzadtak és lila karikák éktelenkedtek a szeme alatt, de tuti, hogy nem drogos karikák. A szeme azonban tiszta volt, felismerném, ha drogos lenne. Mellesleg sosem lóg dílerekkel, vagy más kamusokkal, úgyhogy nem valószínű, hogy az. Miután abbahagyták a dumálást, Jeremy kiment az ajtón, a csaj pedig a másik irányba indult, befelé az épületbe. Szerencsétlenségére rögtön elkapta Caroline Forbes. Remélem, nem a pom-pom miatt. Ez a csaj olyan béna, hogy a saját lábában elesik. Mindegy, nem az én gondom.
Elindultam Jer után az udvarra. Nem követtem, de egy csöppet hülyén éreztem magam. Mintha követném, pedig én nem követem. Ő még csak másodikos, én meg már negyedikes. Tényleg csak két év van köztünk… hogy nézne az ki. Brr. Meg egyébként is. Jeremy szívecskéje Vicki Donovanért dobog. Oh, mily romantikus. Drogot hoz neki, Vicki meg lefekszik vele… Mondhatom, páratlan szerelmi történet. Na, mindegy. Ez sem az én dolgom.
Beértem a pályára és egyből Vicki mellé gyalogoltam. Jeremy már ott volt, mikor odaértem. Épp leadta Vicki adagját.
– Á, szia, Jess! – kiáltott Vicki, mikor megérkeztem.
– Sziasztok! – mondtam. Kicsit felpezsdült a vérem, mikor eljutott az agyamig, hogy már közel a fellegvilág. – Én is kérek!
Jeremy egy szó nélkül átnyújtott egy fehér, henger alakú gyógyszeres dobozt, amin kívül semmilyen felirat nem volt. A kezemmel megráztam, és a fülemnek oly ismerős és simogató módon csörrentek meg a kapszulák, hogy rögtön elmosolyodtam.
– Közepesen erős – jelentette ki Jer, mikor letekertem a kupakot és a tenyerembe szórtam két tablettát. - Suliba max. hármat, egyébként naponta ötöt simán nyelhetsz. És, ha kérdezné bárki is…
- Nem tőled van – vágtam rá. – Egyébként, köszi.
– Nincs mit – mondta elégedetten. Vicki elővette az ásványvizes palackját, majd két tablettát a nyelvére helyezett, aztán leöblítette őket a vízzel. Mindezt Jeremy olyan esdeklő és áhítatos pillantással figyelte, hogy azt hittem elhányom magamat. Na, jó ez egy kicsit erős volt, de nem nagyon bírtam elviselni, ha Jer ezt csinálta. Sajnos annyira ismerős volt a régi életem ebben a tekintetben, annyira tudtam, hogy milyen, ha valaki így néz rád. De ez egy régi álomszerű élet összeroncsolódott képe volt, ezért gyorsan kizártam az elmémből és a beton pályát kezdtem vizslatni. Bevettem két szemet a kezemben lévő dobozkából, majd a zsebembe mélyesztettem azt. A táskám a cuccaimmal együtt már a szekrényemben pihent, később beteszem a zsákmányt oda.
Pár perc elteltével kezdtem érezni a lassan jövő ködös hatást. Konkrétan nem történt semmi, csak hirtelen kicsit feloldottam és szinte mosolyogva indultam vissza az iskola felé. Az agyam teli volt gondolatokkal, mégis mintha üresedni látszott volna. Szabadabbnak éreztem magam ez biztos volt, olyan volt, mintha a sötét gondolatok lassan búcsúzkodni kezdtek volna, majd felültek egy vonatra, amely a semmibe vitte őket. Így én megszabadulhattam tőlük. Nem fájtak már az emlékek, de még mindig nem gondoltam arra az időszakra. Az életet azonban sokkal könnyebb volt elviselni, így, hogy egy kicsit… felszabadultabban láthatom a dolgokat. Mire a suli bejáratához értem, már szabályosan mosolyogtam, ami csak egyet jelenthetett. Hatott Jeremy ajándéka.
(Tanya szemszöge)
Kicsit furcsán éreztem magamat, mintha elárultam volna Cullenéket. De mivel? Azzal, hogy lefeküdtem Damonnal? Akármennyire is akartam, mégsem tudtam megbánni ezt a tettemet, és Edward akármennyire is ideges volt, nem tudtam kitörölni Damont. Egy dolog viszont engem jobban izgatott ezeknél a gondoknál. Láttam valamit Damonnál, ami egészen különleges volt. Valami volt a mellettük lévő erdőben. Mozogtak a fák és nekem hirtelen olyan érzésem lett, mikor megláttam azt a valamit, mintha én egy gyönyörű párduc lennék, akit szinte hívogat, csalogat magához a zsákmánya. Hiába tudtam, hogy ez hülyeség, az érzékeim mégis azt súgták, hogy vissza kell mennem a Salvatore birtokra. Meg kell találnom azt a valamit az erdőben, hiszen, ha ennyire csalogat, nem állhatok ellen. Ha én vagyok a ragadozó, teljesítenem kell a természet követeléseit, és meg kell találnom a prédámat az erdőben. Nem tudtam mit keresek, de biztos voltam benne, hogy ha az erdőben látom, tudni fogom, hogy őt kerestem.
Mellesleg, szívesen vagyok Damon közelében, és nem csak egy jó kis szex reményében, bár ez is elég vonzó tényező. Bár, ahogy megismertem azalatt a pár óra alatt Damont, nem az a típus, aki túl érzelgős lenne. Ez nekem nem jelent gondot, hiszen, amíg teszi a dolgát, és nem kérdezősködik, meg fecseg össze-vissza, addig nekem csak jó. Legalább nem kell semmi miatt magyarázkodnom.
Bár az tuti, hogy ha megjelenek nála és közlöm a tervem és a vadászösztönöm, akkor lesz egy-két keresetlen kérdése hozzám. Talán még az épelméjűségemet is kétségbe vonja, de jelen pillanatban ez nem érdekelt. Csak a kezeim közé akartam végre kaparintani a választottamat, azt a valamit, ami engem hív az erdőbe.
Ui.: Komi? :$ Pls! :$♥
